Az olimpia és a labdarúgó VB után a rangsorban a harmadik legrangosabb sportesemény a vizes-világbajnokság, amely Budapesten egy olyan nyitóünnepséggel vette kezdetét, amelyről az egész világon elismerő hangon írtak a lapok. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elnöke szerint a valaha volt legjobb világbajnokságra számítanak. Kivéve a magyarországi, kákán is csomót kereső, országimázs-romboló balliberális sajtót, amelyhez nem első és nem is utolsó alkalommal csatlósként hangot adott a pozsonyi Új Szó is.

 

A sportrendezvény sikere az ország sikere lenne

 

Egyrészt szánalmas, hogy az ország történetének eddigi legnagyobb sportrendezvényének is vannak ellendrukkerei, még egy ilyen esemény kapcsán se tudja a magyar nyelvű sajtó elásni és elásatni a csatabárdokat, összefogásra ösztönözni az embereket. Félő, hogy nincs is szándékában ezt tenni a vizes VB két hete alatt, mert a sportrendezvény sikere az ország sikere lenne, az ország sikere mögött pedig ott van a magyar kormány sikere. Ez pedig ugyanúgy nem érdeke a magyarországi ellenzéknek, mint a magyar kormány által mellőzött Most-Hidnak se, amelyet hason csúszva szolgál ki az Új Szó.

 

 hirdetes_400x285  
Tűzijáték a 17. vizes világbajnokság megnyitóján a Lánchíd pesti hídfőjénél 2017. július 14-én.

 

Tehát bele kell kötni mindenbe, fogást kell keresni mindenen, elsősorban a vizes VB költségvetésén, mert a világbajnokság rendezésére költött milliárdok jól csengenek az elégedetlen szavazók körében. A nyitóünnepségből is elsősorban azt hangsúlyozták ki, hogy 3,4 milliárd forintba került, pedig a világon mindenütt megadják a módját egy ilyen fontos nyitóünnepségnek, amit szinte az egész világon néztek.

 

Folytatás kattintás után…

 

[stw]

 

 

Az Új Szó önmagához és elvtárs-médiatársaihoz hűen Kínos bakik, elszálló költségvetés – kezdődik a vizes-vb címmel harangozta be a budapesti világbajnokságot. Az íráshoz kapcsolódó egyik hozzászóló meg is jegyezte:

 

„Tudna ez a magyar kormány olyat tenni, amit önök nem tudnának bemocskolni? Amit a fentiekben leirtak, az beteg és szánalmas. Ha már nem értesültek róla, elárulom önöknek, hogy Budapest rendelkezik a világ legmodernebb úszó arénájával, ezt a Nemzetközi Úszószövetség emberei tették közzé, talán értenek hozzá annyira, mint az önök gyűlölettől elvakult szerkesztője. Ha újra törlik a leírtakat, ez is csak önöket minősiti.“

 

Magyarországnak már 1051-ben volt egy kiváló úszója

 

Másrészt visszafogottan és lekicsinylően kell beszélni mindenről, ami a világbajnokságon történik. A megnyitón az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina fáklyás bevonulásába is belekötött a 444.hu tudósítója: „Úristen szegénnyel valami fáklyaszerűséget vitetnek fel a színpadra, amiből vizet önt ki, és erre beindul egy szökőkút. Tessék, mi olimpia nélkül is tudunk nagyot dobni.” 

 

Táncosok a 17. vizes világbajnokság megnyitóján tartott összművészeti előadáson a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna vizén kialakított alkalmi színpadon 2017. július 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

De ezzel még nem ért véget a félresikerült humorizálása, így folytatja:

 

„Hány milliárd ember szaladt ki a vécére az utóbbi néhány percben? Engem teljesen beindítanak ezek a vízsugarak.”

 

1051-ben még nem rendeztek vizes-világbajnokságot sehol. Magyarországnak már akkor volt egy kiváló úszója, Zotmundnak hívták, Búvár Kundként került be a történelembe és Vörösmarty Mihály költeménye révénl az irodalomba is. Abban az évben III.Henrik német-római császár hosszan ostromolta Pozsonyt. A Képes Krónika szerint Zotmund éjjel, víz alatt úszva a hajók alá merült, és azokat megfúrta. Mivel a katonák élelme és fegyverei az elsüllyesztett hajókon voltak, a német sereg kénytelen volt visszafordulni.

 

Pozsonyban most az Új Szós búvár Kund budapesti társaival együtt eltévesztette a hajókat, a sajátjait fúrták meg!

 

Száraz Dénes
képek: MTI fotó

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!