Négy hónappal a választások előtt visszafordíthatatlannak látszik: a Smer kormány harmadszor is megismétlődik. Még ha a köztársaságielnök-választások után úgy is nézett ki, hogy az ellenzék számára él a remény, az októberi felmérések a fantázia birodalmába repítik vissza azt.

A hónap kommentárja sorozatunkban ezúttal Peter Schutz kommentárját közöljük, mely a .týždeň hetilapban jelent meg november 2.-án.

Márciusig valami egészen különleges dolognak kell történnie, hogy a Smer visszafogott, ám folyamatosan felfelé ívelése – melyben a Focus, az MVK és a Polis felmérései is megegyeznek – nemcsak hogy megálljon, de v jelentősen meg is forduljon. És ha valamiféle csodáról beszélünk, a robbanásnak a Smeren belülről kell jönnie, vagy teljesen külső helyszínről. Mivel az ellenzéki mező számai teljesen „befagytak“ arra a szintre, ahol az egész választási periódusban vegetáltak.

Letargikus ellenzék

Jelzésértékű a Sieť 11 százaléka és a többi párt egyszámjegyű eredménye, mely párosul a vigasztalan, letargikus ellenzéki megnyilvánulásokkal. Tényleg nem látni semmi jelét, körvonalát valaminek, amiből a változás eredhetne. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a finis rendesen megkeverheti a kártyákat, ám valószínűtlen, hogy úgy osztja le őket, hogy márciusban jelentős mértékben eltérjenek a mai sorrendtől.

Mi a hónap kommentárja?

A hónap kommentárja a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák sajtóból magyar fordításban.

A sorozat utolsó részei:

(2015) január, február, március, május, június, július, augusztus, szeptember, október.

Főleg a KDH és a Most-Híd kampányából válik nyilvánvalóvá, hogy stratégiailag a legfontosabb számukra megőrizni a 8 vagy 9 százaléknyi biztonságot, amely további négy évet biztosít számukra a parlamentben. Még ha Figel pártjának nincs is belső problémája a Smer menekültügyi politikájával, a liberális és az emberi jogokra összpontosító Most-Híd úgy néz ki, elmulasztotta a lehetőséget, hogy a Smer alternatívája legyen.

 hirdetes_810x300  

Egy olyan ügyben, amelyre biztosan többen figyelnek, mint a párt programjának folyamatos reklámozására az Új Szóban. Azt állítani, hogy egy jelentősebb Ficoellenes játék után a Most-Híd az októberi felmérésekben felvillant volna, természetesen nem lehet. De azt sejthetjük, hogy ha a lakosság többsége egyet ért a kormány migrációs politikájával, köztük valószínűleg nem Bugár szavazói alkotják a többséget.

nyitokep schutz
Karikatúra: .týždeň

Beblavý oknyomozói erőfeszítései ellenre az egészségügyben Procházka pártja is beragadt a megfagyás átkával, amiről hónapok óta nem tud elmozdulni. Biztosan nem segített neki Túrócszentmárton tartozása sem (Hrnčiar polgármester a Sieť alelnöke), miközben a hitelezőről  Fico megtudta, hogy Procházka régi barátja. Tehát a KDH-Most-Híd-Sieť kormánynak, melyről Bugár álmodott, még a régebbi felmérések sem adnának esélyt, ma már nevetséges róla akárcsak beszélni is.

A Smer maga vagy koalícióban?

A tény, hogy a felmérések végeredményei már csak arra a választások utáni jogos kérdésre redukálódnak, hogy „egyszínű kormány vagy koalíció a Smerrel?” az Oľano-Nova koalíció bukásának jellemzése is beszédes. Természetesen illúzió volt azzal számolni, hogy közös indulásuknak felhajtó hatása lesz, de a koalíciók számára megemelt küszöb (7 százalék) miatt az OĽaNO is a puszta létért fog küzdeni.

Ami azt jelenti, mindkét vezér megbukott, mert még a saját választóiknak sem tudták megmagyarázni, miért léptek koalícióra egymással. Úgy néz ki, Sulík végül jól döntött, hogy nem csatlakozott hozzájuk, mivel az SaS bejutási esélyei a parlamentbe semmivel sem kisebb, mint az Oľano-Nova-é.

Minél több elveszett szavazat, annál inkább valószínű, hogy a Fico III kormány ismét egyszínű lesz.

Peter Schutz, .týždeň hetilap

Fordította: Lengyel Diana

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!