Először is érdemes megjegyezni, hogy a mai pozsonyi korrupcióellenes tüntetésnek, melyet középiskolások szerveznek, semmi köze a magyarországi utcai megmozdulásokhoz, melyet egyesek Soros György köréhez kötnek. Nincs semmilyen átfedés a kettő között.  Nem a közép-európai régió destabilizálása áll mögötte, hanem a fiatal nemzedék frusztrációja amiatt, hogy Szlovákiában mekkora a korrupció.

 

A mai tüntetés ötlete valójában Marek Vagovič: Vlastnou hlavou című oknyomozó könyvének bemutató turnéján fogalmazódott meg a diákokban, akik elégedetlenek a közállapotokkal és tenni szeretnének azért, hogy jobb legyen. Ennyi az egész.

 

Ha megnézzük a követeléseiket, is világossá válik a motiváció és a kiváltó ok. Nem véletlen, hogy az oknyomozó riportert is foglalkoztató hírportál számolt be először a szerveződésről.

 

 hirdetes_810x300  

Lehetőségek és kockázat

 

[stw]

 

A tüntetésben nagy lehetőségek rejlenek, ugyanakkor veszélyei is vannak.

 

Az egyik fő kockázat, hogy a sajtó túl korán aggatta rá a NAGY jelzőt. Idő előtt harangozták be masszív tüntetésnek, kizárólag az esemény közösségi oldalán az esemény iránt érdeklődők száma alapján. Mondanunk sem kell, hogy egy dolog a facebook-lájkok, az érdeklődő és résztvevő személyek száma, másik dolog pedig a valós részvétel. Oda már el kell jönni, meg kell jelenni, részt kell venni. A kettő nem ugyanaz.

 

Amennyiben  mai tüntetés mérete messze elmaradna attól, aminek beharangozták, az nagyban visszavetheti a hasonló kezdeményezéseket az országban.

 

Soros nélkül

 

Ugyanakkor nagy lehetőség is van benne, nem véletlenül fél tőle ennyire Robert Kaliňák: Ha ugyanis beváltja a hozzá fűzött reményeket, amennyiben a szervezőknek és a résztvevőknek sikerül hitelesen és világosan rámutatni a valóságra és lekommunikálni a követeléseket, sötét elemek pedig nem viszik félre az egészet úgy, mint a Gorilla-tüntetéseken, a mai kormányzattal szembeni elégedetlenkedők új reményt kaphatnak: Soros György felforgató hálózata nélkül is.

 

Király Zsolt

 

Nyitókép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!