Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a riói olimpián ezüstérmet szerzett szlovákiai férfi kajaknégyes magyar tagjainak és edzőjüknek – a gratuláló leveleket Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a felvidéki Somorján, csütörtökön.

 

A csapat, melynek három tagja és edzője is felvidéki magyar ezüstérmet nyert Rióban

A Vlček Erik, Tarr György, Linka Tibor és Denis Myšák alkotta kajaknégyes 1000 méteren szerzett ezüstérmet Rióban, megelőzve a cseh kvartettet és nem sokkal elmaradva az élen végzett német együttestől. A csapat, melynek három tagja és edzője is felvidéki magyar, 2015-ben állt össze, s már ugyanabban az évben, ugyancsak 1000 méteren aranyérmet szerzett a milánói világbajnokságon, emellett a mostani riói ezüst az egyik legjobb eddigi közös eredményük volt.

 

A miniszterelnöki gratulációt a kajaknégyes tagjai egyenként és az egész csapat nevében Likér Péter edző is megköszönte, megtisztelőnek és meghatónak nevezve a gesztust.

 hirdetes_400x285  

 

„Nagyon szeretném megköszönni a miniszterelnök úrnak, hogy így gondolt ránk, mert a szlovák köztársasági elnök a mai napig még csak fel sem hívta a fiúkat, amit szégyellek is bevallani”

 

– mondta Likér Péter a gratuláló levél átvétele után. Hozzátette:

 

„Külön köszönet illeti Magyarországot azért is, hogy lehetővé tette azt, csapatuk, szlovákiai síkvizes kajak-kenupálya híján, Szolnokon készülhessen fel.”

 

kajak1
Balról jobbra: Denis Myšák, Vlček Erik, Likér Péter (edző), Tarr György, Linka Tibor. Kép: TASR

 

„Nagyon meglepődtem és jól esett, annál is inkább mert nekem van egy nevelt lányom, aki ugyancsak kajakozik, de ő Magyarországon és ez a megbecsülés nagy dolog neki is”

 

– mondta a gratulációra reagálva Tarr György a kajaknégyes legidősebb tagja. Kérdésre válaszolva hozzátette: bár korábban felvetült, hogy Magyarország színeiben versenyezne, végül úgy döntött szülőföldjén fejezi be karrierjét, de lánya kajak-kenus jövőjét a jobb körülmények miatt már Magyarországon szeretné építeni.

 

 

 

mti

Nyitókép: TASR

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!