Nyitókép: Körkép.sk

 

20 éve csatlakozott az EU-hoz Szlovákia. A Magyar Szövetség EP-képviselőjelöltjei mai sajtótájékoztatójukon az eddigi 20 év tapasztalatait, valamint az Unió előtt álló aktuális kihívásokat összegezték.

 

Berényi József, a Magyar Szövetség EP-listavezetője szerint az Európai Unió már nem az az Unió, ahová 20 éve az ország belépett. A felvidéki magyarság számára nincs alternatívája az uniós tagságnak, ugyanakkor rossz irányba mennek a dolgok Brüsszelben, változásra van szükség.

 

 hirdetes_810x300  

Berényi szerint nem volna szabad, hogy az EU ideológiai kérdéseket kényszerítsen rá a tagországokra, miközben megfeledkezik saját, zsidó-keresztény gyökereiről. A Magyar Szövetség EP-képviselőjelöltjei egybehangzóan állították, hogy az EU sok esetben magára hagyta polgárait. Példaként az ukrajnai gabonabehozatalt, a Minority Safepack lesöprését, vagy az uniós mezőgazdaság elsorvasztását említették.

 

Iván Tamás, az EP-lista 5. helyén szereplő jelölt szerint fontos, hogy a választások után felerősödjön a felvidéki magyarság hangja Brüsszelben, hogy a mi érdekeink is képviselve legyenek.

 

 

Berényi elmondta, hogy a Magyar Szövetség az Európai Néppárt tagja, ugyanakkor a következő öt évben a párt nem támogatja Ursula von der Leyen bizottsági elnöki ambíciót. Ennek oka Berényi szerint, hogy az általa vezetett Bizottság söporte le az asztalról az őshonos nemzeti kisebbségek uniós szintű jogérvényesítéséről szóló kezdeményezést, a Minority Safepacket.

 

 

A mai sajtótájékoztató felvétele itt visszanézhető.

 

 

Szlovákiában június 8-án tartják az EP-választásokat. Az ország 15 EP-mandátumra jogosult. Ebből a Magyar Szövetség ideális esetben 2, de minimum 1 mandátum megszerzésére törekszik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!