Pozsony megye legesélyesebb megyefőnök jelöltje, Milan Ftáčnik (független) mégiscsak a Smer támogatásával méretteti meg magát a november 4-ei megyei választásokon. Mindez a Smer frakcióvezetőjének, Martin Glváčnak a párt tagjainak és szimpatizánsainak szánt belső leveléből derült – írja a DenníkN.

 

Maga Ftáčnik azt állítja, hogy a támogatásról eddig mit sem tudott, ő is csak vasárnap szerzett tudomást a dologról. Egyelőre nem tudni, hogy elfogadja-e a Smer támogatását vagy sem.

 

Martin Glváč azt kéri a választóktól, hogy a jövő heti szombati választásokon Ftáčnikra adják a szavazatukat, hogy így szabjanak gátat a politikai kísérletezéseknek és a megye jelenlegi vezetésének.

 

Pozsony egykori főpolgármestere nemrég szintén hasonló helyzetbe került, amikor Rastislav Balško a javára lemondott jelöléséről. Ftáčnik először elfogadta Blaško támogatását, majd két nappal később visszautasította, mondván elutasítja az ĽSNS-szel és a kotlebásokkal az együttműködést. Blaško ugyanis Marian Kotleba egykori szóvivője. Végezetül pedig Blaško bejelentette, hogy mégsem lép vissza és továbbra is jelölteti magát a megyefőnöki posztra.

 

Ftáčnik független jelöltkén indult a megyei választásokon, bár arról, hogy a Smer támogatását élvezni, már régóta spekuláltak. Robert Fico pártja már 2010-ben is támogatta Ftáčnikot a főváros polgármesteri posztjába, és Ftáčnik akkor sem utasította vissza a Smert támogatását.

 

A jövő heti megyei választásokról és a Smer támogatásáról annyit mondott, hogy nem szeretné, ha bármelyik politikai párthoz is kötelezettségek fűznék. A Focus ügynökség közvélemény-kutatása szerint Ftáčnikot jövő héten szombaton a választók 25,5 százaléka szándékozik támogatni.

 

Forrás: DenníkN

Nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!