Nyitókép forrása: paks2.hu

 

Fontos mérföldkő, hogy megadta a magyar  Országos Atomenergia Hivatal a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó létesítési engedélyt, így megkezdődhet a valós építkezési fázis és 2030-ra működésbe léphetnek az új blokkok – jelentette be pénteken Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Facebookon, hogy rendkívül fontos fordulópontjához érkezett a két új reaktor építése, hiszen a hasonló projektek során több száz, több ezer engedélyt kell beszerezni, de ezek közül a most megkapott a leglényegesebb.

 

Ez biztosítja ugyanis, hogy az előkészítésiből a megvalósítási szakaszba léphessen át a folyamat, ennek pedig már a következő hetekben is szemmel látható jelei lesznek a paksi telephelyen – közölte.

 

Rámutatott: a több mint 400 ezer oldalas engedélykérelmet két éven keresztül vizsgálták magyar és nemzetközi szakemberek, mielőtt megadták a „zöld utat”.

 

„A létesítési engedély azt igazolja, hogy az új paksi atomerőművi blokkok építése a legmagasabb szintű és a legszigorúbb magyar és nemzetközi előírásoknak és követelményeknek is megfelel” – szögezte le, hozzátéve, hogy ezt tűzvédelmi, katasztrófavédelmi, környezetvédelmi és bányászati szakfelügyeleti jóváhagyások is kiegészítik.

 

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint így továbbra is reális, hogy 2030-ra működésbe léphessen a két új blokk.

 

„Ezáltal tudjuk biztosítani Magyarország energiaellátásának biztonságát hosszú távon, azt, hogy meg tudjuk védeni a magyar embereket a nemzetközi energiapiac szélsőséges áringadozásaitól, vagyis fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentési erőfeszítéseinket” – fogalmazott.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!