Azt mondják az igazi forradalmárok, hogy unalmas egy olyan emberöltő, amelyben fiatalon vagy felnőttkorban nem adatik meg átélni forradalmat vagy legalábbis valamilyen lázadásszerűséget. Nélküle nem élet az élet, a lázadás az élet sava- borsa! Elsősorban a diktatúrák ellen, az ember szabadságának korlátozása ellen kell ilyen formában fellépni!
A diktatúrákban meggyőzéssel vagy erőszakkal elhitetik az emberrel, hogy szabadsága korlátlan, a rendszerben meglévő fékek és tilalmak csak az ő biztonságérzetét és javát szolgálják. Már gyerekként a rendszerbe lépve elkezdődik az agymosás, és végig működik az egész szocializációs folyamatban. Ezek után nehéz elképzelni felnőttként, hogy létezhet más világ is, hogy nem az a legjobb, amiben az adott pillanatban élünk.
Hencegve viccből elmondhatnám, hogy eddigi életem során már három rendszerrengető forradalmat éltem át! Igaz, 1956-ban egyévesen még csak egy határon túli bölcsőből figyeltem a magyarországi eseményeket, de állítólag már akkor eszeveszetten ráztam a csörgőmet a rádió forradalomról szóló híreire. 1968-ban pedig már érdeklődéssel olvastam az épületeket elárasztó falfirkákat a városban, amelyek az éjszaka leple alatt szinte minden középületet betakartak. Ezek többsége Dubček melletti kiállásra szólította fel az átkosban sínylődő polgárokat. Nem is nagyon értettem 13 évesen, hogy miért kell őt éltetni, amikor amúgy is ő a góré? Milyen forradalom ez? A hatalom szervezte saját maga ellen?
Persze, jó nagy fejtörést okozott nekem akkor augusztusban a magyar tankok és harckocsik megjelenése is a városban! Hogy akkor most kinek is kell szurkolni? Emlékszem, nagyapám morogta is az orra alá, hogy ebből még soha semmi jó nem kerekedett, hogy korai még az öröm, mert 1919-ben is járt a városban a magyar vörös hadsereg, de a cseh legionáriusok díszkíséretében, 1938-ban is volt egy magyar bevonulás, amit aztán pár év múlva egy rosszemlékű kivonulás követett 45-ben.
Aztán ott jött az 1989-es novemberi bársonyos, amit már felnőttfejjel éltem meg az utcán és a „szervezet” tagjaként, jómagam is lázasan szervezkedve, esténként röpcédulákkal osontunk, mint József Attila munkása a Külvárosi éjben. Csörgő helyett ekkor már kulcsot ráztunk felszabadultan! Pedig nagyon sokáig azt hittem, hogy Kádár és Husák halhatatlan, mindig ők lesznek a vezéreink! Brezsnyev halála ebben ugyan némileg megingatott, rájöttem, ők sem örökéletűek, de tovább élnek a május elsejei felvonulások óriástranszparensein és sötét emlékeinkben, rossz álmainkban.
Nyolcvankilenc november 17-t követően a város főterén együtt voltak boldogok és elszántak szlovákok és magyarok! Együtt skandáltuk két nyelven a forradalmi jelszavakat, hangzottak el magyarul, szlovákul a lelkesítő beszédek. Akkor még nem sejtettük, hogy útjaink hamarosan szétválnak, a hatalom éket ver közénk, a kommunista és a polgári erők szembenállását nemzetiségi szembenállás váltja fel!
Akkor még nem sejtettük, hogy a nemzeti önrendelkezés csak a csehekre és szlovákokra vonatkozik, nekünk meg újra kuss lesz a nevünk! Aztán hamarosan ők szépen, békésen fel is osztották egymás között az országot, a magyaroknak ebből még egy olyan megyére se futotta, ahol némileg önrendelkezhetnénk, esetleg otthonosabban berendezkedhetnénk! A szülőföldünkön!
Most csönd van és egy ránk erőltetett megtévesztő nyugalom! Vörösmarty lassan mondhatná akár megint, hogy „a föld megőszült, nem hajszálanként, mint a boldog ember…” Az emberek viszont már nem igazán kedvelik térségünkben az utcára vonulást, a feleslegesnek tűnő kulcscsörgetést még a hatalom legnyilvánvalóbb korrupciós időszakában sem! Beletörődnek szép lassan mindenbe, megbékélnek sorsukkal és a hatalommal, ha kell, beolvadnak a többségbe is akár…
Az idő sodrásában pedig lett egy olyan kvázi magyar vonatkozású pártunk is, aki az asszimilációra felmentést nyújt, sőt, erős szövetségese lett a beolvadásunkat, felszívódásunkat szorgalmazóknak. Ez utóbbiak akár a pártalapítás ötletgazdái is lehettek.
A terek, utcák, hidak meg valószínűleg üresek lesznek idén november 17-én, a megemlékezők egy kis termekbe vonulnak majd mindenhol.
És hol késik Vörösmarty Előszavának hajfodrásza, a tavasz?
Száraz Dénes
Nyitókép: Berta András felvétele
Megosztás:
Címkék: asszimiláció bársonyos forradalom cseh legionáriusok Főoldal magyar tankok önrendelkezés rendszerváltás Száraz Dénes
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.