Lassan lecseng az a túlfűtött várakozással teli érdeklődés, ami Orbán brüsszeli és Bugár MKP-s látogatását övezte a héten. Ez a két látogatás tartotta izgalomban a felvidéki magyarokat is az elmúlt napokban.

 

A magyar miniszterelnöknek útja során Brüsszelt kellett megállítania, a felvidéki magyar pártelnöknek pedig az MKP-t kellett volna. Minket közelebbről érint Bugár Béla igyekezete, és az átfedés a két esemény között csupán annyi volt, hogy a találkozót követő sajtótájékoztatón a vegyespárt elnöke durcásan, brüsszeli stílusban és nevetségesen „kiosztotta” a magyar kormányfőt, amiért a Most-Hidat a feloldódás pártjának merte nevezni a közelmúltban.

 

„Ha ez a feloldódás, akkor valószínűleg valaki nem jól tanult azon az egyetemen, amit ma be akar zárni.”- sorakozott fel sértődötten brüsszeli és magyar ellenzéki álláspont mögé a vegyespárt elnöke.

 

 hirdetes_810x300  

[stw]

 

Kellenek az MKP szavazói Bugárnak!

 

Most már egyértelmű, hogy nagyon kellenek! Mert érezhető módon tovatűnnek a vegyespárttal szimpatizáló szlovákok szavazatai (A Polis 5,3 százalékot mért legutóbb a Most-Hídnak, az MKP-nak 5,1-et). Pedig azok a voksok nem akármilyen szlovákok szavazatai voltak! Olyanoké, akiknek nem számított, hogy a Most-Híd félig-meddig magyar párt, és hogy a párt elnöke magyar nemzetiségű politikus. Bíztak a párt elvszerű politizálásában, és csalódniuk kellett.

 

Ma már csak a közvetlen holdudvarban tanyázó szlovákok maradtak meg, akik számára előnyökkel jár a kitartás. Kár volt elherdálni ezeket a szavazatokat!  Elárulták azokat a tisztességes szlovák embereket, akik szemében a magyar is ember Szlovákiában! Előbb persze a magyarokat is, bár Menyhárt József arra kért mindenkit, hogy fejezze be mindenki gyorsan az árulózást, és lépjünk végre valahára túl azon, hogy Bugárék otthagytak az MKP-ban csapot-papot, és csinálták egy új vegyes pártot.

 

Aztán most a szlovákoknak is csalódniuk kellett benned, Béla!

 

Pedig bíztak benned, mint Fico-kormányt váltó erőben, és helyette kaptak egy Fico-kormányt erősítő pártot! Fogytán a demokrata szlovákok szavazatai, érzed te is nagyon jól, Béla! De nincs visszaút a magyarokhoz! Elkéstél vele, sokkal hamarabb kellett volna közeledni, a pártszakításod óta eltelt három parlamenti választás valamelyike előtt például. És számítás nélkül, őszintén!

 

Hiába lettél most nagy hitelen felvidéki nagy magyar összeborulás hívő, kilóg a lóláb! Észre kell venned, hogy ez a hajó már zátonyra futva elment, úgy ahogy hamarosan te is eltávozol a szlovákiai politika színpadáról. Vesztettél Béla, el kell ismerned! De te soha nem fogod megtenni, mint ahogy nem tudtad elfogadni 2007-ben sem a vereséget azon az ominózus MKP kongresszuson, amikor leváltották a pártelnöki tisztségből! A büszke egód ezt nem engedi!

 

De most látni rajtad, hogy ideges vagy, nem csak a lóláb látható, a szarkaláb is! Olyankor nevetséges vagy, infantilis dolgokat művelsz és mondasz! Amikor beléptél az MKP székházába, kijelentetted:

“Rég jártam itt!”

 

Nem rajtunk múlott! – teszem hozzá. De, valljuk be őszintén, ez a Bugár Béla nem is hiányzott!

 

Száraz Dénes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!