A pikkelés szó jelentése általában az iskolához kötött olyan értelemben, hogy a diák úgy érzi, a tanára pikkel rá, és azért jutnak osztályrészéül rosszabb jegyek. Ezt próbálja meg elhitetni szüleivel is több, kevesebb sikerrel. De a munkahelyen sem ritka, hogy a beosztottra pikkel a főnöke. Előfordulhat persze fordítva is, de annak nincs sok értelme. Viszont néha meglehet, hogy van valóságalapja egy tanár-diák, főnök-beosztott előítéletnek, ami viszont nem túl jó dolog!

 

Nem mentes az előítéletektől, a pikkeléstől a szlovákiai magyar politikai élet sem! Ennek lehet valóságalapja?

 

Szembetűnő megosztottság

 

 hirdetes_810x300  

A két magyar vonatkozású politikai pártunk estében érdekes tárgyát képezné a vizsgálódásnak, hogy a magyar választópolgárok kivel szemben viszonyulnak fenntartásokkal, vagyis kire pikkelnek, ha megmaradunk a bevezetőben használt fogalom használatánál.

 

A megosztottság itt is szembetűnő: amíg a Most-Híd vegyespárt esetében az ellenszenv elsősorban a pártelnök személye ellen nyilvánul meg, főleg vele szemben fogalmazódnak meg a médiában és magánvéleményekben is elmarasztalások, addig az MKP estében ez az unszimpátia az ellentábor részéről elsősorban a párttal szemben nyilvánul meg, békén hagyva egyelőre annak nemrég megválasztott elnökét.

 

Ennek okai a közelmúltban keresendők

 

Az MKP szimpatizánsai Bugár Bélát tartják a főgonosznak, árulónak, hazugnak! Nem tudják a mai napig sem megbocsájtani neki, hogy elhagyva pártját előbb kijelentette, hogy felhagy a politizálással, aztán mégse, a többi meg már közismert. Tovább rontott a Bugár képen az egy évvel ezelőtti történés: elsősorban a pártelnöknek tulajdonítják a Smerrel és SNS-vel való közös kormányzást és az ellenzéki oldal elárulását. Ez utóbbi viszont már nem csak az MKP-ban kialakult vélemény, mivel Bugár szavahihetőségét megkérdőjelező ténnyel állunk szemben!

 

A pártelnök populista és karizmatikus személysége háttérbe szorítja magát a pártot és közkatonáit is, így érthető, hogy velük szemben nem fogalmazódnak meg olyan vehemens elítélő vélemények, mint magával a vezérrel szemben. Személyét már-már személyi kultusz övezi a vegyespárton belül, ezzel párhuzamosan pedig nő a másik oldalon az ellene megnyilvánuló ellenszenv. Tehát, hogy pikkelnének rá, már enyhe kifejezés az ő esetében.

 

Főbűne csak az lehet, hogy etnikai párt elnöke

 

Menyhárt József, az MKP elnöki tisztségét nem egész egy éve tölti be. Rajta még az ellentábor nem tudott találni fogást! Főbűne csak az lehet, hogy egy etnikai párt, egy magyar párt elnöke. Ezért érdemesebb támadni, ellenvéleményeket megfogalmazni magával a párttal szemben: az etnikai pártok ideje letűnőben, Fidesz bérencség, magyarországi támogatások lenyúlója, pénzosztója.

 

Ezért ahol lehet, erős bírálatokat kell megfogalmazni az anyaország kormányával szemben (Új Szó napi szintű tevékenysége), amivel lejáratható az MKP is. Kissé gáncsolja ezt a törekvést a V4-ek ígéretesen kibontakozó együttműködése, Fico és Orbán közös platformja, ahol egy Orbánnál kegyvesztett, de Ficoval lekoalíciózott Bugár nehezen képes evickélni. Gyakran olvasható hozzászólás az is, hogy az MKP kormányzása alatt sem javult a helyzet Dél-Szlovákiában. Viszont a teljességhez tartozik az is, hogy az MKP a szlovák kormányban eltöltött ideje alatt a párt elnökét úgy hívták, hogy Bugár Béla.

 

A pikkelés mérgesíti hétköznapjainkat

 

Az MKP ellen megfogalmazódó vélemény érvrendszerét gazdagította az is, hogy amíg a vegyespárt képes együttműködni a szlovákokkal, addig az MKP egy beskatulyázott etnikai párt. Most viszont ez az állítás megdőlni látszik, hiszen a SaS és az OĽaNO elnökei (hamarosan talán a KDH is) együttműködést ajánlottak fel Menyhártéknak a megyei választásokon, ami előfeltételezheti a parlamenti választásokon való együttműködést is. Meg aztán egy nemzetrész érdekei melletti határozott kiállás soha nem jelenti a többséggel való szembeállást, a lojalitás hiányát!

 

A „pikkelés” tehát erősen jelen van a felvidéki magyar politikai életben, mérgesíti hétköznapjainkat!

 

De egy vegyespárti elnököt talán könnyebb leváltani, mint egy egész etnikai pártot!

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: montázs (Körkép.sk)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!