Nyitókép: SITA

 

Immár nemcsak feltételezés vagy pletyka, hanem az orosz katonai hatóság által közölt tény, hogy a gyakorlatok megkezdődnek.

 

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy taktikai atomfegyver-gyakorlatokat kezdenek Ukrajna közelében, válaszul a nyugati „fenyegetésekre”.

 

Az Ukrajna elleni kétéves offenzívája során Moszkva többször is emlegette nukleáris fegyvereinek hatalmas arzenálját, és hogy kész bevetni azokat, ha egzisztenciális fenyegetést érzékel Oroszországgal szemben. Ezekre a fenyegetésekre a Nyugat eddig meglehetős fölényességgel válaszolt, Moszkva kardcsörtetésének nevezve a nagyon is létező lehetőséget, kizárva az eszkaláció ekkora mértékét, olvasható az Euronews cikkében.

 

 hirdetes_810x300  

 

Most viszont már tény, hogy a fenyegető célú tesztekre sor kerül.

 

A minisztérium közlése szerint a gyakorlatokat a déli katonai körzetbe szervezi, amely Ukrajna olyan részeivel határos, amelyeket Moszkva – saját jogfelfogása szerint – annektált (magába olvasztott). Ezt a lépést egyetlen illetékes nemzetközi szervezet sem ismerte el törvényesnek.

 

A pontos helyszíneket nem közölték

 

A gyakorlatok célja, hogy teszteljék a nem stratégiai atomfegyverrel harcoló egységek személyzetének és felszerelésének készenlétét a reagálásra, valamint az orosz állam területi integritásának és szuverenitásának feltétel nélküli biztosítására – áll a védelmi minisztérium közleményében. Ez azt jelenti, hogy kisebb hatóerejű (15-50 kilotonna) eszközökkel való gyakorlatozásról lehet szó, azaz a hirosimai atomfegyverrel egyenértékű, vagy azt valamelyest meghaladó fegyverekről.

 

A védelmi tárca hozzátette, hogy ezek a lépések „válaszok bizonyos nyugati tisztviselők provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire”. [Ez a hivatkozás annyiban nem világos, hogy sem a NATO, sem egyes nyugati hatalmak soha nem tettek atomfegyverrel kapcsolatos fenyegetéseket.]

 

 

Az eszközök mozgását a Fontos történetek nevű orosz tényfeltáró blog videója is közli.

 

Oroszország a nyugati provokációkra reagálva magyarázza az eseményt

 

Mint megírtuk, Vlagyimir Putyin elnök a hónap elején helyezte kilátásba a gyakorlatokat, arra hivatkozva, hogy az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos nyugati nyilatkozatok provokálják Moszkvát.

 

Az orosz tisztviselők Emmanuel Macron francia elnök megjegyzésére hivatkoznak, amely szerint a NATO-országoknak nem kell kizárniuk csapataik telepítését Ukrajnába. Itt meg kell említeni, hogy ez nem a NATO hivatalos véleménye, és több atlanti tag elutasításába ütközött.

 

Emellett emlegetik David Cameron brit külügyminisztert kijelentését, amely szerint Kijevnek jogában áll nyugati rakétákat kilőni Oroszország területére. Ezek közül viszont egyik sem nukleáris jellegű fenyegetés.

 

Az orosz déli katonai körzet az Ukrajna elleni offenzíva parancsnoki központja. Székhelye a Don-i Rosztovban található, 60 kilométerre az ukrajnai határtól, és magában foglalja az Oroszország által annektált egyes területeket is, így a Krím, Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsija régiókat.

 

A védelmi minisztérium olyan felvételeket tett közzé, amelyeken teherautók mobil telepítésű rakétákat szállítanak egy mezőre, ahol előkészítik őket a kilövésre, valamint csapatokat egy atonosítatlan repülőtéren, amint egy (valószínűleg Szu-25) bombázót nukleáris robbanófej szállítására készítenek fel.

 

A közlemény szerint megtörtént a gyakorlatok „első szakasza”, amelybe a hordozórakéták betöltésének gyakorlása, a megjelölt kilövőhelyekre való irányítás és a repülőgépek hiperszonikus Kinzsal rakétákkal való megrakodása tartozik.

 

A hónap közepén fehéroroszországi ezközök mozgósításáról is érkeztek már jelentések.

 

 

Próbalövésről egyelőre nem tudni, vagyis olyan felbocsátásról, amely nem aktivált nukleáris eszközt szállítana.

 

A taktikai nukleáris fegyvereket, más néven nem stratégiai nukleáris fegyvereket, direkt csatatéri használatra tervezték, és többnyire rakétákkal juttathatók célba (Iszkander-osztály), de hordozhatók vadászbombázókon és cirkálórakétákon is.

 

Euronews

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!