Különös játszmák zajlanak a „stabilitás” és „folyamatosság” kormányában. Robert Fico ismét ultimátumot adott koalíciós partnereiknek, ami sem Dankonak sem Bugárnak nincs ínyére. Bugár Béla a Most-Híd Országos Tanácsának ülése után pedig kerek perec megmondta, hogy nem támogatja a bérbefagyasztást. Az ok: rendszerszintű változás kell, amelyre neki már van is javaslata.

 

Rendszerszintű változásokra hivatkozva elodázni egy olyan rendeletet, amelyet a parlamentnek egyébként is minden évben újra kell szavaznia, és emiatt akár hónapokig 1000 euróval nagyobb fizetést vihetnek haza a parlamenti képviselők, enyhén szólva sem a legmeggyőzőbb érvelés, amit hallottunk Bugár Bélától.

 

De, úgy tűnik, az idők változnak, és az egyik vegyespárthoz közeli média twitter kiírása is erre utal: „Bugár ezúttal nem hajt fejet Fico előtt”. Azért ez még nem egy lejátszott meccs.

 

 hirdetes_810x300  

Mérlegelések

 

A legfontosabb dolog, ami miatt Bugárék kénytelenek voltak átértékelni a Smerrel való kapcsolatukat, az a saját és pártjuk jövője. Amit fél szóval maga Bugár is elejtett a megyei választások után, hogy megfizették a Smerrel kötött koalíció árát. És ez még csak a kezdet.

 

Az elmúlt napok eseményei egyesekben joggal keltik azt a benyomást, hogy csak a megyei választások kedvéért jegelték egy időre a nyári koalíciós válságot. A novemberi szavazás pedig megmutatta, mennyibe is került tulajdonképpen a Smerrel kötött szövetség a partnereknek.

 

De nem csak erről van szó. Jövőre helyhatósági választások lesznek, és a polgármesterek befolyását a választók érzelmeire nem szabad alábecsülni, még ha a felvidéki magyar példák azt is sugallják, hogy mi magyarok megtanultuk elválasztani egymástól az országos és helyi politikát.

 

Csak figyelemelterelés lenne?

 

Más jeleket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Több területen az elmúlt nyár óta nem indították újra a pénzcsapokat. Van, ahol megszüntették a kiírást és van, ahol olyan feltételeket szabnak a teljesítésre, hogy azt egy épeszű ember nem vállalja be.

 

Ami a leginkább szembetűnő azonban, az a költségvetés, ahol például a közlekedési tárca keretét a felére zsugorították, a védelmi minisztériumét pedig növelték. Ebbe a Most-Hídnak esélye sem volt érdemben ellenkezni, hiszen saját programjában is szerepelt a védelmi kiadások növelése. Igaz, Bugár Béla szombati sajtótájékoztatóján ködösen úgy fogalmazott, hogy a védelmi stratégiai dokumentum megvalósításával értenek egyet…

 

Sokan elterelésnek tartják az újabb kormányválság közeli állapotot, hogy elfedjék a koalíció egészségügyben hozott, kétségtelenül népszerűtlen intézkedéseit. Ám egy olyan időszakban, mikor minden egyes tizedszázalékpontnyi népszerűségért vért izzad a triumvirátus, nehéz elképzelni, hogy csak ennyiről lenne szó.

 

Sok éhes száj

 

A végére érdemes kiemelni még egy érdekes jelenséget: Bugár Béla javaslata az állami tisztviselők béréről elvileg tartalmazni fogja az állami cégek vezetőinek, menedzsereinek javadalmazásának szabályozását is. Ez utóbbi egyértelműen a Smernek fájna legjobban, és talán Ficoék aránytalanul nagy súlya az oka az állandó feszültségeknek a koalíción belül. A torta, amelyből mindenki szeretne kihasítani egy jókora falatot, nem lett kisebb, csak az étvágyukhoz képest kevesebb.

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép Sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!