A Pellegrini-kormány még az ősszel esedékes önkormányzati választások előtt 2,8 millió eurót ad a pozsonyi főpályaudvar felújítására. A smeres kormányfő állítja, a lépéssel nem Ivo Nesrovnal jelenlegi főpolgármestert támogatják.

 

Közeleg az újabb jégkorong-világbajnokság, és a pályaudvarnak ismét fel kell újulnia, mégpedig jelentősebb mértékben, mint a legutóbbi alkalommal – hét évvel ezelőtt. E célból az állam közel hárommillió eurót bocsát a főváros rendelkezésére, mégpedig nem sokkal a novemberi önkormányzati választások előtt. A döntést Peter Pellegrini kormányfő és Peter Kažimír pénzügyminiszter (mindketten Smer-SD) jelentették be.

 

Pellegrini a sietséget azzal indokolta, hogy a jövőre esedékes hoki vb-re érkezőket már az új állomásnak kell fogadnia. A dolog érdekessége a Szlovák Államvasút épp a napokban fejezi be a részleges felújítást, amelynek keretében cukrászdaként újra megnyílik az egykori étterem és év végéig elkészülnek a babakocsival és kerekes székkel is járható aluljárók.

 

 hirdetes_810x300  

Kisebb léptékű javítások tehát eddig is történtek, átfogó felújításra azonban már hosszú évek óta nem került sor. Az időzítés azonban kérdéseket vet fel – a smeres kormányzat ugyan miért támogatná Ivo Nesrovnal főpolgármestert közvetlenül a választások előtt.

 

Pelegrini erre a kérdésre azt válaszolta, hogy neki teljesen mindegy, ki a főpolgármester, a támogatást akkor is megkapta volna a város, az időzítés kapcsán pedig megjegyezte, ha korábban is ő lett volna a kormányfő, akkor már egy éve megérkezett volna a keretösszeg a főpályaudvar felújítására.

 

A Smer a mai napig nem állított saját jelöltet Pozsony vezetésére.

 

DenníkN.sk

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!