A magyar reformátor szerint a demokrácia alapját a működő intézmények jelentik. Nélkülük nincs jóléti társadalom sem szabad piac.

A hónap kommentára rovatunkban ezúttal a Trend című gazdasági hetilap Bokros Lajossal készült interjúját közöljük. Az írás eredetileg a december 5-i Trend-ben jelent meg.

Magyarország korábbi pénzügyminisztere, Közép-Európa egyik legelismertebb reformátora. Jelenleg Európai Parlamenti képviselő, Magyarországon jobbközép pártot alapított azzal a céllal, hogy összefogja az ellenzéket Orbán Viktorral szemben. A nehéz európai és magyarországi helyzet ellenére szinte állandóan mosolyog. És hiszi, hogy a népakarat változást eredményezhet. Az évek óta zajló politikai harcok ellenére Bokros Lajos örök optimista.

Az INEKO (szerk. megj. szlovák elemző think tank) konferenciáján az euró bevezetésének hatását elemezte Kelet-Európa gazdaságaira. Milyen eredménnyel?

Megnéztem, hogy Közép- és Kelet-Európa országai, amelyek bevezették az eurót, és azok, amelyek nem, mennyire különböznek. Három-három országot hasonlítottam össze – Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot Észtországgal, Szlovákiával és Szlovéniával szemben. Természetesen nagyon rövid idő áll még rendelkezésre, mivel Szlovénia esetében is csak hét év az euró története. Ez pedig kevés bármilyen végső értékelésre. Abban egyetértettünk, hogy Szlovákia számára előnyös volt az euró bevezetése. Pechükre akkor jött, mint a hitel- és gazdasági válság. Sok előnye így csak később lesz érzékelhető, például a külföldi befektetések, az üzleti lehetőségek, a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés formájában. Most még néhányan így kétségbe vonhatják, hogy valóban előnyös volt-e a bevezetése. Én az euró nagy támogatója vagyok. Véleményem szerint Szlovákiának hasznára vált, még ha nem is nagy mértékben.

Mi a hónap kommentára?

A hónap kommentára a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban

 hirdetes_810x300  

egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák

sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei: (2012) októbernovemberdecember,

(2013) január, februármárcius, április, májusjúnius, júliusaugusztus, szeptember, október.

Miért jöttek ki az európai gazdaságok különbözőképpen a válságból?

A legfontosabb a helyi intézmények minősége. Ha jó intézményeik vannak – nemcsak kormányuk, hanem a nemzeti bank,az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság, alacsony korrupció, átláthatóság, őszinteség – , akkor ez sokkal többet jelent, mint maga az euró. A minőségi intézményekkel rendelkező országokban jobban bíznak a befektetők is, akik új munkahelyeket teremtenek, ami gazdaságélénkítő hatású. A helyzet mindenhol más és más.

Lengyelországban 2009-ben sem volt visszaesés, pedig nincs eurója. A másik oldalon Magyarország áll, aki elveszítette versenyképességét, beruházási rátája is nagyon alacsony, ezért lemaradozunk. Szlovákia sok befektetőt vonzott az országba, még ha a munkanélküliség továbbra is magas. A válság idején már nem volt képes tovább leértékelni a fizetőeszközét, ezért nagyon rossz időben lépett be az eurozónába. Szlovénia viszont sokkal rosszabb helyzetben van – gazdasági visszaesés tapasztalható, a bankrendszer a csőd szélén áll, mivel az ország a rendszerváltás óta nem törődött a bankokkal és nem privatizálta őket.

A kormányzat minősége a legfontosabb, nem pedig az eurozóna-beli tagság. Dánia és Svédország kívül van, mégis nagyon felelős politikát folytat, mert jó intézményeik vannak. Mi a helyzet Görögországgal, Portugáliával, Olaszországgal? Magas a korrupció, hatalmas és drága a szociális állam, magasak a bérek. Nem az eurótól függ tehát.

bokros2
Bokros Lajos. Kép: Trend,

Mi a helyzet Magyarországon?

Fél évvel ezelőtt új politikai erőt hoztam létre, Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven, szeretném hangsúlyozni a „modern“ szót. A modern azt jelenti, visszatérni oda, ahol kezdtük – piacgazdaság, választási-, vállalkozási- üzleti szabadság, nyitott társadalom és demokrácia. Ma Magyarországon ezek közül egyik sem létezik. A mai kormányzat tönkreteszi a piacgazdaság szabályait és lerombolja a jogállam intézményeit. Ezt meg kell állítanunk. Legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Magyarországon ilyesmi lehetséges. Szerencsétlenségünkre bekövetkezett, a mi feladatunk pedig, hogy visszavezessük az országot a modernizáció útjára.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

A Bokros Lajossal készült interjú teljes fordítása hamarosan olvasható lesz a Körképen. A volt pénzügyminiszter ebben vall még a magyar belpolitikáról, saját terveiről, ellenzéki szerepéről, az euró magyarországi bevezetéséről és az európai intézmények jövőjéről is. Nemsokára jövünk a teljes interjúval.

Fordítás: Körkép

Képek és felvezető szöveg: Trend

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!