A bősi vízerőmű felvízcsatornája mellett lévő községek lakói új útvonalat kaphatnak, ami feleslegessé teheti a kompozást. A Közlekedésügyi Minisztérium és az állami Vízgazdálkodási Vállalat most annak az alagútnak az átjárhatóságát vizsgálja, ami épp azon a szakaszon húzódik, ahol a komp is jár.

 

„A Vízgazdálkodási Vállalat egy tartós megoldáson dolgozik, ami elsősorban a doborgazi, vajkai, keszölcési, nagyszarvai, felbári és bodaki lakosoknak tenné lehetővé, hogy gyalog, autóval vagy kerékpárral jussanak át a vízerőmű túloldalára anélkül, hogy a komptól függenének”

 

idézte Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedésügyi minisztert a Pravda napilap internetes kiadása. A minisztérium szerint a 700 méteres alagút járhatóvá tétele jóval olcsóbb megoldás lenne a komp üzemeltetésénél vagy egy új híd felépítésénél.

 

A két szervízalagút Vajka közelében. Forrás: Cas.sk

 

 hirdetes_400x285  

Egyszer már elvetették

 

Az ötlet nem újkeletű, már két évvel ezelőtt is felmerült, azonban a Közlekedésügyi Kutatóintézet elvetette, mert túl költségesnek tartotta. Akkor ugyanis egy elektromos vasút kiépítéséről volt szó, ahol a pálya, az elektromos berendezések és az utasfülkék valóban komoly beruházást igényeltek volna – az már egy más kérdés, hogy végül egy jócskán túlárazott megoldást választott a minisztérium.

 

A másik probléma, ami az alagúton való közlekedés útjában állhat, hogy az útvonalnak egy sor szabványnak és előírásnak meg kell felelnie, ehhez azonban megint csak átépítésre és komoly beruházásra lenne szükség. Legalábbis a Közlekedésügyi Kutatóintézet vezetője, Ľubomír Palčák szerint.

 

A szakértői vélemény ellenére a minisztérium még mindig úgy gondolja, hogy az alagutas megoldás megvalósítható, bár annak költségeiről becslésekbe sem bocsátkozott. Összehasonlítva egy híd költségeivel azonban jelenleg még mindig olcsóbb megoldásként tekintenek rá. A Vízgazdálkodási Vállalat, amely a Környezetvédelmi Minisztérium alá tartozik (ez a tárca is a Most-Hídé), először elkészíti a megvalósíthatósági tanulmányt, ennek eredményeiből aztán megbecsülik a várható költségeket.

 

Az algút bejárata. Forrás: Cas.sk

 

A komp sem mindig megoldás

 

A Duna felvízcsatornája két oldalán lévő községek közti közlekedést jelenleg a Vajka és Keszölcés között ingázó komp biztosítja 2015-től, ám a vízi járműre kiírt közbeszerzés körülményei enyhén szólva is gyanúsak voltak. A kompot a Vízgazdálkodási Vállalat bérli a Ponton City nevű cégtől, a járat működtetése 1,5 millió euróba kerül évente. A cég már akkor rendelkezett a kész komppal, mikor a közbeszerzést meghirdették, sőt, minden egyes feltételnek pontosan megfelelt.

 

A botrány kirobbanásakor (2015 őszén) az akkor még ellenzéki Most-Híd europarlamenti képviselője, Nagy Jószef dobta fel újra az alagutak lehetőségét. Szerinte ugyanis a komp összesen 25 millió eurós územeltetésének költségeivel szemben a Vajka melletti két alagút egyikének átépítése mindössze 2,3 millió euróba kerülne. A Vizgazdálkodási Vállalat élén Ladislav Lazárral akkor azzal védekezett, hogy ezek a szervizcsatornaként használt alagutak csak 2,5 méter magasak, 4,5 méter szélesek és gyalogok sem közlekedhetnek rajta, nem hogy autók.

 

Másrészt, a kompjárat sem mindig közlekedhet, például olyan szélsőséges időjárási körülmények miatt, mint a jégzajlás, a Duna befagyása, stb. Ilyen esetben az érintett lakosok kénytelenek 35 kilométeres kerülővel átjutni a túlsó partra.

 

Körkép.sk, Pravda.sk

Nyitókép: aktualne.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!