2007-ben abban a szerencsében volt részem, hogy részt vehettem a görög húsvéti ünnepeken, és megcsodálhattam annak minden varázslatos pillanatát. Még itt az elején érdemes leszögezni, hogy az ortodox világban a húsvét az év legjelentősebb vallási ünnepe, és ezt tükrözik a történések is. A csendes katolikus, protestáns világ hagyományos húsvéti szokásait felváltják a hangosabb és látványosabb megmozdulások. 2007-ben nálunk március 23-a környékén voltak a húsvéti ünnepek, míg az ortodox hívők április 27-én ünnepelték. Ebben a cikkben az ott szerzett élményeimről ismertetem meg a lelkes olvasókat.

Panaglia. Így hívták a falut, ahol az ünnepeket töltöttem. Nem csoda, ha elsőre senkinek sem mond semmit, mivel elég picinyke falucska Evia szigetén, távol Athén zajos központjától valahol az Égei-tengeren. A lakosság télen 40 fő, nyáron felkúszik 1000-re, tavasszal meg gondolom a kettő átlaga. Egyik görög ismerősöm meghívására mentem (tanár a TEI Pireus egyetemen). Ő mondta, hogyha nincs jobb programom hétvégére, akkor töltsem vele és a családjával az ünnepeket.

Pár közeli kép a faluról és a környékről:



Ha már a környékről beszélek, akkor érdemes egy mondat erejéig megemlíteni, hogy rengeteg görög szigeten szélerőművekkel biztosítják a részbeli energiaellátást. És a legtöbb helyen ivóvízhiánnyal szenvednek, amit úgy próbálnak megoldani, hogy ivóvizet szállító tartályhajók járnak a szárazföld és a szigetek között. De ennyit a globális problémákról. Itt van még egy távoli kép a szélerőművekről a dombtetőn:

Voltam már magyar, cseh, szlovák, most meg csak egyszerűen „amerikánosz” vagyok. Legalábbis így szólítanak a helyiek a hátam mögött. Panaglia kellemes kis elrejtett falucska hegyekkel körbevéve egy csodálatos öböl partján. Az öböl a 2.vh alatt német tengeralattjárók bázisa volt, mélysége meghaladja a 100 métert. A szállásom Panosz ismerősének „hoteljában” volt elég jól szituált helyen: mellette a kocsma, az ajtó előtt 20 méterre a tenger. Szóval elvileg az ablakból is bele lehetett volna ugorni a tengerbe egy jó kis nekifutással. Panoszék „hétvégi” háza, ahol többnyire a teóriát vettük át, meg a test energiakészleteit és folyadékhiányát pótoltuk, az is ott volt egyperces gyaloglótávolságon belül.

Még mielőtt rátérnék a húsvéti szokásokra, csak megemlítek egy kellemes pillanatot. Mindjárt az első nap, ahogy szoktam, feltérképeztem a terepet. Épp az ismerősöm házát fotóztam messziről, amikor a hátam mögött elment két lengyel nőszemély, és kuncogva megjegyezték, hogy inkább őket fényképezhetném, mint a házat. Én persze rögtön hátrafordultam egy James Bond-os két vállra fektető mosollyal (vagyis akkor azt hittem, hogy az volt, de most már tudom, hogy még gyakorolnom kell), hogy: „Dobre… odkiaľ ste?” (márhogy elindítsam valamerre a kommunikációt, bár szivem szerint inkább azt mondtam volna, hogy „Dobre… ale bez šiat”). De valami elvont népség lehetett, mert egy csapolt sörrel jobban el lehetett kommunikálni, mint velük (a csapolt sör legalább néha visszaböfög). Másnap kora reggel is láttam őket messziről, amikor slapkiban, fürdőgatyában, halászsapkával a fejemen, meg egy hanyagul átdobott törülközővel a vállamon kicammogtam a szállásról a partra azzal a céllal, hogy meglubickolok egy cseppet a tengerben. Az ablakból faintos szép napos idő volt, noha a tenger már nem volt olyan tükörsima, mint előző nap; eléggé felkorbácsolta a szél. Az alvászavarokkal küszködő helyiek jó melegen voltak felöltözve: hosszú nadrág, pulóver, kabát, némelyikükön sapka. Szóval cseppet kilógtam a sorból. Habár az is igaz, hogy lehetett vagy 10 fok. Summa summárum: faintos strandidő volt. A tenger vize tökéletes volt, öt centis, kb. ilyen hőfokon szeretem a sört is inni.

De hogy a húsvétról is ejtsünk már pár mondatot: szóval az ortodox világban ez a legfőbb vallásos ünnep; előrébb van még a karácsonynál is. Ottlétem alatt háromszor voltam templomban „szentmisén”. A legközelebbi templom a szomszéd faluban volt – autóval 10, gyalogosan 40 perc távolságra. Aki még nem volt ortodox templomban, az mindenképp írja be a naptárába. Pl. tippnek ajánlhatom Miskolcot; ott található Közép-Európa egyik legnagyobb ortodox temploma faintos kis múzeummal. Az én templomom mondjuk idillikusabb volt, meg egy cseppet kisebb is, mert így utólag visszaemlékezve az emberek többsége csupán kívülről gyönyörködhetett benne.

A húsvét, akárcsak nálunk, a nagycsütörtökkel kezdődik. Az e napi misén a hivők virágot hintenek a keresztre feszített Jézus körbehordozott képmására, ezzel fejezve ki a majdani feltámadásába vetett reményüket. Mivel ekkortájt már virágokkal telik a görög mezők, nem probléma teljes pompába öltöztetni a templomokat. Ők is ugyanezt teszik. Csodálatos látványt nyújtanak. Ugyanez vonatkozik Jézus „halotti ágyára“ is, amelyet szintén virágokkal díszítenek, és amelyet húsvéti körmenet alkalmával keresztülcipelnek a falun/városon a pénteki szentmise után. Ilyen szép kis hangulatos utcácskákban tekeregtünk (asszem ez a főutca volt):

A mi körmenetünk a falu „főterén” végződött (három-négy utca kereszteződésében), ahol már elő volt készítve a Júdás, meg pár liter benzin, hogy ne akadozzon az események menete. Szóval a nap fénypontja (már ideje volt, mert 3 órás „szentmise” meg körmenet után az ember igencsak megszomjazik) épp az a momentum volt, amikor lángra lobbantották a Júdásnak öltöztetett bábfigurát. A szervezőket dicséret illeti (persze ha leszámítjuk a csapolók hiányát), mert amerikai filmekben nem látni akkora látványvilágot, amekkorát ezek produkáltak.

Jézus halotti ágya a háttérben pislákoló Júdással:

Júdás még frissen és egészségesen a délutáni órákban:

Még egy-két kép az egő Júdásról… Kedvem lett volna elővenni a szalonnát meg a kisbicskát.



A harmadnap, azaz szombat, a feltámádás ünnepe. Nálunk karácsonykor van az „éjféli mise”, ott húsvétkor. Csak annyi különbséggel, hogy nálunk a magukat kereszténynek vallók elenyésző hányada megy akkor a templomba, míg Görögben még a halotti ágyukból is felkelnek páran, hogy részt vehessenek rajta. A legtöbb ember kezében ott van a még meg nem gyújtott félméteres gyertya, a „lámbádá”, amelynek szerepe, hogy az örök világosságot jelképezve égjenek a kezekben a mise alatt. Nekem is volt egy. A láng, amellyel meggyújtják őket, egyenesen Jeruzsálemből érezik. Asszem örök emlékként marad meg emlékezetemben, mert elég csunya foltot hagyott a kabátomon.

A templomból aztán a gyertyák meggyújtása után kimentünk a főtérre, ahol tovább folytatódott a ceremónia (még a szenttartás részeként). Éjfélkor megkondultak a harangok, petárdák repkedtek mindenfele (nem tudom ki volt az, de 10 pontos dobás volt, amikor a „pap” és „kántálók” közelében robbantott fel egy sorozat), aztán „Christus Anesti!” (Krisztus feltámadott!) éljenzéssel kölcsönösen köszöntöttük meg csókolgattuk egymást. Ha előre ismertem volna a forgatókönyvet, akkor jobban helyezkedek, mert a fehérnép közül csupán az idősebb korosztályhoz volt szerencsém. Mármint ami a csókolgatást illeti. Az éjféli mise után aztán a jónép hazamegy lakmározni. Ekkor kezdődik csak a hepaj. Mi már a mise előtt letudtuk ezt a kötelezettségünket (az egyik vendéglátóm egészségügyi problémája miatt), de belegondolni is szörnyű, hogy hajnali kettőkor (én momentán akkor értem haza) még nekilátnak lakmározni és mulatozni az emberek reggelig.

Vasárnap a báránysütés a hivatalos húsvéti szokás. Az emberek kimennek a természetbe, vagy otthon a kertben megrakják a tüzet, aztán így lajtosan elvannak. Mi is (én meg Panosz), míg a többiek a lóbőrt húzták, meg is álltunk egy tengeralattjáró elhárító-kommandósok által sütött bárány mellett. Nem ismertük őket, de hát sosem jelentett számunkra problémát édesanyánk intő mondatai ellenére szóba elegyedni idegen emberekkel. Beöntöttek egy két pohárkával, aztán mindjárt szélesebben mosolyogtunk. Nagy parti volt.

Persze voltak olyanok is, akiknek már motorizált sütőjük volt. Mondjuk annak is meg van az előnye, de nem valami stílusos, és szerintem a birka sem ízlik olyan tökéletesen, mintha kézzel forgatnánk az izzó parázs fölött órákon keresztül 50 literes boroshordó társaságában, meg persze lajtos szöveggel és jó kis társasággal.

A motorizált konkurencia:
Nem minden birka került az áldozati asztalra. Voltak olyanok is, akik nem bírták az április napsütést és árnyékba menekültek:


Húsvéti ünnepek alatt Göröghonban így néz ki a „tojásos kenyér”:

Másik érdekes szokás a piros tojáshoz kötődik, amelyet (most így hirtelen nem tudom mellik nap) az ünnepi ebéd előtt vagy talán utána szoktak osztogatni a család tagjainak, és boldog ünnepeket kívánva mindenki a saját tojását a mások tojásához veri, és ha nem törik össze a tojás, akkor az azt jelenti, hogy egész évben egészséges lesz az illető.

Itt van pár pirostojás, meg tipikus görög édességek: (ez a kép már az athéni szobábom készült, a borosüveg mondjuk nem édesség, de le volt szállítva aprópénzre, aztán vettem is a raktárra nyolc üveggel belőle:

Még a szigeten az ismerősöm házában akadt meg a szemem egy üvegen magyar felirattal: „Különleges… blablabla…. minőségét korlátlan ideig megőrzi”. Le is teszteltük, hogy tényleg igaz-e a ráírt szöveg;)

Még egy-két tájkép ínyenceknek:

Készül az ünnepi ebéd:

Kikötőben hazafele ( ill. Athénba). Szép kis három nap volt.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!