Most, hogy nyilvánvalóvá vált, Nagyszombat megyében az MKP színeiben Berényi József az első alelnöke lesz az OĽaNO-s Jozef Viskupičnak, tűnik igazán bölcs döntésnek az MKP Kerületi Tanácsának az a határozata, miszerint a párt nem lép koalícióra Nyitra megyében a Belica mögötti Smer – SNS – Most-Híd formációval.

 

Sokan kételkedtek, még a megyei politikusok, képviselők közül is jó páran, hogy valóban helyes döntés született-e az ominózus zsigárdi kerületi tanácsülésen. Azzal érveltek, hogy a párt hatalomra kerülése esetén sok mindent el tudtak volna érni a megyében, ahol szép számban élnek magyarok. Olyan magyarázatok is napvilágot láttak, hogy az MKP-hoz közel álló sajtó nyomására született Zsigárdon ilyen, a jelenlegi kormánykoalíciót megyei szinten elutasító határozat.

 

OĽaNO- MKP összefogás

 

 hirdetes_810x300  

Mivel az olvasó-választók ma már online formában is kifejezik tetszésüket illetve nemtetszésüket egy-egy sajtóban megjelenő politikai elemzés vagy előrejelzés esetén, valószínű, hogy inkább ez a fajta véleménynyilvánítás erősítette meg vagy változtatta meg a tanácstagok álláspontját is. Emiatt utasították el egyhangúan a kormányszövetséggel való szoros együttműködést Nyitra megyében. Ez persze nem zárja ki, hogy erős ellenzéki összefogással valamint kompromisszumokkal ne tudjanak elérni számottevő eredményeket a következő öt évben.

 

Fordított esetben viszont nem csak annak a veszélye állt volna elő, hogy Nagyszombatban meghiúsul az OĽaNO- MKP összefogás, hanem veszélyeztetve lett volna az ígéretesen körvonalazódó országos összefogás is a két párt között (illetve a többi ellenzéki párttal). Ez persze még közel sem egy lefutott dolog, de mégis közelebb került a párt a közös parlamenti OĽaNO – MKP összefogáshoz.

 

Az összefogásnak persze lesznek erős ellenzői, bírálói is. Főleg a Most-Hid lesz az, aki joggal érezheti majd úgy, hogy egy ellenzéki oldalon megvalósulni látszó jobboldali összefogás az MKP-val veszélyeztetheti az ő szlovákjait is, akik még úgy szavaztak Bugárékra a legutóbbi parlamenti választásokon, mint egy Fico-ellenes jobboldalon álló erőre. Az eredmény ismert, csalódniuk kellett a Most-Híd-ban, de ennek ellenére megmaradtak a Fico-ellenes fronton a szavazók, ahol a vegyespártnak már semmi keresnivalója!

 

Kire számíthat tehát Bugár a jövőben? Nincs könnyű helyzetben!

 

A Nyitra megyei választásokhoz hasonlóan ugyanúgy csak a Smer-re és a Szlovák Nemzeti Pártra számíthat. Saját szlovák szavazóit már elvesztette, kormánykoalíciós partnereinek szlovák szavazói nagy valószínűséggel nem fognak átszavazni rá! Miért is tennék? Ha pedig koalícióban indulna a parlamenti választásokon valamelyikükkel, mint legutóbb Nyitra megyében, magyar szavazóinak többsége is elpártolna gyorsan tőle!

 

Mentőövet csak az MKP-tól kaphat! Nyitrán megpróbálta, látjuk, kevés sikerrel….Bugár Béla akkor szalasztotta el nagy arccal a magyar összefogás esélyét, amikor még nem volt rá szüksége!

 

Száraz Dénes
borító: Berényi József Facebook oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!