Robert Fico kormányfő Robert Kaliňák belügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy egymillió eurós jutalmat adnak annak, aki nyomravezető információkkal szolgál Ján Kuciak oknyomozó újságíró, valamint partnerének gyilkosával kapcsolatban.

 

 

 „Bármilyen információ, ami segít minket az elkövető elfogásában, nagyon értékes lehet, tekintet nélkül arra, hogy milyen célból gyilkolt az elkövető“

 

– mondta Fico, majd hozzátette, hogy a jutalom attól a pillanattól érvényes, hogy kijelentette.

 

 hirdetes_810x300  

Robert Fico kormányfő  a főügyésszel, Jaromír Čižnárral és Robert Kaliňák belügyminiszterrel való közös tanácskozása után tartott sajtótájékoztatót. A jutalomról, amit annak adnak, aki releváns információkkal szolgál Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkosságával kapcsolatban, a miniszterelnök már a pénzügyminiszterrel is megyegyezett.

 

A kormányfő szerint jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy minél rövidebb időn belül elfogják a tettest.

 

A rendőrség a belügyminisztériummal együttműködve hamarosan közzéteszik azt a telefonszámot, amin a gyilkossággal és a gyilkossal kapcsolatos információk bejelentését várják. Tibor Gašpar rendőrfőkapitány mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Ján Kuciak meggyilkolása összefüggésbe hozható oknyomozó tevékenységével.

 

 „Mindemellett kialakítunk egy olyan speciális csapatot is, amelyben a Legfőbb Ügyészség és a Speciális Ügyészség, valamint a belügyminisztérium, a NAKA és a Szlovák Információs Szolgálat képviselői fognak részt venni. Szükség esetén további képviselőket is meghívunk a gyilkosság kivizsgálására kialakított csapatban”

 

– jelentette ki Fico.

 

Amennyiben kiderül, hogy az újságíró meggyilkolása összefüggésben állt a munkájával, akkor a tettre úgy kell tekinteni, mint a demokrácia, a média és a sajtószabadság ellen elkövetett támadásra.

 

Körkép.sk/Sme.sk
Nyitókép: Sme/Jozef Jakubčo

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!