Nyitókép: cas.sk

 

A lengyel húsbotrány alaposan felkavarta az állóvizet Szlovákiában is, ahol az elmúlt időszakban a kettős élelmiszerminőségen kívül nem nagyon alakult ki hasonló közfelháborodás. Mint kiderült, a beteg vagy már elhullott állatok húsát eladó lengyel vágóhír „terméke” szlovákiai iskolákhoz és óvodákhoz került. Az Élelmiszerfelügyelet vezetője, Jozef Bíreš szerint egyáltalán nem véletlen, hogy a romlott hús épp a közétkeztetésbe kerül. Közben az Élelmiszer és Agrárkamara is sajtótájékoztatót tartott, szerintük a most kipattanó botrány csak a jéghegy csúcsa.

 

Az Aktuality.sk-nak adott interjújában Bíreš elmondta, hogy országszerte eddig bizonyítottan kilenc üzlet vagy kereskedelmi telephely kapott a romlott lengyel húsból. Utalt rá, hogy valószínű, hogy a legtöbb hús épp az iskolákba és az óvodákba kerülhetett:

 

„A legtöbb romlott hús, egyszerűen mondom, a közétkeztetésbe kerül. (…) Ők (a romlott hússal kereskedők – a szerk. megj.) az üzleteknek nem adják el, mert az eladó nem hajlandó vállalni a kockázatot, akár milliós nagyságrendű büntetést is kaphat érte”

 

fogalmazott az Élelmiszerfelügyelet igazgatója. Hozzátette, hogy ők csak az úton lévő hússzállítmányokat ellenőrizhetik, a vendéglőket és menzákat nem. Kiemelte, hogy az elmúlt évtizedek nagy élelmiszerbotrányai sosem Szlovákiából indultak ki, hanem külföldi termékek miatt pattantak ki. Ilyen volt a fipronillal fertőzött tojás esete vagy a brazil fertőzött hús.

 

Hivatalos: Szlovákiába is jutott a romlott brazil húsból

 

Az Agrárkamara szerint ez csak a jéghegy csúcsa

 

A Szlovák Élelmiszer- és Agrárkamara képviselői mai sajtótájékoztatójukon kijelentették, „nagyon negatívan értékelik” a romlott lengyel hús iskolák és óvodák menzájára került.

 

„Mély aggodalommal tekintünk erre az információra, de szerintünk ez csak a jéghegy csúcsa, tekintve azt, ami a szlovákiai húsimportban történt az elmúlt években”

 

fogalmazott Emil Macho, a kamara elnöke. Szerinte a fő probléma, hogy az iskolák nem jutnak hozzá kellő mennyiségben a szlovákiai termékekhez.

 

„Ezért pozitívan értékeltük Peter Pellegrini (Smer) kormányfő szavait, aki felszólította az iskolai és óvodai étkezdéket, hogy kizárólag szlovákiai termékeket és élelmiszereket vásároljanak”

 

tette hozzá.

 

Az élelmiszerfelügyelet közzétette, mely szlovákiai üzletekbe került a romlott lengyel húsból

 

A mészáros szerint Szlovákia önellátó is lehetne, de…

 

Szlovákiában a marhahús fogyasztása nem túl számottevő: átlagban 4,5 kilogramm jut egy főre, ami csak a negyede a harminc évvel ezelőtti marhahús fogyasztásnak.

 

Tomáš Sokora hentes-mészáros, aki a Pravda napilapnak adott interjút ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ilyen fogyasztás mellett még a jelenlegi, szerény szarvasmarha állomány mellett is önellátó lehetne az ország. Csakhogy a fiatal, 300 kilogramm környéki borjúkat külföldiek vásárolják fel, mert ők annyit fizetnek érte, mint Szlovákiában egy kifejlett, 650-700 kilogramm élősúlyú állatért. Persze nem mindenki, de elég sokan ahhoz, hogy külföldi behozatalra szoruljon az ország.

 

Sokora szerint természetesen mindenki a frissebb, szlovákiai terméket szeretné megkapni, de a külföldről érkező hús áráért. Ezeket az árakat azonban eltorzítják az állami támogatások, amivel a származási ország dotálja a sajátjait.

 

„Nemrég egy élőállat vásárláson megelőzött minket egy lengyel versenytárs, többet kínált az állatokért. Amikor Szlovákiába hozta a hústermékeit, olcsóbban kínálta őket. Hogyan lehet valamit olcsóbban eladni, mint ahogy veszi? Csak akkor, ha támogatásokkal fedik ki a veszteséget”

 

fogalmazott.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!