Nyitókép: raketa.hu

 

Amikor valaki szembesül a rákbetegséggel, rövidebb-hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy magához térjen a döbbenettől. Lehet, hogy elsőre fel sem fogja, amit hallott, de akad olyan beteg is, aki az első perctől kezdve határozott elképzeléssel áll a gyógyuláshoz, tettre készen viselkedik.

 

Gyakran merül fel olyan veszély is, amikor az orvos szerint a beteg túlzottan aktívvá válik, s ez rossz döntéseket okozhat. Az alternatív gyógyászatot nem támasztják alá tudományos kutatások, így gyakran vannak az orvosok és betegek között eldönthetetlen viták. Ilyenkor a beteg tudja, hogy nem volt könnyű eset az orvosok számára, de úgy gondolja, hogy az ő élete, tehát joga van a döntéshozatalra, és arra is, hogy higgyen abban, hogy az gyógyítja meg, amiben hisz.

 

Fontos, hogy a kezelések előtt olyan kezelőorvost válasszunk, aki teljes mértékig megbízható, aki odafigyel ránk, meghallgatja panaszainkat, de nem mellékes a szimpátia sem. Mivel a lelki tényezők is segítik a rákból való felgyógyulást, nem mindegy, hogy milyenek a betegséggel és a gyógyulási esélyekkel szemben tanúsított belső érzéseink. Fontos az is, hogy a beteg és orvosa szót értsenek egymással, beleértve a kezelési módszereket is.

 

 hirdetes_810x300  

Mi legyen, ha szembesülünk a rákdiagnózissal?

 

Mit lehet tenni abban az esetben, ha rákdiagnózissal szembesül valaki? Először is annyit, hogy tudatosítsuk, a diagnózis nem egyenlő azzal, hogy mindennek vége, és nem kell lemondóan belenyugodnunk a betegségbe, hanem mérlegelni kell, mi az, ami a betegen, és mi az, ami az orvoson múlik. A daganatos betegségek többsége nagy valószínűséggel a helytelen életmód következménye, a többi viszont több ismeretlen eredetű okból alakulhat ki, így nem biztos, hogy kivédhető lenne. S ha már kialakult a rákos daganat, előjönnek a sokszor eldönthetetlen viták is, hogy az alternatív gyógymódot, vagy a hagyományos orvoslást ajánlott-e választani? Jó példa mindkettőre van, nem is kevés, így nem könnyű a választás.

 

 

Fotó: wmn.hu

 

A kálvária 2003-ban kezdődött

 

A nagyabonyi Petrlenič Erika kálváriája húsz évvel ezelőtt kezdődött, vagyis 2003-ban. Hirtelen fogyni kezdett, súlyos fülfertőzése lett, majd annyira leromlott az állapota, hogy kórházba került. Amikor a hónalj területén csomót találtak nála, megnyugtatták, hogy semmi baj, ez csak zsírcsomó, a leletek nem mutatnak elváltozást. Erika így emlékszik erre az időszakra:

 

„Amikor elmentem Pozsonyba a kivizsgálásokra, azzal engedtek el, hogy várjak türelemmel, amíg megjönnek az eredmények. November másodikán, a születésnapomon közölték velem, hogy egészséges vagyok. Szuper, gondoltam, s örültem a hallottaknak, de ettől még nem lettem jobban. November végén újra visszamentem, továbbra is fogytam, rosszul éreztem magam, semmi javulást nem éreztem.

 

Újra kivizsgáltak, de azt követően már kiabáltak velem, hogy hol voltam eddig? Nem is értettem a problémájukat, hiszen én időben mentem, érezve a baj súlyosságát. Vagyis, a hiba nem az én készülékemben volt, de ettől még én lettem a felelőtlen beteg a szemükben. Mivel a karácsonyi ünnepek miatt már nem terveztek be műtéteket, de szerettem volna minél előbb túllenni rajta, fizetnem kellett azért, hogy soron kívül megműtsenek. Legyen, gondoltam, majd levágták a fél mellemet, kiszedték az összes hónalji csomót, s vártam a csodát. Januárban megjöttek az eredményeim, lesújtó volt a hír, amit kaptam. Háromféle rákot diagnosztizáltak nálam, s közölték, hogy kicsi az esély a gyógyulásra.”

 

Az orvosokkal sem egyszerű

 

Erikának meggyűlt a baja az orvosaival, nem értettek egyet, határozott elképzelései voltak a gyógyításával kapcsolatban, amelyekből nem engedett. Egy élete van, ezért számára csak egy cél létezett, túlélni a túlélhetetlent. Irtózott attól, hogy kemoterápiával pusztítsák el a testében lévő daganatos sejteket, de bevállalta, mert meg akart gyógyulni. Már az első kezelés alatt megingott a bizalma a kórházban, ugyanis ellenkezése ellenére abba a kezébe szúrták be az infúziót, amelyik megsínylette a műtétet.

 

 Súlyos, maradandó következményei lettek ennek a cselekedetnek, ugyanis az infúzió nem a vénába folyt, hanem az éren kívül a bőr alá, a szövetek közé, s hiába szólt, nem tettek ellene semmit, pedig érezte a bizsergést, az égető érzést. A duzzanat is egyre nagyobb lett. Szörnyű fájdalmakat élt át, nem tudta használni a kezét, s volt idő, amikor nyomatékosan ajánlották az amputációt is.

 

A következmények maradtak

 

Természetesen ezt Erika nem vállalta be, így a mai napig küzd a figyelmetlenség következményével.

 

„A második kemoterápiát nem kaphattam meg, ugyanis időközben megcsípett egy kullancs, így megmentett a folytatástól, hosszabb szünet következett. Ezt követően kicsit felépültem, jártam ellenőrzésekre, kezelésekre, ebből állt az életem. Voltak napok, amikor azt hittem, hogy az lesz az utolsó, vége, ennyi volt. Bármennyire rosszul éreztem is magam, én akkor is ültem, dolgoztam, kerestem a lehetőségeket, hogy hasznosan teljenek a napjaim, mert tudtam, ha ágyban maradok, akkor soha nem kelek ki belőle.

 

Úgy segítettem magamon, hogy a kemoterápia után teleengedtem a fürdőkádat vízzel, tettem hozzá egy kilónyi fürdősót, egy liter ecetet és szódabikarbónát, és a nagy fájdalmamat a vízben jajgattam ki magamból. Sokszor majd egy órán keresztül, hogy utána lefeküdjek, és álomba zuhanjak. Igen, gyakran voltak iszonyatosan nehéz időszakok, de ezeket igyekeztem elfelejteni, még akkor is, ha nem volt könnyű. Tudom, hogy még egyszer nem lehetek beteg, mert ezt a borzalmat nem tudom újra végig csinálni.“

 

Fotó: egeszsegkalauz.hu

 

Erika betegségének egy bizonyos szakaszában eljött az a pillanat, amikor megelégelte, hogy az orvosok, jó szándékú ismerősök, idegenek ajánlatokkal bombázzák a csodaszerekkel, gyógyteákkal, amelyektől sokkal rosszabbul érezte magát iszonyatos hányingerekkel megspékelve. Kezébe vette az életét, nem szedett gyógyszereket, mert úgy gondolta, hogy ha igen, a gyógyszerek végzetes hatással lesznek rá. Döntött. Nem mérgezi tovább a szervezetét gyógyszerekkel. Ha tovább él, akkor az ő döntésének lesz köszönhető, ha az ellenkezője történik, akkor az is. S erről nem akart lemondani.

 

„Nem engedtem, hogy morfiumot vagy egyéb toxikus anyagot nyomjanak belém. Lemondtam az addigi életemről, életmódot változtattam, megreformáltam az étrendemet, meditáltam, kutattam, tanfolyamokat végeztem, előadásokat látogattam. Az érzelmi terheléseknek negatív hatása van az egészségre, ezért igyekeztem minden terhet lerázni magamról, megtisztulni. Visszamentem ahhoz az orvoshoz, akihez sugárterápiára jártam. Ő valamikor 18 éves korában azért választotta az orvosi egyetemet, mert olyan szarkóma rákot diagnosztizáltak nála, amelyikből kevesen jönnek ki győztesen, pontosan úgy, mint ahogy az én esetemben volt, így együtt érzett velem. Nagyon pozitív ember volt mindig is, nagyon jó kapcsolatot ápoltunk.

 

Ő volt a támaszom, nem erőszakolta volna rám soha a kemoterápiát, és semmi olyat, amit én nem akartam. Időközben kerestem az alternatív gyógymódokat, az ott szerzett ismeretekből táplálkoztam, gyógyítottam magam.  Ha a kezeléseket nem is vállaltam, ellenőrzésre jártam. Egyik alkalommal újabb sokk következett, közölték velem, hogy ki kell venni a pajzsmirigyemet, rákos burjánzás miatt. Teljes mértékben elutasítottam, helyette hirtelen ötlettől vezérelve elutaztam egy hónapra Brazíliába.“

 

Azok az emberek, akiket megérint a halál szele, minden szalmaszálba kapaszkodnak, hogy meggyógyuljanak. Petrlenič Erika is kapaszkodott sok mindenbe, majd kijárta az élet iskoláját. Hisz az ezotériában, a szellemgyógyászatban, ezért is indult útra Brazíliába, telefon nélkül, minden gondot, bajt maga mögött hagyva, s csak akkor jött haza, amikor gyógyultnak nyilvánították.

 

Fotó: családi archívum

 

A spiritualitás is segíthet

 

Vallja, hogy a spirituális dolgok nagyban segítették a gyógyulását. Megerősödve jött haza, s azzal a tudattal, hogy az égiek megmutatták neki, hogy milyen utat kell járnia.  Az érzelmek elnyomása, megakadályozása segít kialakulni a betegséget, ezért kielemezte azt is, mi az, ami árthatott az egészségének, s ezeket mind lerázta magáról. Fontosnak tartja a megbocsájtást.

 

„Most úgy élek, hogy nincs rajtam teher, tartom az étrendemet, életmódomat. Boldog vagyok. Én már mindent elengedtem, megbocsájtottam, ha rám haragszik valaki, az pedig már nem az én problémám, nem az én terhem. Vannak hirtelen, de tudatos döntéseim, például a születésnapomon most is elmentem Pöstyénbe három napra, hogy egyedül legyek. Hogy ihletet kapjak, hogy mi a dolgom, feladatom az életben. Ilyen dolgokra van szükségem. Örülök, hogy van munkám, hogy 64 évesen egészséges vagyok, hogy nincs diagnózis, nincs szenvedés. Jól vagyok. Isten kezében vagyok.

 

Petrlenič Erika fontosnak tartotta megosztani a vele történteket, ugyanis túlélte a túlélhetetlent. Húsz éven keresztül olyan magasak voltak a tumormarker értékei (sokszor 500 körüli érték), hogy az orvosok sem tudtak vele mit kezdeni. Kezébe vette az életét, nem sajnálva sem időt, sem pénzt. Üzeni mindenkinek, hogy a legfontosabb a megelőzés, ezért ne dugják a fejüket a homokba, ha az egészségükről van szó. S a legfontosabb üzenete, hogy soha ne adják fel, még akkor sem, ha már lemondtak róluk, vegyék kezükbe a betegségük irányítását, bízzanak hitükben.

 

Nagy Erika

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.