„Konszolidálni kellett az MKP-t. Úgy a megyei, mint a helyhatósági eredmények megmutatták, hogy a párt életképes és dolgozni akar. 2018 sikerei jó alapot jelentenek 2019-re nézve” – hangzott el a Magyar Közösség Pártjának elnökétől, Menyhárt Józseftől.

 

Kedden délelőtt tartott sajtótájékoztató keretében értékelte a 2018-as esztendőt a Magyar Közösség Pártja. A sajtót Menyhárt József pártelnök, Őry Péter, az Országos Tanács elnöke, valamint Berényi József és Csenger Tibor Nagyszombat illetve Nyitra megye alelnökei tájékoztatták.

 

Menyhárt felsorolta a párt 2018-ban elért eredményeit, melyekről a Körképen már mi is többször beszámoltunk. Szólt az idei választásokról, gazdaságélénkítő programokról, óvoda felújításokról. Rámutatott arra is, hogy országos szinten szóvá kell tenni a felvidéki magyarság leszakadását.

 

 hirdetes_400x285  

 

2019 kihívásai kapcsán megemlítette a köztársaságielnök-választást, melyen ő maga indul az MKP színeiben. Míg szeptemberben a párt kongresszusán Menyhárt még úgy fogalmazott, hozni fogja Bárdos Gyula 5,08 százalékos eredményét, ma már úgy fogalmazott, hogy szeretné megközelíteni ezt a számot. Mint ismert, az MKP elnöke az AKO felmérése szerint jelenleg 2,2 százalékon, Bugár Béla pedig 16,2 százalékon áll. Az EP-választásokkal kapcsolatban szintén elhangzott, hogy az MKP két mandátum megszerzését tűzte ki célul.

 

Őry Péter hangsúlyozta, hogy a közbeszédben a kommunikáció az alapértékektől eltolódik a botrányok felé, ami nem jelent megoldást. „2019 olyan év kell, hogy legyen, hogy az itteni magyar közösség ügyének megjelenése erőteljesebben megmutatkozzon.” – mutatott rá.

 

 

Berényi József országos elnökségi tag, Nagyszombat megye alelnöke az idei és a 2019-es esztendő fejlesztési eredményeiről, illetve terveiről számolt be. Ezekről a Körképen korábban már szintén írtunk olvasóinknak. Ami újdonság, és egyben Berényi EP-képviselői terveit vetíti elő, hogy a korábbi pártelnök megyei kvótából helyet kapott a brüsszeli Régiók Bizottságában. „Érdekesen alakul a jövőre nézve,“ fogalmazott Berényi, aki a Körképnek később azt is elárulta, ezzel uniós politizálási ambíciói is kielégítést nyernek. Berényi ugyanis korábban a külügyminisztérium államtitkára volt Eduard Kukan minisztersége idején.

 

 

Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke beszámolójában hosszan taglalta a megyén belüli Smer – Most-Híd – MKP együttműködésének eredményeit. Mint elmondta, amióta az MKP megyei szinten kormányon van, arányosabb lett a pénzek elosztása, több jut szociális intézményekre, a déli területek úthálózatának javítására és különbööző projektekre.

 

Körkép.sk/KZS

Képek: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!