Olykor még a Bugárhoz hasonló jellemtelen embernek is nehéz elviselnie mindazt a megaláztatást, ami a hatalom megtartásával jár.

 

Mint ismert, a szlovák parlament elnökére a napokban rábizonyították, hogy doktori titulusát csalással szerezte. Rigorózusi munkáját ugyanis nem ő írta, legfeljebb összeollózta. A DenníkN azt is pontosan kiderítette, hogy honnan hány oldalt lopott el, és tüntetett fel sajátjaként.

 

Máshol ebbe már belebuktak

 

 hirdetes_810x300  

Ha nem az SNS elnökéről lenne szó, még fel is háborodnánk mindezen, hiszen plágiumbotrányba már sok ország vezető politikusa belebukott (lásd Schmitt Pál magyar államfő, vagy Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter.) Aki itt él a Tátra és a Duna között, az pontosan tudja, hogy jóval nagyobb gondok is vannak ebben az országban mint hogy Dankoról kiderült, amit már amúgy is tudtunk róla.

 

Dankonak természetesen egyelőre esze ágában sincs lemondania, ami Bugár pártját és nem mellesleg az SNS koalíciós partnerét is megszólalásra kényszerítette. A Most-Híd szerint Andrej Dankonak vállalnia kellene a személyes felelősséget az ügyben és döntést hoznia (értsd, le kellene mondania).

 

Andrej Danko és Bugár Béla. Kép: webnoviny.sk

 

És itt követte el Bugár a nagy hibát, amit Danko azonnal kíméletlenül kihasznált. Bugár ugyanis 28 év sorozatos megalkuvásokkal terhelt politikai karrier után már rég nincs olyan helyzetben, hogy moralizáljon. Azzal, hogy koalícióra lépett a Smerrel és az SNS-szel, pontosan ugyanolyanná vált, mint ő maguk.

 

Mindezt Danko is nagyon jól tudja. Saját szemszögéből ezért ügyesen bejelentette, hogy koalícióban kormányozni csak kölcsönös bizalom esetén lehet, így lehetőséget ad a Smer és a Most-Híd tagjainak arra, hogy véleményt mondjanak a kérdésben. (Értsd, nyilatkozzanak az ellenzék által összehívott, Danko leváltását célzó parlamenti ülésen.)

 

És itt jött Bugár házhoz a pofonért. Annak a Bugárnak fog kelleni ugyanis saját politikai túlélése érdekében végül bizalmat szavaznia Andrej Dankonak, akit ő maga szólított fel közvetve a lemondásra. Karakter Béla így ismét hülyét csinál magából, hogy hatalmon maradhasson.

 

Ez a koalíció ugyanis pontosan tudja, hogy a választásokkal végük, így kerül, amibe kerül, húzzák, ameddig csak lehet. Ilyen helyzetben pedig teljesen mindegy, hogy Danko jogosan használja-e doktori titulusát vagy sem. Ha lemond, sokkal többet veszíthet, mint a már egyébként sem létező tekintélye. És ugyanez vonatkozik Bugárra is.

 

Annyi különbséggel, hogy Bélánkon már nem csak az ellenzék és a közvélemény normálisabb része fog röhögni amiatt, hogy nagy keménykedésében újabb megalkuvásra kényszerül, hanem immár saját koalíciós partnerei is.

 

Ide jutottál, karakter Béla.

 

Király Zsolt

Nyitókép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!