Sziget 2017: Rosszkor, rossz helyre érkezett csoda volt PJ Harvey

Lassan lecsitult a Pink fellépése körüli felhajtás, és elérkezett az idei Sziget legfontosabb eseménye: PJ Harvey végre Magyarországon is debütált. Rögtön utána a Kasabian érkezett immáron negyedjére. Az előbbi már-már tökéletes műsorral sajnos színpadot tévesztett, az utóbbi pedig jó helyen járt, de spiritusz nélkül.

Főleg olyan nevekkel dobbantott idén a Sziget Fesztivál, amelyek már sokadjára tértek vissza az Óbudai-szigetre. A fellépők közül az igazi nagy szenzáció PJ Harvey volt, akit ugyan valószínűleg az átlagfesztiválozó nem ismer, mégis óriási dolog, hogy végre eljutott Magyarországra egy olyan élő legenda, mint Polly Jean Harvey.

PJ Harvey – lélek buli nélkül

    

Hiába csengett ismeretlenül sok fesztiválozó előtt, hogy ki is az a PJ Harvey, és miért ekkora szó, hogy itt van. Aki valaha beleásta már magát a kortárs zenébe pontosan tisztában van az énekesnő zenetörténeti jelentőségével. PJ Harvey ugyanis nem az a rádiókból ömlő slágergyáros, hanem a mai zene egyik legfontosabb női előadója. Több mint 25 éves karrierje során egyértelműen letette névjegyét a szakmában, nemcsak mint énekes, hanem dalszövegíró is. Ráadásul a magyaroknak méginkább különleges esemény PJ Harvey fellépése: az énekesnő még sosem lépett fel Magyarországon. Éppen ezért nem hiába nevezték sokan a Sziget legfontosabb koncertjének PJ Harvey produkcióját.

Ehhez képest meglepően hamar oszlott fel a Rudimental után a tömeg, és a kezdés előtt néhány perccel sem volt tülekedés a Nagyszínpad előtt. Az énekesnő egész pontosan tartva a fél nyolcas kezdést masírozott be zenekarával  a Chain of Keysre, megadva minden rajongónak azt, amire ezer éve várt. Hihetetlen látvány volt PJ Harveyt végre hazai színpadon látni, még a sokadik sorban is érezni az apró termetű nőből áradó energiát. Az énekesnő minden manír, fölösleges szavak és parádé nélkül játszotta végig setlistjét. Amit előadott, az úgy volt ezer százalékos, hogy nem volt benne semmi extra, egyáltalán nem kommunikált a közönséggel, mégis megszakadt benne az ember szíve.

Bárcsak hamarabb érkezett volna el hozzánk. Abból az időszakból, amit talán a legtöbb rajongó szeret, abból elenyésző mennyiségű dalt játszott. Volt ugyan Bring Me Your Love, Down By The Water és 50 Ft Queenie – és ezzel nagyjából ki is fújt a klasszikusok listája -, de sokkal inkább az utolsó két albumára fókuszált, inkább nyersebb, társadalomkritikus dalait szólaltatta meg. Bár semmi meglepő nincsen abba, hogy PJ Harvey önazonos marad, kompromiszumok nélkül azt játssza, amivel üzenetet ad át, ám így hoppon maradtak azok a rajongók, akik az elmúlt 25 év legjobb PJ Harvey kiadását várták.

„Ezek öregek, nincs már energiájuk”
– szólalt meg mögöttem roppant hozzáértően egy tinédzserlány, aki valószínűleg Rudimental után felejtette ott magát. Rajta kívül sokan voltak még így, véletlenül odakeveredve a színpad elé, majd felháborodottan továbbállva, mert mi ez az „érfelvágós szar”.

Való igaz, a koncert egyik legnagyobb problémája, hogy akármekkora előadó PJ Harvey, a Nagyszínpadon egyáltalán nem állta meg a helyét. Hiába teljesített a maximumon, a főleg balladákból álló repertoár álmosan és andalítóan lebegett a fülledtségben. Egyértelműen klubkoncertként találta volna meg igazán a helyét, és emiatt kicsit fájó, hogy a nagy magyarországi debütálását éppen a Sziget Nagyszínpadán kellett megélnie.

Kasabian – buli lélek nélkül

Ha PJ Harvey el is andalította a népet, a Kasabian volt az az igazi fesztiválzenekar, amely fel tudta spanolni a tömeget. A két koncert egymás után következett a Nagyszínpadon, és érdekes volt látni a kontrasztot: míg a Kasabian kicsit lélektelenül, de hozta a kötelező megőrülős fesztiváldalait, addig PJ Harvey szívszorítóan kebelezte be a lelkeket a kevésbé fesztiválkompatibilis setlistjével.

A szervezők tudták is jól, hogy kiket kell hívni, ha bulifelelős kell: a Kasabian immáron negyedjére tért vissza a Nagyszínpadra. A brit banda felemás visszhangot kapó idei albumát, a For Crying Out Loudot promózta, de szerencsére annyira azért biztosra mentek, hogy a kötelező slágereket is eldurrogtassák a koncerten. A Kasabian egyébként olyan volt, amilyen eddig: rettentően energikusan induló (III.Ray) buli, amely gyakorlatilag a slágerek sora volt megszakítva néhány újabb szerzeménnyel. Ennél se több, se kevesebb, mégis jól lehetett szórakozni rajta.

(Fotók: Túry Gergely/HVG; Mohai Balázs/MTI)