Drucker lemondása sokkal súlyosabb kórkép Szlovákiáról, mint azt gondolnánk.

 

„Nem helyes leváltani Tibor Gašpart, de ő maga lemondhatott volna, még ha az ilyesmi főleg a politikai jelölésekre jellemző. Én magam nem találtam olyan bizonyítékot, ami miatt le kellett volna váltanom Gašpart. De saját magam politikai felelősséget vállalva lemondok a belügyminiszteri posztról. Nem tudtam ugyanis csökkenteni a társadalom megosztottságát “ – röviden összefoglalva ezek voltak Tomáš Drucker belügyminiszter leköszönő szavai. Azé az emberé, akinek minden jogköre megvolt arra, hogy leváltsa az országos rendőrfőnököt. Mégsem te(he)tte.

 

Ha olvasóink úgy látják, hogy a fenti érvelésben nincs semmilyen logika, nem tévednek. Drucker ugyanis csak a látszatra ügyelt, de az sem volt meggyőző.

 

 hirdetes_400x285  

Sokkal nyilvánvalóbbá vált viszont az, amiről már az elmúlt hetek, hónapok is szólnak. Hogy Szlovákiában a maffia kezében van a hatalom. A maffia irányítja a politikusokat, a rendőrség pedig védi a maffiát. És az is kiderült, hogy a Smer számára még saját belügyminisztere is kevesebbet ér, mint egy országos rendőrfőkapitány. Akin egyébként a súlyos ügyek kivizsgálása múlik.

 

A belügyminisztérium nem akármilyen tárca. Emlékezzünk csak vissza, épp az előző belügyminiszter, Robert Kaliňák és Robert Fico miatt került a bukás szélére a jelenlegi kormánykoalíció. Most pedig már Kaliňák utóda is távozott, Gašpar pedig még mindig a helyén van.

 

Két miniszter már le lett fejezve, csak hogy az országos rendőrfőkapitány még maradhasson (és eltakaríthassa, amire megbízták.)

 

A maffia mindennél erősebb ebben a morálisan, erkölcsileg szétrohadt országban. Az egyetlen kiutat ebből az előrehozott választások jelenthetik. Addig is, nem marad más hátra számunkra, mint tüntetni.

 

Király Zsolt

Nyitókép: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!