Vasárnap 12.00 órától az írországi Dublinban tartották a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolását.

 

Magyarország az E-csoportba került Horvátország, Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán mellé. 

 

Ez egy elég jó kalapnak igérkezik, melynek az első két hely egyikén kell végezni az Eb szereplésért. A magyar csapat egyik ellenfele sem legyőzhetetlen. A sorsolás fintora, hogy Magyarország a két szomszédos országban, Horvátországban és Szlovákiában is szinte hazai pályán szerepelhet az ott élő nagy számú magyar közösségnek köszönhetően.

 

 hirdetes_810x300  

Magyarország ráadásul az Európa-bajnokság 12 házigazdájának egyike.

 

Az UEFA a sorsolási kalapokat a Nemzetek Ligája végeredménye alapján alakította ki. Hat kalapból húzták ki a csapatokat, Magyarországot a 4. kalapból. Az 55 országot öt darab ötcsapatos (A–E) és öt darab hatcsapatos (F–J) csoportba osztották be, a csoportok első két helyezettje kvalifikálja magát a 2020-as Európa-bajnokságra. Vagyis az Eb-selejtezőkről 20 csapat jut ki a tornára, melynek Magyarország lesz az egyik házigazdája (a 12-ből), a maradék négy válogatott a Nemzetek Ligája 2020-as rájátszásából kvalifikálhatja magát.

 

A 2020-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG SELEJTEZŐINEK KALAPBEOSZTÁSA (via: Nemzeti Sport) 

1. kalap: Portugália, Svájc, Hollandia, Anglia, Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Horvátország, Lengyelország
2. kalap: Németország, Izland, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország, Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
3. kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország, Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország, Bulgária, Izrael
4. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Görögország, Albánia, Montenegró, Ciprus, Észtország, Szlovénia, Litvánia, Grúzia
5. kalap: Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Luxemburg, Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova, Gibraltár, Feröer
6. kalap: Lettország, Liechtenstein, Andorra, Málta, San Marino

 

A selejtezőket 2019. március 21. és 2019. november 19. között rendezik meg.

 

 

IDŐPONTOK (via: Nemzeti Sport)


A selejtezők 1. játéknapja: 
2019. március 21–23.
2. játéknap: március 24–26.
(UEFA Nemzetek Ligája elődöntők: 2019. június 5–6.)
3. játéknap: június 7–8.
(UEFA Nemzetek Ligája döntő és bronzmeccs: június 9.)
4. játéknap: június 10–11.
5. játéknap: szeptember 5–7.
6. játéknap: szeptember 8–10.
7. játéknap: 
október 10–12.
8. játéknap: október 13–15.
9. játéknap: november 14–16.
10. játéknap: november 17–19

Rájátszás sorsolása: november 22.
Az Eb sorsolása: december 1.
Rájátszás elődöntői: 2020. március 26–28.
Rájátszás döntői: március 29–31.

 

Európa-bajnokság: június 12.–július 12.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!