Már csírájában sejtettem, de nem szóltam, vártam, mert tulajdonképpen hihetetlen volt számomra is az, hogy az ilyen átlátszó trükk-sorozat elültetése a közhangulat berkeiben, terepén, csakis amatőr, vagy valamit nagyon is elkendőzni akaró, nagyon is a saját érdekeik mentén evező politikusoknak juthat  eszükbe.

 

Arcfényezés az „ellenség” számlájára írva

 

Kezdődött ez a szlovák parlament elnökének, Andrej Dankonak a kijelentésével, miszerint – szabad fordításban – a jövőben minden erőmmel megakadályozom a Kotlebáék (LSNS) által művelt extrémizmust, s igen is, már keletkezésénél el kell fojtani a szélsőségesek akcióterveit.

 

 hirdetes_810x300  

Ez az egész felhördülés úgy nézett ki, hogy a szlovák parlament elnöke az ég adta világon már semmi mással nem akar foglalkozni, mint a „nemzet szocialista” Kotlebáékkal, s reguláris pártjukkal.

 

Ezek után Bugár Bélánk is rázendített az extrémizmus elleni nótájával, s ujjával gyakran mutogató mivolta révén szintén Kotlebáékra merevítette híres, nevezetes mutatóujját. Mert ugye „hűű és húú,” nagyobb bajt hozhatnak a nyakunkba, mint egy atomháború, s jelenleg ezek után csakis, de csakis rajtuk kell hagyni a reflektor fénycsóváját, vagyis – a kijelentés szónoki hangsúlyából kiérezve  – minden más, akár kétes ügyet, a fazék fedele  alatt kötelező parkoltatni.

 

Aztán jött a védelmi miniszter, s mellette egy tucat szerepelni, pókerarcát fényezni kívánó politikus azzal a felháborodásukat tükröző kijelentéseikkel, hogy az orosz Éjjeli Farkasok telephelye, melynek nehéz, harci gépek sorakoznak az udvarán – ezeket persze a Szlovák Történelmi Múzeum kölcsönözte számukra felújítás céljából – a veszélyek veszélyét képezi csinos kis hazánkra. Igenis – a miniszter szerint – a nehézgépeket vissza kell szolgáltatniuk eredeti gazdájukhoz. Közben egy kis „szépséghiba” is becsúszott a miniszter úr véleményezése révén, miszerint, a „farkasok” eddig semmiféle kihágást nem követtek eddig el, vagyis betartottak minden tőlük elvárt regulát.

 

Figyelemelterelés magas fokon

 

Ekkor, az ilyen, fokozatosan szervírozott, „lihegős” kijelentések révén már sejteni lehetett, valami nagy, nagyon nagy baj lehet a koalíció berkeiben, valamit nagyon is titkolnak a nagyérdemű előtt.

 

Hiszen nem arról beszéltek, amiről beszélni kellett volna, nem arról szóltak, aminek megoldása égetően fontos lett volna, hanem ismét bevetették a régi, még a nemzet atyjának, Vladimír Mečiar regnálásának idejéből származó, minden magyar által jól ismert figyelemelterelés – közben persze jól megszervezett ország rablás  –  jól bevált bűvészmutatványait.

 

Ugyanis, mindannyian tudjuk azt, hogy az utolsó két évben, de az utolsó hónapokban – a már említett fazék fedele alatt – olyan dolgok történtek Szlovákiában, melyek a nagyban rontották az ország megítélését. Egyben lakosainak szolidaritását politikusaik jó részével, mely sikamlós esetek mindegyikének – közvetve, vagy közvetlenül – részese volt a Smer, SNS, Most -Híd koalíció.

 

Kép: archív

 

Ennek következményei a hetekben már „hozták is” formájukat, a BMW nem Szlovákiában fektet be euró milliárdokat az autógyártás területén, a kínaiak is – hosszú tárgyalások után – úgy döntöttek, abroncsgyárukat nem kis hazánkban építik fel, így az ország ezzel elvesztette sok-sok száz honfitársunk jól fizetett munkalehetőségét.

 

Botrány, botrány után

 

A botrányok sorát csak címszavakban érintem, hiszen, sajnos ezzel van tele ma már nemcsak a hazai, de a külföldi média véleményt mondó, politikai rovatainak a zöme is.

 

A Pozsonyból kivezető autópálya alatti telkekkel való kufárkodás, mely üzlet néhány politikus, információ közeli ember zsebét alaposan megtömte az uniós alapok csókosok bukszája felé irányítása, a túlárazott állami megrendelések ügye, az olasz maffia összefonódása olyan kormánypárti tisztségviselőkkel, akiknek az állambiztonság volt az elsőrendű feladatkörük, betonnal fedett „földterületekre” adott állami támogatások, kis gazdák elleni fizikai sérelmek helyi koalíciós pártok „grófasszonyainak” utasításai révén, földkufárok bűntettei, közügyekben kutató oknyomozó újságíró ellen elkövetett gyilkosság vontatott, kétségeket maguk után vonó kivizsgálási praktikái, egy nemzetközi emberrablási botrány hazai vonatkozásai…

 

Mind-mind olyan ügyek, melyek érintik a koalíciós pártok tevékenységét, melyek feltárása, igazságos rendbe rakása eddig, csakis  a nem éppen ildomos szavacskával, a totojázás szóval illethető.

 

S ezek után is csak Kotleba, Kotleba, vagyis meszelés, meszelés,meszelés …

 

Korántsem posztom a sokak által választott LSNS nemzeti pártocska védelme, nemzetiségiként, s publicistaként is határozottan elutasítottam, s elutasítom a mindennemű erőszak, az extrémizmus bárminemű megnyilvánulását, legyen szó az állam, vagy a kisebbségek, vallások ellen elkövetett bűntettekről.

 

Persze, ha ma megvizsgáljuk Kotlebáék viselkedését, s összehasonlítjuk a Slota féle /SNS/ nemzeti párt, magyarok ellen elkövetett „inkvizícióit,” magát Kotleba politikai szereplését egy nyugdíjas patikus viselkedéséhez lehet hasonlítani a korábbi, akár a Mečiar időszaka alatt elkövetett, az össznemzetet is aktivizáló, akár magyar gyűlöléssel is összevetve.

 

Nem emlékszek a pártvezér, Kotleba olyan nemzetiségünk ellen forduló, kemény, drasztikus kijelentésére, mellyel esetleg vérig sértettek volna minket, Felvidékieket. S valljuk be őszintén, megyefőnöki tisztségének betöltéséhez nemcsak kimondottan nagyszámú szlovák, de számos, Besztercebánya megyei magyar nemzetiségű választó polgár is hozzásegítette. Hogy miért, el lehet ezen gondolkodni.

 

Helyi vonatok nagyító alatt

 

Alaposan fel lett fújva az említett pártocska lokális járatú vonatokban végzett, rendetlen fellépésű, lopásokat, erőszakoskodásokat elkövetők elleni „razziáik” története is, hiszen riportok, videó bejátszások alkalmával nem egyszer maguk a vonatkísérők mondták el, hogy a helyi vonatokon egyáltalán, vagy rosszul volt bebiztosítva a biztonsági ellenőrzés.

 

Kotlebáék járőrözése, megjelenése a személyszállító szerelvényekben még a vasúti társaságok embereinek is megkönnyebbülést jelentett.

 

Kotlebáék járőrözése, megjelenése a személyszállító szerelvényekben még a vasúti társaságok embereinek is megkönnyebbülést jelentett. Kép: tvnoviny.sk

 

Természetesen, az ilyen típusú felügyeletet az államnak kell bebiztosítania, Kotleba, vonatokon szolgálatot teljesítő járőreinek letiltása jogszerű volt.

 

Ám az az érzésem, hogy ez által a biztonsági szervek is jobban odafigyeltek a helyi, állagukban is sok esetben lerobbant vonatokon utazó, egyszerű, munkába igyekvő emberek biztonságára. Vagyis – új intézkedéseikkel – csendben beismerték: a megnövekedett bűnesetek, lopások, fizikai erőszakoskodások vonatokon történő megfékezése érdekében, többet kell tenniük. Tettek is, ha már egyszer „képviselőmék” a Kotlebázáson kívül vajmi keveset tettek a biztonságos közlekedés érdekében – az elhagyatottabb peremvidékeken.

 

De hát a Kotlebával való riogatás nekik is sikkes volt. Politikusi hasznot hozott, hiszen a jóval nagyobb disznóságok csendben történő, szőnyeg alá söprése így tökéletesre sikeredett. Vagyis, a behízelgős politikusi mosoly az arcon hitelesnek tűnt. Legalábbis a tájékozatlanabb polgártársaink szemében.

 

Milliárdos közbeszerzések nagy-nagy mediális csinnadratta közepette

 

A nemrég megválasztott honvédelmi miniszter nagy megkönnyebbüléssel vehette tudomásul, ugyanis majd a bicskája tört bele eme tranzakcióba, hogy lezárult az új vadászgépek beszerzése körüli csinnadratta.

 

Míg az európai NATO tagországok jó része kontinensünkön gyártott, ezzel sok itteni, csúcs szakembernek munkát biztosító, jól bevált, árban is elérhető Saab – JAS -39 -Gripen, vagy a francia AIRBUS cég által gyártott, megbízható katonai helikoptereket, légi szállító gépeket vásárolt, addig többnyire NATO tagországokkal körbefont kis hazánk méregdrága amerikai F-16 – Fighting Falcon vadászgépeket szerzett be.  Jól meghosszabbított leszállítási idővel, többek között köztársasági elnökünk, Andrej Kiska nagy-nagy örömére is.

 

Persze, míg ment a „mega” beszerzések bulija, hiszen kemény euró milliárdokkal zsonglőrködő politikusok, lobbi csoportok üzleti „ütközetei” zajlottak a pénzvilág korántsem barátságos csataterein, addig amolyan polgárpukkasztó, figyelemelterelő média-ballonokat eregettek fel az egyes politikusok, az említett minisztérium.

 

„Roncsgépes” riadalomkeltés

 

A már említett, Putyin által is közkedvelt Éjjeli Farkasok motoros csapat tagjai amolyan rancsot vettek meg a Nagyszombati járás melletti Alsókorompán /Dolná Kempa/, ahol, „nehéz harci gépeket” is tárolnak. Tehát – amint ezt hirdették, légi felvételekkel illusztrálva, – hatalmas veszélyt jelentenek államunkra. Jó hogy azt nem mondták, egyszer majd megszállhatnak minket, mint ezt ötven éve a szovjetek tették velünk hatvannyolcban.

 

Jó hogy azt nem mondták, egyszer majd megszállhatnak minket, mint ezt ötven éve a szovjetek tették velünk hatvannyolcban. Kép: SME

 

Közben katonapolitikai szakemberek jókat mosolyogtak a felfújt történeten, hiszen a telep udvarán néhány felújításra váró, roncs állapotban lévő kétéltű, katonai transzportér, tank állt, amit majd történelmi ereklyeként bemutatásra szántak a nagyköbcentis motorkerékpárokba, nehézgépekbe szerelmes „Farkasok.”

 

Ilyen, történelmi, katonai géppark tucatjával található az egyes EU-s tagállamokban.

 

Megjegyzésként írom le, minálunk, a Felvidéken a Garam-közeli, ma a szlovák-magyar nyelvhatár közelében található oroszkai /PohronskýRuskov/ Zsákovics László magángyűjtő alapította, 800 négyzetméteren található Hadtörténeti Múzeuma a legismertebb, ahol számos alkalommal nemzetközi részvételű, történelmi katonai csatákat mutatnak be – mind a gyerekek, mind a felnőttek örömére.

 

Visszatérve az Éjjeli Farkasok „hatalmas,” az oroszkai múzeum gépparkjának a bokájáig sem érő „haderejére,” a politikusi, miniszteri felzúdulás után a biztonsági szakértők kijelentették, ilyen tevékenységet minden állam katonai titkosszolgálata gond nélkül ellenőrizni tud.

 

Nemcsak szlovák, de cseh biztonságpolitikai szakemberek is elmondták, hogy egy esetleges szervezkedés esetén ilyen kültelken álló rancsot akár egy szerződéses, cseh NATO-s Gripen is egyetlen gombnyomással képes rakétáival pillanatok alatt eltávolítani a föld felszínéről.

 

Persze, ezt ők is csak feltételes módban említették, hiszen meszelésre utaló, erőltetett badarságra, intelligens emberek leginkább nem badarsággal, hanem amolyan mosolyt keltő bonmóttal felelnek.

 

Vegyünk repülőgépet

 

A vadászgépek beszerzése körüli „hókuszpókusz” idején jókora figyelemelterelő médiabuborékot „fújtak ki magukból” egyes szóvivők, véleményvezérek akkor, amikor kiderült: az „Éjjeli Farkasok” közelségében működő önkéntes katonai egyletek szóba álltak az említett motorosokkal, közös rendezvényt szerveztek. Erre a minisztérium letiltotta őket.

 

USAF agresszor századhoz tartozó F-16C a szovjet/orosz jellegű kamuflázsban. Kép: htka.hu

 

Tették ezt akkor, – talán a katonai szolgálattól, akár ennek önkéntes formájától való elkedvetlenítés gyanánt? – amikor minden NATO tagállam igyekszik megszervezni a tartalékosokból álló, nagyszámú csapatait, amibe nem kevés pénzt, energiákat fektetnek.

 

Persze, Szlovákiában is felvetették már az illetékes szervek az egy vagy kétéves kötelező katonai szolgálat bevezetését. Emellett pedig önkéntesek, tartalékosok képzésére szolgáló táborok létrehozását. Sajnos, a gyér jelentkezés eddig nem hozta meg a várt eredményeket. A jövőben tehát jobban oda kell figyelni a várttól fordított effektust szülő, figyelemelterelő, vagy egyenesen a katonai hivatás iránti elkedvetlenítést sugárzó, fent említett „médiabuborékokra.”

 

Utószó helyett: ha valamelyik balliberális, baráti köröm szóhasználatával élve ál liberális, vagy az átkosból reánk száradt, ma is magát vezérgyalognak képzelő volt elvtárs, vagy ennek „káder gyereke” azt fundálná ki, hogy jelen írás netán radikális, vagy szélsőséges nemzeti erők védelmét szorgalmazza, akkor nem biztos, hogy az illető felfogta az írás mondanivalóját.

 

Ugyanis egy olyan párt, koalíció, vagyis ország vezetés, amelyik szinte részben jelentéktelen, jól ellenőrizhető, vélt „csínytevések” hangos kifigurázásával kívánja takarni a saját maga által produkált sorozatos törvénytelenségeket, az nagyon könnyen a ló túlsó oldalán találhatja magát.

 

Kalita Gábor

Nyitókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.