Beindult a világ legnagyobb részecskegyorsítója!” „Itt a világvége!“ Ilyen hírek terjengenek a hálón a CERN legújabb részecskegyorsítójának (LHC – Large Hadron Collider) szétfuttatása óta. Az első halálos áldozata már mindenesetre megvan. Az index hasábjain lehet róla olvasni, hogy egy indiai lány nem bírta elviselni a nagy propagandista szöveget és a világvége miatti félelmében önkezével vetett véget életének (ill. rovarirtószerrel). Mert tudni illik, azt híresztelik a neten és a médiákban, hogy a világ legnagyobb részecskegyorsítójában a kísérletek során feketelyukak is keletkezhetnek, amik magába szippantják a Földet és véget vetnek mindennemű életnek. Hehe. Jók ezek a gondolatok. Douglas Adams óta nem nevettem ilyen jót. Az egyetlen előnye a dolognak, hogy sokkal több hívő kezdett el újra templomba járni.

Ez hasonló, mint a kígyó- vagy a pók-effektus. Mindenki iszonyodik vagy fél tőlük, de csak azért mert nem ismerik őket. Az ember meg olyan fajta, hogy „nagy szöveg, jó megjelenés” hozzáállással bármit el lehet hitetni vele.

Nagyobb az esélye a feketelyukak keletkezésének a már 8 éve problémamentesen kisebb részecskeenergiákkal kísérletező New York-i RHIC-ben (Relativistic Heavy Ion Collider-ben), mint a svájci LHC-ben, nem is beszélve arról, hogy a Föld légkörének felső rétegeiben a kozmikus sugárzás kb. egymillió LHC-kísérletnyi ütközést produkált már nagy energiájú és sebességű elemi részecskék között, mégis egyben van még a bolygó. És persze egy faintosabb feketelyuk keletkezéséhez legalább a Nap tömegének 1.5-2.7 szerese kellene, míg egy ilyen részecskegyorsítóban max., a már több cikkben is említett, ún. minifeketelyukak keletkezhetnek, amelyek azonnal el is „párolognak“.

Más kérdés, hogy 10 emberből, egyáltalán hány van tisztában a feketelyuk fogalmával. Biztosan sokan. Páran már láttak is ilyet. Az egyik ilyen szemtanú beszámolóját nemrég olvashattuk a lapokban: „Száraz szombati nap volt. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. A dizsi megtelt táncoló csitrikkel, akiknek a mozgáskultúrája valahol a hastáncosnők és a gibbonkolónia szintjén mozgott. A parkett közepén mindent elhomályosító fekete lyuk tátongott. Vasalt sarkú saválló munkavédelmi bakancsában ropta a talpalávalót…”

Kocsmákban újabban, ha szóba kerül a téma, én csak ezzel flegmulok: „Ugyan már nagy dolog, otthon nekünk legalább 15 részecskegyorsítónk van… A fater nagy specialista.” Aztán amikor már eljutunk abba a stádiumba, hogy „ne nézz már hülyének”, akkor meg lehet tenni a szokásos egysörös fogadásokat, és ha nem lesz belőle kocsmai verekedés, akkor lehet élvezni a frissen csapolt ser zamatát. Mert a CRT-s (katódcsöves) tévék egyik alapalkatrésze a részecskegyorsító. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak elektronokat gyorsít, és a svájci LHC-hoz képest azokat is csak minimális sebességre, de az előnye, hogy nem kell levinni a pincébe, hogy jól működjön. (Hopp… A poén megértéséhez hozzátartozik, hogy az LHC 100 méterrel a föld felszíne alatt helyezkedik el, és a protonnyalábok úton való tartására és a fénysebesség közeli sebesség elérésére speciális mágneseket, szupravezető anyagokat használnak, amit –271°C-ra hűtenek le. Nos, ha a tévénket ötször tesszük be egymás után a hűtöbe, akkor sem érjük el a kívánt hőmérsékletet.)

A részecskegyorsítóknak sok fajtája létezik attól függően, hogy milyen részecskéket, (elektronokat, iónokat vagy egyebet) gyorsít, ill. milyen a szerkezeti felépítése és milyen energiatartományokban dolgozik. Nálunk Pozsonyban is van egy részecskegyorsító, bár lehet, hogy azóta már kettő. Amikor utoljára ottjártam, akkor még csak az egyik, a kisebbik volt belőve. Annak a teljesítménye mondjuk laikus szemmel nézve elenyésző 18 MeV (összehasonlitásképpen az LHC elődjéé 200 GeV, a Fermilab-ban találhatóé 1.5 TeV, az LHC-jé pedig 7 TeV, pontosabban ha csak az egyik nyalábot vesszük, mert ha a kettő ütközik, akkor olyan 14 TeV energiáról beszélhetünk, ami már biztos elég lenne egy kisebb családi ház befűtésére). Folytatva a gondolatmenetet a pozsonyi részecskegyorsító szerkezete kör (ill. spirál) alakú, ún. ciklotron, és főleg az orvostudományt és a nanotechnológiát szolgálja. Pl. gyorsan bomló radioaktív izotópokat hoznak a segítségével létre, amit az emberi szervezetbe juttatva PET (pozitron emissziós tomográf) segítségével pl. rákos vagy más elváltozásokat tudnak ábrázolni. (Egyébként, ha már itt tartunk, akkor a PET-nek is az egyik fő tartozékát a szupravezetők képezik.)

A ciklotronok energiatartománya limitált, ezért a svájci LHC lineáris szerkezetű részecskegyorsító, amelyet gyorsan kétségbe vonhatnak a logikus paraszti gondolkodás képviselői (lévén, hogy 27 km átmérőjű körről van szó), és egy kocsmai verekedésbe fulladhat a beszélgetés. Elsődleges célja az anyagkutatás, a minnél kisebb részecskék létezésének bebizonyítása és feltérképezése. A tudósok mindenekelött az ún Higgs-bozónok és antirészecskék (antielektron, antiproton) jelenlétét szeretnék vele alátamasztani. De sok más érdekes kérdésre is választ kaphatunk. Idövel a protonnyalábokat felváltják majd az ólom-iónnyalábok, és ezek ütköztetésével az ősrobbanas közeli állapotokat tudnak majd előállítani és vizsgálni.

Hogy mire jó mindez? Hosszan lehetne taglalni. Egy mondatban összefoglalva: minnél többet tudunk meg a Világunkról és az Univerzumról, annál nagyobb esélyünk van a túlélésre.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!