Bugár Béla eddigi politikai karrierje során eljátszotta már a tisztességes magyarok, a tisztességes szlovákok, a Kuciak-gyilkosság óta pedig eljátszotta a jóérzésű Most-Hidasok bizalmát is. Menekül szinte mindenki mellőle, aki teheti, és akiben még maradt némi gerinc és jóérzés. Úgy, ahogy 2007-ben leváltották az MKP éléről, ma már szlovák támogatói is sorban hátat fordítanak neki. Maradt neki a Smer és az SNS, zsákutcába vezetve Szlovákiát.

 

Egy hete már, hogy talpon az ország Ján Kuciak és menyasszonya brutális kivégzése miatt. Napok óta másról sem szól a közélet, mint hogy meddig húzza még a kormány. Bugár pedig azon töri a fejét, hogyan meneküljön a felelősségvállalás elől, és amikor az ország jövője a tét, amikor tízezrek hóban, fagyban az utcákon tüntetnek, az ellenzék és az államfő pedig a polip csápjaitól próbálná megszabadítani az országot, Bugár inkább szabadságra megy.

 

Karaktert ígért, megalkuvást adott

 

 hirdetes_810x300  

A felvidéki magyarok és a szlovákok többsége számára a somorjai földüzér ma már leginkább egy kiégett, megfáradt hatalommániás, aki karaktert ígért, de helyette csak megalkuvást adott.

 

Bugár Béla legalább olyan káros jelenség a felvidéki magyarság számára, mint Fico vagy Kaliňák a szlovákoknak. Ján Kuciak és Martina Kušnírová kivégzése teljes meztelenségében leplezte le a sunyi és hazug kormánypolitikusok igazi énjét, köztük Béláét is, aki 28 éve a vérünket szívja. Mára oda jutott, hogy kormányzása alatt a maffia és a politika kapcsolatát felderítő újságírót lőnek agyon saját házában, ő pedig ahelyett, hogy a fő felelősök  távozását követelné, inkább lavírozik, időt húz és önző módon saját politikai túlélésére játszik. Mint eddig is mindig.

 

A jelenlegi feszült szlovákiai belpolitikai helyzettel kapcsolatban a Körkép.sk megkérdezi olvasóit, hogy szerintük a Most-Híd maradjon-e a szlovák kormányban?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Közeledik az elszámolás

 

Béla, nagyon sok rosszat tettél a felvidéki magyarokkal, és közeledik az idő, amikor Kaliňák és Fico mellett te is megfizetsz mindezért. Karriered végén már nem az államfőjelöltség, hanem egykor volt becsületed és maradék megítélésed végérvényes elvesztése a tét. Ha még ez egyáltalán érdekel.

 

Szégyelld magad, Béla.

 

Király Zsolt

Kép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!