Robert Fico (Smer-SD) először tartott sajtótájékoztatót a megyei választásokat követően. Az aktuális témák és a kormány intézkedései után szóba került a legnagyobb kormánypárt leszerepelése a választásokon – mint kiderült, nem tartja csalódásnak az eredményt.

Kormányfőként először is megköszönte a részvételt minden választópolgárnak, akik az urnákhoz járultak. Fico szerint beigazolódott, hogy Szlovákia egy jogállam, értékelte a fasizmus vereségét és gratulált a megválasztott megyeelnököknek.

A miniszterelnök keményen kritizálta a médiát, az ellenzéki pártok pártközpontjának nevezte őket. Rámutatott arra, hogy a Smer küldi a legtöbb képviselőt a megyei hivatalokba. „Természetesen több képviselőt szerettem volna, több megyeelnököt szerettem volna” – mondta.

Fico úgy látja, ez nem volt fiaskó, a Smer továbbra is a legnagyobb politikai párt maradt. Ma reggel felröppent a hír, hogy a pártvezetés Robert Kaliňák belügyminiszter távozását követeli, de Fico cáfolta a hírt, az alelnökei továbbra is teljes bizalmát élvezik.

„Arra kérem a SITA hírügynökséget, hogy ne találjanak ki butaságokat” – üzente a kormányfő. Ficoval ellentétben a Smer több képviselője is változásokat sürgetett a megyei választásokat követően, többet közt Marek Maďarič, Ján Podmanický és Peter Pellegrini.

Körkép.sk/SME
borító: SME/Gabriel Kuchta

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!