Közép-Európa polgáraiként mély döbbenettel néztük végig azokat a hamis, hazug folyamatokat, – csak remélhetjük, hogy a napokban lezajlott EU-s csúccsal bezárólag –  amelyekbe mind a nyugati államok, mind az Európai Unió, tudatosan, vagy tudatlanul belelovalta magát, majd kínkeserves megoldásokat keresve próbálta, próbálja ma is semlegesíteni, enyhíteni a meghozott rossz döntések emberek százmillióit próbára tévő, kellemetlen hatásait.

 

Világrontás – a hazugságok ördögi kavalkádjában?

 

Még jól emlékezhetünk arra, hogy a káoszteremtő Nyugat miként is zavarta bele magát abba a hazugságba, hogy Irak hadserege vegyi fegyverek hegyhalmazát birtokolja. Aztán jött Irak katonai, infrastrukturális elpusztítása, s ezzel együtt „megérkezett” – már a nagy emberáldozatokkal járó véres háború után – a  nagy-nagy kijózanodás.

 

 hirdetes_810x300  

Irak jóformán minimális mennyiségű vegyi fegyverrel rendelkezett, a nagy-nagy politikai hazugságok „gyártotta” vegyi fegyvergyárak nem találtattak, vagyis a ferdítések fergetegében hamar előkerült a való igazság: az iraki háború indította el a részben mai napig zajló fejetlen közel-keleti háborúkat, – gondoljunk csak Szíria infrastruktúrájának teljes elpusztítására – ezzel együtt elindította azt az illegális emberáradatot, mellyel az EU a mai napi  képtelen megbirkózni.

 

Megjegyzés: a későbbi gyakorlat tapasztalatok révén fennáll a gyanú, hogy a háborúkat kirobbantó politikus hiénák, hatalmas fegyvertrösztök, milliárdos hitel és tőzsde spekulánsok alkalmazták, s alkalmazzák a mai napig a vegyi fegyver trükköt egy-egy ország letarolása, bekebelezése, kirablása céljából, majd költséges újraépítése gyanánt – ezzel is, csakis saját hasznukat lesve.

 

Lásd Szíriát, akit a háború befejeztével vádoltak meg azzal, hogy vegyi fegyvert vetett be. Megjegyzem, nincs az az ország vezetés, amely  egy viszonylagosan nyertes háború végén vetne be – magára haragítva az egész világot – vegyi fegyvert. Ezt a tényt adta a világ tudtára mind Szíria elnöke Bassár El-Aszad, az orosz diplomácia, s a nem részrehajló, tekintélyes katonapolitikai szakemberek, politológusok sokasága.

 

Természetesen, példaként meg kell említeni a következő világrengető hazugságokkal fűszerezett politikai félrelépést is.

 

A „demokrácia-exportőr” Nyugat – túlkapásai

 

Líbia elnöke, Muammar Kaddafi, az évek során százszor  felkérte, majd keményen figyelmeztette a nyugati világot, s magát az Európai Uniót a következőkre: ha nem segítik országát abban, hogy az ott garázdálkodó, belső viszályok kiváltására specializálódott, az ország határain kívülről beküldött terrorcsoportokat  közös erővel megállítsák, akkor Európa irányába megindulhat egy olyan afrikai emberáradat, amely kontinensünk békéjének végét jelentheti.

 

Líbia elnöke, Muammar Kaddafi, az évek során százszor  felkérte, majd keményen figyelmeztette a nyugati világot. Kép: archív

 

Mit lépett erre a Nyugat?  Eltávolította az ország éléről azt a Kaddafit, aki hosszabb időn keresztül kérte vissza amerikai exit bankoktól azt a tömérdek mennyiségű aranyat, amelyet Líbia „parkoltatott” a jelzett pénzügyi intézményekben.

 

Kaddafi országát porrá bombázták, s tették ezt olyan nem helytálló, hazug állítások mentén, hogy a „diktátor” országa nem demokratikus ország, be kell vezetni a konszolidált demokrácia rendjét.

 

Holott, egy olyan jóléti, szociális berendezkedésű,  – ingyen oktatás és egészségügyi ellátás –  gazdag „barell-országról” volt szó, amely a harmadik világrendbeli országok közül a  viszonylagos jólét, s demokrácia híve volt annak ellenére, hogy az ország vezérének voltak diktátori allűrjei.

 

Ma már, a rossz tapasztalatok révén, az erőszakkal fellépő nagyhatalmak előtt is nyilvánvalóvá kell válnia annak a ténynek, hogy az említett harmadik országok belső rendjébe bombákkal, s külső erőszakos beavatkozással demokráciát exportálni, nem lehet.

 

Az erőszakos, Líbiában történő „rendteremtés” eredménye: a ma is tartó, mindenre kiterjedő káosz, belső érdekcsoportok harca a politikai hatalomért, a kimondott szegénység.

 

S ami mindannyiunkat, európaiakat a leginkább érint: több év folyamán érkeztek, s érkeznek embercsempészek, a G. Soros által finanszírozott NGO-k közreműködésével ma is a szétvert, ellenőrizetlen Líbián keresztül Európába a jobb élet után vágyó, becsapott, átvert afrikai bevándorlók annak ellenére, hogy a legutóbbi olasz, s EU-s beavatkozás már részben tompítja az Európát sújtó, fejetlen migrációs nyomást.

 

Megjegyzésként megemlítem, hogy Anglia akkori baloldali miniszterelnöke, Tony Blair elnézést kért azért, hogy a nyugat részéről az angol hadsereget, légierejét is bevetették az ENSZ felhatalmazása nélküli „konszolidációs” folyamatba. Erre bizonyára azért kerülhetett sor, mivel Blairt – a Munkáspárt korábbi vezérét – világméretű bírálatok sújtották az eszetlen ország vesztés jóváhagyásának, s a politikus teljes mellszélességgel való kiállásának  következményeképpen. Ennek a kimondottan rossz, fejetlen döntésnek nemcsak Líbia, de részben az Afrikai kontinens, s Európa is áldozatává vált.

 

Tehát, a baloldali Tony Blair bocsánatkérése annyit sem ért, mint egy – gyerekek által összehajtogatott – papírrepülő.

 

Európai hazugságok – tiltásokba, elhallgatásba „csomagolva”

 

Mindannyian emlékszünk arra a tiltakozás „cunamira,” amikor az Európai Uniót az olasz államvezetés felszólította, hogy támogassák az embercsempészek, kétes hírű NGO-k hajóinak, csónakjainak visszafordítását, az olasz kikötőkbe való bejutásuk tiltását.

 

Kép: The Duran

 

A világban jó példa is akadt erre: – az Ausztrálok –szigetkontinens révén – mindjárt az elején, minden illegálisan érkező hajót visszafordítottak, s ezzel elkerülték az embercsempészek által betelepíteni készülő emberáradatot Ausztrália területére.

 

Az olaszoknak küldött válasz az EU bizottságának elnöke, Jean Claude Juncker részéről, ma már történelemkönyvekbe illően, csak ennyi volt: A dolgok rendben vannak, ezzel kapcsolatban nem látom szükségességét az EU Bizottságának gyors összehívását.

 

Juncker úr minden valószínűség szerint két pohár konyak között „megalkotott” véleményének kőkemény eredménye: Olaszországban ma is hatszázezer /!/ a migránsok száma. Az említett országon, Görögországon keresztül százezres létszámban jutottak tovább a sok esetben iratok nélküli, korukat letagadó, többségükben gazdasági bevándorlók kezdetben a balkáni, majd az olasz-francia határon keresztül, s más, az embercsempészek, NGO-k által ellenőrzött, s „előírt” útvonalakon.

 

Megjegyzésként itt is megemlítem, hogy Kofi Annan, az ENSZ korábbi osztályvezetőjének, majd főtitkárának a kilencvenes években szövődött barátsága G. Soros tőzsde spekulánssal, s közös tervük, Európa idegenekkel való  elárasztásával, ez által, az itt ápolt keresztény kultúra megsemmisítésével kapcsolatban, tulajdonképpen 2014-ben érett be igazán.

 

Négy évnek kellett eltelnie, míg Európa atyjai részben tudomásul vették ennek a gyalázatos, ördögi tervnek a kegyetlen következményeit. Persze korántsem önszántukból, ezer példa bizonyítja ezt, hanem a béke, nyugalom, biztonság után vágyó európai emberek tömeges, masszív tiltakozásának  következményeként.

 

Tehát Juncker és Soros „csókja” az EU parlamentjének PR fala, s zászlói előtt sem arról regélt, hogy a Soros-terv mindenkori megsemmisítését az EU Bizottsága komolyan felvállalja – mai felállásában.

 

2000-ik év: a hagyományos keresztény kultúrát ápoló Európa hanyatlásának kezdete

 

Európa életében a 2000-ik év a pálfordulás éve volt. Nem sokan figyelnek erre a dátumra, éppen ezért tartom szükségesnek néhány mondat erejével felvázolni  az európai csúcspolitika akkori történéseit:

 

Nem titok, hogy a német Kereszténydemokrata Unió elnökének, Helmuth Kohlnak egyik legtámogatottabb, úgymond kedvenc párttársa Angela Merkel volt, aki korábban több posztot is – az ifjúsági osztály vezetője stb. –  betöltött a CDU berkeiben. 1998-ban a párt főtitkárává választották. Ugyanebben az évben Kohlt nem választották újra elnökké, posztját Wolfgang Schauble töltötte be, mindössze 2000- ig.

 

Kép: thelocal.de

 

Mind a korábbi elnököt, mind Schaublet pártfinanszírozási botrány miatt megvádolták, így a keresztény kultúra, keresztény Európa értékeiért kiálló Kohlt 2000-ben eltávolították a CSU vezetéséből. S ki volt ennek a részigazságokat rejtő, más pártokban futószalagon művelt, ám botránykirobbantásnak igenis megfelelő eset koordinátora, kirobbantója? Nem más, mint Angela Merkel.

 

2000-ben megválasztották őt a CDU elnökévé, 2002-ben részt vett egy féléves tanfolyamon egy amerikai főiskolán.

 

Az NDK-ban szocializálódott Merkel, aki részt vett az akkori kommunista ifjúsági mozgalmak munkájában ifjú káderként, baloldali révén igencsak távol állt a CDU keresztény berendezkedésétől, a keresztény Európa hagyományos értékeinek tényétől. Ám pragmatikus nézetei, jó helyezkedési képessége, közismertsége révén politikai karrierje már szinte megállíthatatlan volt.

 

2005-ben Angela Merkelt megválasztották a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjává.

 

Kétes múltú vezetők Európa irányításánál?

 

Az évek múlásával Angela Merkel jelentős politikai hatalom birtokosává vált, szinte korlátlan beleszólása volt – a legerősebb európai gazdaság nesztoraként – az akkor átformálódó Európai Unió munkájába, szerkezeti felépítésébe.

 

Ugorva néhány évet a politikai események kavalkádjában, ma már senki előtt nem titok az, hogy Merkelnek nagy szerepe volt abban is, hogy kétes körülmények között hatalomra kerülő Juncker elfoglalhatta az Európai Bizottság elnökének posztját.

 

Juncker „offshore-szakértői” tudománya, s több más közmegbotránkozást kiváltó tettei mindenki előtt ismert,

 

A Körképen én is körüljártam ezt a témát a Felfedezték a spanyolviaszt című írásomban. Persze Junckernek társai is akadtak, akik posztjának „akadálymentes” teljesítését szolgálták. Ilyen volt a magyarfóbiás Viviane Reding asszony, Juncker luxemburgi párttársa, aki korábban jogi végzettség nélkül töltötte be az EU bizottsága jogérvényesülésért felelős biztosi posztját. De ott volt közelében a „jóbarát” Martin Schulz is, az EU parlamentjének szintén magyar fóbiás elnöke, aki kellő végzettség nélkül töltötte be magas beosztását.

 

Itt is felmerül a kérdés: hazugságok mentén kerültek magas posztokra az említett személyek, akiknek névsorát –fura, „Európa vesztő” ténykedéseik alapján sorolni lehetne tovább?

 

A nemzetállamok halálát megelőlegező, Egyesült Európai Államok gonosz kitervelői nem azon dolgoztak, hogy az európai embereket, fiatalokat hozzák helyzete – munkahelyteremtés, maximális családtámogatás, vagyis a populációs kérdés Európán belüli megoldása – hanem alkalmazkodni képtelen, vagy nem is kívánó, idegen vallást és kultúrát „becipelő” emberekre kívánták, s ma is kívánják „rábízni” Európa jövőjét. A velük való munkaerőpótlás, csodák csodájára, ma már Angela Merkel szerint is szinte képtelenség.

 

Ezek a hazug „jövőépítők,” Európa rombolók ma is azon tipsi-tapsikolnak, kontinensünkön milyen „jó munkát” végeztek, s végeznek ma is a gender-elmélet gyakorlati megvalósítói. A romkocsmákban elhülyített, egészséges párkapcsolatokat, a férfi és nő alapította család létjogosultságát megtagadó fiatalok hadát nevelték ki ez ideig ocsmány munkálkodásaik folyamán.

 

Európa lejtmenete – az utolsó négy év folyamán 

 

Talán nem is kell hosszasan sorolnom azokat az Európa népét nagyon is rosszul érintő történéseket, melyeket az utolsó években napi szinten, mindannyian megtapasztalhattunk. Ám néhány „érdekes” történést nem lehet említés nélkül hagyni.

 

Angela Merkel meghívó levele, az EU vezetőinek ehhez asszisztáló, hazug tétlensége révén hatalmas tömegű bevándorló massza lepte el néhány év alatt Európát. A nemrég megválasztott, új belügyminiszter, Horst Seehofer /CSU – német Keresztényszociális Unió elnöke/ vizsgálódásának nyomán derült fény arra, hogy Németországban, az egyes tartományok közszolgái hamis, „hasamra ütök” adatok alapján tízezreknek adtak ki letelepedési okmányokat, sok esetben summás baksis fejében.

 

S hogy jártak – persze nemcsak Németországban – azok a valódi menekültek, akiknek járt a menekültstátusz? Úgy, hogy – példaként említve –  aki keresztényként nem tudott „beilleszkedni” – vagyis nem vette fel a muszlim vallást –  a többségükben muszlim gazdasági bevándorlók közé, azokat retorziók érték, sok, az említettekkel kapcsolatos – anya,férj gyerek – halálesetet is jeleztek a rendőri szervek.

 

Az igazi „hazugság-cunami” a kölni, szilveszteri vigadalom alkalmával indult be valójában, amikor bevándorlók által elkövetett inzultálásokat, erőszakos, nők elleni cselekményeket, rablásokat a német kormány jó egy hétig elhallgatta, s elhallgattatta. Ezt követte az a hosszú média-cenzúra, ami a – bevándorlókról jót vagy semmit – alapon, vagyis hazug módon működött.

 

Az időközben korlátozott hatáskörű rendőrség tagjai szinte ámulattal nézték – nem tehettek mást – amikor az általuk feltárt bűntény elkövetőjét a bíróság korábban – enyhe ítélet alapján szabadlábra helyezte. Ezerszámra történtek meg az ilyen esetek.

 

Természetesen a nép haragja Németországban is kifejezésre jutott, a terrortámadások, fiatal nők sorozatos megerőszakolása, majd meggyilkolása után ma már  az utcai megmozdulások, tiltakozások napi szintűek, mely folyamat meghátrálásra kényszerítette a korábban hazugságok, ferdítések sorozatát elkövető német, s más európai kormányokat is. Jó példa erre a „migráns simogató” Svédország, ahol lassan már a hadsereg bevetésére lesz szükség az igencsak felforr ósodott helyzet lehűtése, konszolidálása érdekében, a határvédelem bevezetése viszont már folyamatban van.

 

Olaszország is nemet mondott, mely vélemény kemény, s cselekvő megfogalmazásához – már égetően szükség volt a ma már megvalósított kormánycserére.

 

Zárszóként: Európa népeit leváltani nem lehet! Hazugságokban vergődő, nem szavahihető kormányokat, európai uniós vezetőket igen!

 

Vagyis kontinensünk őshonos polgárai az utolsó két évtized, s főleg az utolsó négy év folyamán ráébredtek arra, hogy hazugságokkal, alantas ferdítésekkel nemzetállamokat, az ilyen egymást támogató, szuverén országokból összetevődő kontinenst, vagyis emberek százmillióinak jólétét biztosítani nem lehet.

 

Kalita Gábor

Nyitókép: napi.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.