A felvidéki magyar közélet már hosszú ideje önmagával meghasonlott állapotban van. Ez nem csak a Most-Híd – MKP párbajra vezethető vissza, hanem arra, hogy teljesen elveszett az értékalapú politizálás.

 

Az olvasók nehéz dilemmákkal szembesültek az idei évben. Futószalagon estek ki a szekrényekből csontvázak, záporoztak a botrányok, és meggyilkoltak egy újságírót. Ez utóbbi esetben szomorú volt látni, hogy elég volt egyetlen név megemlítése az egykori kormányfő részéről, hogy teljesen összezavarja az értékítéletünket. Tényleg annyira gyűlöljük Gyuri bácsit, hogy megbocsássuk Fico minden vétkét, Malina Hedvigtől kezdődően a dunaszerdahelyi magyarverésen át a milliós korrupciós ügyekig? Elnéznénk neki mindezt, csak azért, mert néhány elejtett mondatával szájára vette azt a bizonyos nevet – de mindig csak annyira, hogy sose kérhessék rajta számon?

 

Hogy ezek a dilemmák feloldatlanok maradtak, annak a felvidéki magyar politika színvonala az oka. Egyesek ugyan elítélik a sorosozást, de egyúttal szemrebbenés nélkül kormányoznak a sorosozókkal, mi több, megmentik őket attól, hogy politikai felelősséget kelljen vállalni.

 

 hirdetes_810x300  

Mert a politikai felelősségvállalás nem csak egy gesztus, ahogy azt Bugár Béla állítja. Az egy precedens, elrettentő példa a simlis politikusok számára, hogy ha bármi hasonlót követnek el, akkor bukta van, és nincs tovább. Sajnos, Szlovákiában híján vagyunk az ilyen precedenseknek.

 

És persze ott van a magyar párt, amely ritkán szólalt meg, akkor is késve, de mikor megszólalt… nos, nem egészen azt hallottuk, amit kellett volna.

 

Mit tesznek a politikusok a hirtelen jött új helyzetben? A zuhanó preferenciákat és még jobban széthúzó társadalmat látva nem hoznak valódi változást, amivel kiengesztelhetik a választókat. Helyette bődületes pénzeket költenek arra, hogy elfedjék a valóságot: szociális csomagok, kulturális alapok, új médiák…

 

Talán azt várják, ha eleget szajkózzák a maguk igazát, az emberek belefáradnak és elhiszik. Egy részük így is tesz majd. De közel sem mindenki.

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: pxhere.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!