Egy többnapos konferencia kapcsán Nyitrára kísértem lányomat, miközben egy Zobor-hegy alatti vendégházban szálltunk meg. Rég jártam erre, eljöttem hát e neves történelmi városba, melyet magyarok és szlovákok egyaránt a magukénak tudnak, megjegyzem szerintem teljes joggal, hiszen  évszázadok óta élnek itt egymás mellett.  Igaz, mára a magyarok száma alaposan megcsappant…

 

Természetesen mi ebben a városban is magyarul beszéltünk, mert mindig az anyanyelvünket használjuk, ha lányommal társalgunk. Ezt csak azért említem, mert nemegyszer megtapasztaltam, hogy sokan ilyen helyzetben átváltanak az államnyelvre, hogy eleve elkerüljék a kellemetlenséget. Óvatosak.

 

Egyik reggel a szálló étkezőjében egy hattagú társaság ült a közelünkben, hátizsákos fiatalok, akik valamilyen turisztikai találkozóra igyekeztek. Szlovákul beszéltek, egy lány, a többi fiú. Egyébként a vendégek többsége angolul vagy lengyelül kommunikált, így, ha mi ketten szót váltottunk,  csodabogaraknak tűntünk.

 

 hirdetes_810x300  
A kolostor-templom falai között. Fotó: Katona Éva

 

A második nap reggelén, amint lányom távozott az étkezőből, az egyik szlovák fiú megjegyzést tett utána, miközben egyikük sem vette észre, hogy én még ott ülök az oszlop takarásában.

 

– Pekná Maďarka  (Szép magyar lány)mondja – inak ja rozumiem po maďarsky ale rozprávať neviem. ( különben én értek magyarul, de beszélni nem tudok. ) Moji predkovia pochádzajú z Fiľakova. Mám tam veľa príbuzných. Tam oni všetci hovoria, že Fülek …( Az elődeim Fiľakovoról származnak. Sok rokonom él ott … Ott ők mind így mondják, Fülek. )

 

A társalgást a mellette ülő fiatalember folytatta.

 

– Však aj ja rozumiem po maďarsky. Moji starí rodičia žijú pri Trnave a tiež hovoria, že Naďsombat. Babka vravela, že predtým vôbec nepoužívali, že Trnava. Len Naďsombat. Babka mňa aj chcela naučiť po maďarsky, ale mne sa vôbec nechcelo. ( Hiszen én is értek magyarul. A nagyszüleim Trnava mellett élnek, és szintén úgy mondják, Nagyszombat. A nagyi mondta, hogy korábban nem is használták a Trnavát. Csak Nagyszombat. A nagymamám meg is akart tanítani magyarul, de nekem egyáltalán nem akaródzott.)

 

– Ja zas mám úplne maďarské priezvisko – szólalt meg a lány.  Otec má maďarské korene. Vraj starý otec bol vojakom v Banskej Bystrici a tam sa zoznámila s mojou babkou, a tak tam aj ostal. Prababka z otcovej strany žije pri Nových Zámkoch. Už veľmi stará.  Ona vôbec nerozpráva po slovensky. ( Nekem teljesen magyar a vezetéknevem. Apámnak magyar gyökerei vannak.  Állítólag a nagyapa Beszterce-bányán volt katona, ott ismerkedett meg a nagymamával, aztán ott is maradt. Apai ágról a  dédmamám Érsekújvár mellett él. Már nagyon öreg. Ő egyáltalán nem beszél szlovákul.)  Vraj naši predkovia boli maďarskí šľachtici. Dedo chce zostaviť rodokmeň rodiny a stále ukazuje otcovi, čo už vypátral. Ale otec hovorí, že ho to vôbec nebaví. Tak, tak … ( Állítólag az őseink magyar nemesek voltak. A nagyapám össze akarja állítani a családfát, és mindig mutatja apámnak, mit sikerült felkutatnia. De apám azt mondja, őt ez egyáltalán nem érdekli. Hát, így … )

 

– Však sme tu všetcia pomiešaní na tomto území  ( Hiszen mindnyájan össze vagyunk keveredve ezen  területen )

 

mondja egy negyedik hang a társaságból,  a többiek bólogatnak, hogy hej, hej (igen, igen),  de legnagyobb szomorúságomra felállnak, és távoznak. Pedig szívesen meghallgattam volna az ötödik és hatodik személy kommentjét is.

 

Vegyes érzelmek uralkodtak el rajtam. Egyrészt örültem, hogy a legelőször felszólalónak volt  bátorsága szóba hozni a témát, és volt becsülete bevallani, hogy tőle nem idegen a magyar szó. A többieknek ezután már egyszerűbb volt.

 

Forrásvíz, amelyből az egykori bencések is oltották szomjukat. Jelzett ivóvíz. Fotó: Katona Éva

 

De el is szomorodtam, mert e beszélgetés hangulatára mintha valami árnyék vetült volna. Finoman szólva nem igazán voltak büszkék a nyelvismeretükre. Mintha inkább valami rejtegetni való, valami titok kívánkozott volna hirtelen a felszínre, de hát istenem,  ilyen apróságot, amiről egyébként sem tehet az emberfia, jó barátok társaságában azért be lehet vallani.

 

Vajon hogyan értékelik a hasonló helyzeteket azok a Dedo -k és Babká -k, akik a hatvanas, hetvenes években szlovák iskolába adták gyermekeiket, a könnyebb boldogulás, a jobb érvényesülés reményében? Mérlegelik-e a saját felelősségüket a kialakult helyzetért, hogy hiába próbálkoznak, unokájuk bizony nem akar megszólalni magyarul … Pedig az állam biztosította az anyanyelvi oktatást! És fölmérik-e, mi többletet értek el vajon gyerekeik? Magasabb pozíciót, fényes karriert, gazdagságot?  Vagy csupán az identitás-vesztést ? Harminc-negyven év távlatából már lehet következtetést levonni.

 

Zobormászás félig-kosztümben … Fotó: Katona Éva

 

Persze, Nyitra városa elénk tárt annyi szépséget, hogy egy időre feledni tudtam az elszomorító gondolatokat. Elindultunk lányommal a Zobor-hegy oldalába, és máris felvidított a természet szépsége, s főként a Szent István király idejében alapított bencés apátság maradványa. És betértünk Szent Zoreád remete barlangjába is, aki igaz, lengyel származású volt, de mégiscsak az említett apátság tagjaként élt itt a közeli barlangban.

 

Viszont a hegytetőn, a szándékosan lerombolt millenniumi emlékmű, a 22 m magas obeliszk egykori helye, mely Huba vezér győzedelmes területfoglalását volt hivatott hirdetni, megint elszomorított … Miért kell egy emlékművet a földig rombolni?  Vagyis hát, nem a földig, mert itt a talapzat megmaradt… és elég masszív… Ettől a gondolattól megint felvidultam.

 

Sziklakápolna a Zoreád-barlang ”előszobájában”. Fotó: Katona Éva

 

Nincs minden veszve. Hiszen még javarészt itt van a háború után született nagyszülők korosztálya.  Azok is, akik a jobb jövő reményében mellőzték az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Igaz, az utolsó másodpercben járunk, de még megpróbálhatják helyrehozni, vagy legalább picit módosítani akkori lépésük irányát. Persze, nemzeti öntudatra nevelni egyik pillanatról a másikra nem lehet. De a nyelvtanulás fontosságáról beszélni igen, ezt senki sem vitathatja.  És magyarul tudni azért nem utolsó dolog. És főként nem szégyelleni való. – Hasznodra válhat majd, kisfiam, ha elutazol Budapestre, a Balatonhoz, bárhová … Hiszen ahány nyelv, annyi ember. Én szívesen megtanítalak, és nem kell majd komoly pénzért nyelvleckéket venned, ha egyszer mégis úgy gondolnád. Sosem lehet tudni…

 

Hát, csak így elmerengek, s reménykedem, hogy nem lesz a szavam csupán pusztába kiáltott szó. – Hátha … És még a is jó lenne, ha a dedonak és babkának szólított nagyszülők esetleg megtanítanának unokáiknak egy-egy verset például Petőfitől, vagy Kölcseytől, esetleg Vörösmartytól…

 

Aztán a Várhegy gyönyörűséges látványa, melyet félkör ívben ölel körül a Nyitra folyó, ismét pozitív érzelmekkel tölt fel. Erre ráerősít a vár előtti csodaszép Mária-oszlop szoborkompozíciója, melyet Szent István király, Szent László király, Szent Imre herceg szobrai is díszítenek.

 

A Zobor-hegy oldalában. Fotó: Katona Éva

 

Természetesen feljebb itt látható Szent Cirill és Szent Metód, a két nagyműveltségű, több nyelven beszélő bizánci hittérítő impozáns szobra is, akik jelentős hatással voltak valamennyi szláv nép életére.

 

És még feljebb Szent II. János Pál pápa lenyűgöző szobra, korunk művészetének kiemelkedő alkotása fogad. Oda állok János Pál áldást osztó keze alá, hiszen nemcsak magyar, de emellett keresztény is vagyok, és fohászkodom.

 

Legyen békesség köztünk mindenkor …

 

De az anyanyelvünket, azt nem hagyom!

 

II. Szent János Pál pápa áldást osztó keze alatt. Fotó: Katona Éva

 

Buday Mária

Képek: Katona Éva

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!