Új buszmegállót kapott Ipolyság városrésze Tesmag. A majd’ 500 lelket számláló kistelepülés végre egy olyan várakozóhellyel bővült, aminek látványától a naponta áthaladó 3-4 buszjárat sofőrjei nem lépnek ijedtükben a gázpedálra.
A minap megpillantva mégis hiányérzetem támadt, ahogy közelebbről szemügyre vettem. Szépen kidolgozott, impozáns kis épület a célját kiválóan kiszolgáló építmény. 2017-ben az Európai Únió tagállamaként még mindig ott tartunk, hogy a polgármesteri hivatal figyelembe se veszi és mellőzi az itt élő őshonos kisebbség nyelvi jogait. Egy olyan városban ahol a magyarok részaránya 58 százalék körül mozog.
Kikerült ugyanis egy információs tábla, amely csak egy nyelven hirdeti ki az úr a házban. Szomorú, hogy még mindig ott tartunk, ezért külön szólni kell, esetleg beadvánnyal fordulni az illetékesekhez, hogy tessék már tiszteletben tartani az itt élő magyar nemzetiségű polgártársak alapvető igényeit a nyelvhasználat terén. Kérdem én, hogy az miért nem magától értetődő, ha valami elkészül ebben a városban ahová szövegezés is kerül, hogy alapból kétnyelvűen van az információ feltüntetve? Miért kell örökkön odáig fajulni a dolgoknak, hogy ezen hiányosságokat szóvá téve, esetleg a közösségi médián megosztva a diskurzus odáig jut, hogy még az észrevételező van kérdőre vonva?
Soha semmilyen körülmények között nem fogok szemet hunyni az ilyen joghiányosság felett, mert az, ami az egyiknek alanyi jogon jár, ugyanúgy megilleti a másikat is. Szeretnék egy olyan társadalomban élni ahol a tolerancia nem filmekben látott idegen, megfoghatatlan valami, hanem a mindennapjainkat átszövő, az élet minden területére kiható hétköznapi dolog.
Sajnos szűk környezetemben találhatóak még hasonló példák. Ipolyságtól alig 10 kilométerre fekvő Palást községe is hasonló gondokkal küzd. A majd három évvel ezelőtt több tízezer euróból felújított, magyarok által alapított tűzoltóság szintén nem kapott kétnyelvű táblát. Valószínű erre már nem jutott 20 euró a költségvetésből. A képviselők és a helyi lakosság többszöri kérésére sem.
A dolog érdekessége, hogy a falut irányító polgármesterasszony magyar nemzetiségű, a Most-Híd színeiben indult. Ennek tükrében kissé már érthető, miért is nem fontos nyelvünk megjelenítése. A történet pikantériája még az, hogy a falusi önkormányzat Smeres képviselői sem találnak semmi kivetnivalót a magyar tábla kihelyezésében ám ez még a mai napig nem történt meg.
A Szlovák köztársaság által ratifikált nemzetközi egyezményekkel és szerződésekkel összhangban álló nemzeti kisebbségek használatáról szóló törvény egyik bekezdésében kimondja.
„Minden feliratot és a nyilvánosság tájékoztatására szánt hirdetményt autóbusz-állomásokon, vasútállomásokon, sportlétesítményekben stb., fel lehet tüntetni a kisebbség nyelvén is.”
Ez egy törvénytárban lefektetett ajánlás, lehetőség amellyel úgy néz ki városom vezetése nem akar élni. Egy szerencsésebb történelmi fejlődésű nyugat-európai országban az ilyen esetek szinte meg sem történhetnek. Sőt, ott a pozitív diszkrimináció demokratikus vívmányaival élnek.
Svájc franciák lakta részén a francia nyelv az első és aztán követi a német. Nincs ez máshogy dél-Tirolban sem ahol a német nyelv domináns az olasszal szemben. Nem vagyok egy romantikus idealista, tisztában vagyok azzal, hogy ez a fiatal állam még mindig küzd Trianon démonaival. Sokunk számára már az is elégtételt jelent, ha nyelvünk regionális szinten egyenrangúvá válik a szlovák nyelv mellett.
Ez folyamat viszont hosszú időt vesz még igénybe és sajnos előre borítékolható, hogy sok cikknek, észrevételnek, panasznak kell még megszületnie ahhoz, hogy a magyar nyelv Dél-Szlovákia szerte elfoglalja a megfelelő helyét.
Dian Csaba
Nyitókép: Dian Csaba
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
