Merkel után

Ma Európát leginkább az izgatja, hogy vajon mi fog történni Angela Merkel távozása után. Igaz, egyelőre csak a pártelnöki posztról mondott le, ez azonban egyben azt is jelenti, hogy legkésőbb 2021-ben búcsút inthetünk a kancellárasszonynak – ha ugyan addig a német szocdemek nem robbantják szét a kormányát.

És hogy mi lesz azután? A helyes válasz az, hogy senki sem tudhatja, legfeljebb forgatókönyveket lehet felvázolni. Ehhez azonban először azt kell tudnunk, mi is történik ma Európában.

A nyugati sajtóban sokan a globalisták („haladók”) és a szuverenisták („populisták”) szembenállására egyszerűsítik le a helyzetet. Valójában azonban sem globalizmus, sem a szuverenitás nem lehet cél, csupán eszköz.

   

A globalisták célja, hogy a 2008-2009-es válság óta eltelt 10 évben egyensúlyi állapotából alaposan kizökkenő nemzetközi berendezkedést megóvják és visszaállítsák eredeti formájába, vagy legalábbis olyan hasonló helyzetet teremtsenek, amely ugyanazokkal az előnyökkel kecsegtet számukra.

A másik oldalon a szuverenisták az egyensúlyból való kizökkenést lehetőségként értelmezik, és azt kihasználva szeretnék elérni, hogy a bőség kosarából ugyanolyan arányban részesüljenek, mint Nyugaton, mi több, a 20. század vérzivataros időszakának fájdalmait is enyhítsék.

Németország, egy népességét és gazdaságát tekintve ekkora ország, nem engedheti meg magának, hogy az események passzív szemlélője legyen. Akarja, vagy sem, minden lépésével alakítja Európa történéseit.

A fősodrású média jogosan írta azt Merkelről, hogy az EU összetartásában elvitathatatlan érdemei vannak. Pártjában a CDU-ban már kijelentették, hogy „mainstreamhez közeli” utódot szeretnének. Magyarul: olyan személyt, aki Merkelhez hasonlóan képes megnyugtatni az európai partnereket, és képes megőrizni (visszaállítani) az egykori békés hatalmi egyensúlyt. Merkel ügyesen lavírozott a jobboldal és a baloldal között, viszonylag mindenkinek meg tudott felelni – ideig, óráig.

Merkel távozásával ez az „arany középút” elveszni látszik. Németországban egyre szűkül az átfedés a jobboldal és a baloldal között. Ezért erősödnek a Zöldek, és gyengül a jobboldallal kormányozni hajlandó szocdem SPD. És ezért zuhant hatalmasat a bajor CSU – mert hajlandó volt Merkel félbaloldali (áljobboldali) politikájában részt venni. Ezzel párhuzamosan pedig erősödnek a szélsőséges (mondjuk úgy: egyértelműen állást foglaló) pártok, mint az AfD.

Ebből kifolyólag Németország következő kancellárja vagy szuverenista lesz, vagy globalista – a kettő együtt (mint Merkel) semmiképp. A globalista kancellárnak hatalmas engedményeket kell majd tennie az Unió franciák által vezetett déli blokkjának. Költségvetési lazítás, migráció és még sorolhatnánk. De mivel ennek árát a német adófizetőknek kell majd kipengetni, valószínűleg egy ciklus után bele is bukik.

Ha „szuverenista” lesz, akkor vállalnia kell a német gazdaság irdatlan erejéből adódó domináns szerepet, annak minden hátulütőjével együtt – minden égtáj felől gyanakvóan tekintenek majd rá. Persze akad majd szövetségese is. Az olyan országok, amelyek szintén ki karnak lépni a második világháború utáni rend árnyékából. A sors fintora, hogy ha ez bekövetkezik, akkor Európa újra ugyanazok elé a dilemmák elé kerül, mint a két világháború között. Igaz, valószínűtlen, hogy a történések ugyanolyan szélsőséges irányt vesznek. Európa már nem a világ közepe. Mindenestre, érdemes figyelni az eseményeket, mert a szemünk előtt formálódik a világtörténelem.

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: indianexpress.com