Miért van szükségünk az Önök támogatására?

Két éve új hírportál indult a felvidéki magyarság számára. 8 év blogportálként való működés után úgy gondoltuk, hogy a Körkép.sk folyamatosan bővülő olvasótábora valami teljesen újat érdemel. Igyekezve megfelelni a kor kihívásainak, gondolva az igényesebb hírfogyasztókra is, hogy olvasóink megtalálhassák nálunk mindazt, amit a szlovák és a magyarországi média jó ideje már kínál.

Mára bebizonyosodott, hogy döntésünk helyes volt. A Körképet napjainkban havonta 80 ezer különböző felhasználó (egyéni látogató) olvassa. A portál napjainkban minden kétséget kizáróan a szlovákiai magyarság meghatározó, véleményformáló, széles körben elfogadott és tömegek által olvasott médiafelülete.

A Körkép.sk 2016-ban minden egyes szlovákiai magyar háztartásba eljutott és úgy Magyarországon, mint Kárpát-medence nagy részében is erős.

Nagy hangsúlyt fektetünk olvasóink igényeire, és szeretnénk, ha működésünkben is egyre inkább olvasóinkra támaszkodhatnánk. Arra kérünk mindenkit, aki úgy érzi, hogy szükség van egy ilyen médiumra, szükség van a Körképre, az támogassa működésünket rendszeresen legalább havi két euróval.

Közösséget építünk, Önökkel.

Király Zsolt

TÁMOGATÁS

Egyszeri támogatás
Rendszeres támogatás

A Körképről röviden:

Szerkesztőség: 11 fős tapasztalt szerkesztői gárda és tucatnyi külső szerző

Főszerkesztő: Király Zsolt, több év újságírói tapasztalattal rendelkezik, a Heti Válasz és a .týždeň korábbi munkatársa, A 2015-ös Újságírói Díj egyik díjnyertese oknyomozó kategóriában.

Hetente több tucat saját cikk

Alapítva: 2007. augusztus 6

Olvasottság: havi 80 ezer különböző (egyedi) olvasó

Shares