Király utca és környéke – a legkirályabb bulinegyed Budapesten! Romkocsma romkocsma hátán, de vannak itt szép számmal hagyományos sörözők, kávézók is, amelyek persze nem elsősorban a kávékülönlegességek felszolgálásáról ismert helyek. Külföldi, főleg nyugatról érkezett fiatalok kedvenc szórakozó-negyede, a hétvégi, ideruccanós turizmus célpontja, komoly idegenforgalmi és vendéglátó-forgalmi bevétel forráshelye.

 

A romkocsma „intézmény”  párját ritkító, egyedülálló budapesti látványosság a maga megkopott és kikopott, bármilyen stílusú, inkább stílustalan bútorzatával, retro hangulatával! Amiket otthonunkból általában kidobunk a lomtalanítások alkalmával, azokat a romkocsma tulajdonosok által felbérelt őrző-vigyázók összegyűjtenek, és átadnak, leadnak a megbízóknak. Szinte hihetetlen a beszerzők gyors megjelenése az önkormányzatok honlapjáról feltérképezett lomtalanítandó utcákban.

 

Aztán a helyszínen letáboroznak, éjjel-nappal őrzik a kiszemelt zsákmányt. Annyi kidobott bútordarabra nincs szükségük, kereskednek vele. A romkocsmákban pedig jól jönnek a különböző színű és méretű, sántító asztalok mellé a rozoga karosszékek, támlás székek vagy támla nélküliek. A lényeg az, hogy véletlenül se legyen egy ütött-kopott asztal mellett négy egyforma ülőalkalmatosság. Egykoron szebb napokat megélt hiányos huzatú kanapék és  heverők is gazdagítják az ülőhelyek kínálatát, esetleg kerti padok, szú marta fotelek.

 

 hirdetes_400x285  

 

Minden ósdi, csak az árak haladnak a korral!

 

A brit sörpárti fiatalnak ez nem számít, a fotelban kényelmesen fészkelődik a szúk között, szunyálni is lehet benne a sokadik korsó után! A nyugati fiataloknak a romkocsmák világa a szocializmus nyomorába rekedt ország benyomását keltheti, olyan katasztrófaturizmus hangulatot áraszt, ezért lehet vonzó. Imitt-amott falakra függesztett Marx és Engels képekkel, Lenin szobrokkal erősítik ezt a közérzetet.

 

A romkocsma egyébként hatalmas vállalkozói ötlet! A Király utca környékén különösen a nyári hétvégeken zajlik az élet, forrósodik a hangulat is. A lakóházak ablakai ilyenkor tárva-nyitva vannak, beszűrődik a zenebona, mulatozó zsivaj nyugtalanítja a kényszerből ebben a negyedben állandó lakhellyel rendelkezők életét! Szinte megmagyarázhatatlan, hogy a korlátozott nyitva tartásért kiírt helyi önkormányzati népszavazás a közelmúltban miért volt érvénytelen!?

 

De semmi sem számít, az az egy fontos, hogy dől a zsé meg a pia a Király utcában és környékén!

 

Egy Király utca 9. alatti felirat, Luzsicza Lajos Árpád FB-os bejegyzése

 

 

Érdekes, hogy a szűkebb értelemben vett budapesti belvároson kívül máshol a romkocsmák nem olyan népszerűek. Már a külvárosi részekben sem, vidéken se, Felvidéken se, hiába próbálkoztak hasonlókat megnyitni. A retro filing más helyeken nem igazán jön át, inkább a lepukkadtság állapotának érzése.

 

A cikkírónak nosztalgiára hajlamos, „retro kora” ellenére barátságosabbnak tűnt a közelmúlt valamelyik nyarának másik budapesti attrakciója, a nyári piknikezés a lezárt Szabadság hídon (Szabi híd), amikor plédeken heverésző, beszélgető fiatalok vettek birtokukba a kis Szabit.
Bár ez sem volt veszélytelen a mámorban!

 

Miénk itt a híd

 

Állítólag idén nyáron is lesz ilyen, ugyanott!

Száraz Dénes

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!