Kerek jubileumra készül Komárom. Immár huszadik alkalommal kerül rövidesen megrendezésre a Komáromi Napok. Április 26. és május 1. közt a Duna két partján rengeteg eseményből válogathat majd a nagyérdemű, kicsik s nagyok egyaránt, legyen az sport, koncert, színdarab, kiállítás vagy borkóstolás.

Következzen hát egy rövid, némelyest szubjektív ajánló, a teljesség igénye nélkül, de a minőség igényével!

 
A Komáromi Napok április 26-án, kedden kezdődik. A rendezvénysorozatot ünnepélyesen a Klapka téren 17:30-kor a két város polgármestere együtt nyitja meg. Ezt egy gála követi 18:00-tól a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán, melyen Észak- és Dél-Komárom művészeti intézményei, csoportosulásai mutatják be tehetségüket. Lesz többek közt Magyarock Dalszínház, Kisködmön Néptáncegyüttes, valamint fellépnek a GIMISZ és a VISZTA diákszínpadok tagjai is.
Már napközben érdemes lesz megnézni az évforduló alkalmából rendezett óriásfotó-kiállítást az Erzsébet hídon; feltételezem, az elmúlt évek legjobb pillanatai kerülnek megmutatásra.
 
A szerda a fiatalságé. Már reggeltől jónéhány intellektuális és sportvetélkedő zajlik majd szerteszét a vásorban. Este, a rajongók bizonyára nagy örömére, író-olvasó találkozó lesz Vujity Tvrtko (ígyis-úgyis megítélt) publicistával a Duna Menti Múzeumban. Biztosan lehet majd sapkára dedikáltatni. 19 órától pedig Kormorán a dél-komáromi Jókai ligetben, lehet sóhajtozva öngyújtót lóbálni és összeborulni.
 
Csütörtökön már az ízlelőbimbóinknak is kedvez a program. Ugyanakkor, 16 órakor nyílik a Sörsátor a Monostori erődben, valamint Borok utcája a Nádor utcán. Ennek meglátogatását semmiképp sem szabad kihagyni, hisz minden évben pompás borászokat és borokat hoznak el a szervezők. És hát ugye, a magyar ember mégiscsak borivó ember. És hát valahogy mindig itt van a legnagyobb tömeg és a legjobb hangulat is. Ugyanekkor nyílik a Borok utcájától nem messze a Kézművesek utcája is, ahol csipkét áruló öreg nénikkel és fafaragó suhaj legényekkel találkozhatunk.
Már hagyományosan a Pozsonyi Jazz Napok Komáromban keretén belül mindig valami nagyon izgalmas dolog érkezik. Nem lesz ez máshogy idén sem. Elsőként 17:30-tól a Klapka téren a Komáromi Dixieland Band, majd 19:30-tól ugyanitt a szlovák „szupersztár“, Katka Koščová lép fel. A fiatal lány lágy hangjával biztos ugyanúgy rabul ejti a közönséget, mint anno Zuzka Smatanová.
Az est fénypontja a szintén a Klapkán zajló Budapest bár-koncert lesz 21:30-tól. A Budapest bár Magyarország ismert és elismert zenészeiből és énekeseiből (többek közt Farkas Róbert, Lovasi András, Németh Juci) álló formáció, zenéjükkel a múlt századi kávéházak hangulatát próbálják visszaadni, nem kevés sikerrel. A legideálisabb program egy pohár bor mellé egy kellemes tavaszi estén.
Az eltérő zenei ízléssel rendelkezők 22:00-tól a Pokolgép pokoli pusztítását élvezhetik a Sörsátorban.
 
 
Péntek reggel az Anglia parkban nyílik az Acacia Team Élménypark, ahol a kicsikre arcfestés, légvárazás és pónizás, a nagyokra pedig harcművészeti és breakdance részleg vár, ahol mindenki elleshet és ki is próbálhat néhány trükköt a profiktól, hogy aztán azzal kápráztassa el szíve választottját.
Déltől az észak-komáromi szabadidőközpontban vetítésre kerülnek a Selye János Gimnázium tehetséges diákjainak rövidfilmjei, ahol az alkotókkal is lehetőség nyílik majd elbeszélgetni. Hiszen ki tudja, nem lesz-e valamelyikből hollywoodi sztárrendező…
Estére ismét nagyágyút intéztek a szervező nénik és bácsik. 19 órakor a Klapkán fellép ugyanis a Collegium Musicum, mely már apáink és anyáink fiatalsága idején is nagyon híres formáció volt. Zenéjük anno is nagyon elütött az akkori mainstreamtől, és ez így van ma is. A zenekar főkolomposa Marián Varga, a világszerte elismert billentyűmágus; de ott van még többek közt Fedor Frešo bőgős és Martin Valihora dobguru is. Különleges élmény lesz a koncert, többek közt, mivel az utóbbi jónéhány évben szinte nem is adtak koncertet. Minden elismerés a szervezőknek, hogy sikerült összehozniuk.
A hagyományos nosztalgiára vágyóknak ajánlott a Madách ART Cafét felkeresni, ahol 21 órától Zsapka Attila és Benkó Ákos adja a talpalávalót.
Ezzel szinte párhuzamosan, 21:30-tól a Klapkán Tátrai Tibor új formációja, a Tátrai Trend lép fel.
 
 
Szombaton kerül sor a XXXVII. Komárno – Komárom Nemzetközi Szabadidős Utcai Futóversenyre. Rajt délben az észak-komáromi sportcsarnoktól. Jó dolog, hogy van Komáromban egy minimálmaraton.
15 órától a Monostori Erődnél erős emberek versenye: traktorgumi-hajigálás, kamionhúzás, miegymás.
19 órától ismét buli a Klapkán, fellép a Polemic, akik zenei ízléstől függetlenül garantáltan mindenkit megtáncoltatnak!
21:45-től a Ladánybene 27 csap a Polemic által felhangolt raszták közé. Őket senkinek sem kell bemutatni, a reggae műfaj méltó és elismert képviselői, sokak nagy kedvence. Viszonylag gyakran játszanak Felvidéken is, és emlékeim szerint zenéjükkel általában az érettebb korú arrajárókat is megmozgatják.
 
 
Vasárnap – május 1. – a munka ünnepe, meg valami EU-s buli évfordulója is, a Komáromi Napok utolsó napja. Délben veterán járműveket csodálhatunk meg ismét, ahogy a városházától egészen a Monostori Erődig hajtanak át. 
20 órától Republic-koncert a Sörsátorban – ennyi idő után sem ciki elmenni rá, mindenki tud fejből nem egy dalszöveget. Ó, boldog fiatalságom.
20:30-tól Kvety Nikotínu-koncert a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán. Izgalmas és igényes zenét nyomatnak a srácok, nagyjából a rock vonalán haladva zeneileg, szövegben meg mindenfelé az univerzumban.
Utolsó koncertként 21:30-tól Vadd Fruttik a Klapkán. Jó kis pop-rock jön ki ezekből a fiatalemberekből meg a zeneeszközeikből, könnyen megbarátkozik vele mindenki, és a lábak is elég gyorsan be tudnak indulni rá. A szövegeik sem utolsók, a Marcell nevű fiatalember fülbemászó rímeket tud faragni. Ne hagyjuk ki!
A fruttizást 22 órától tüzijáték is kíséri majd, a kilövőállás az Erzsébet híd.
 
 
A fesztivál teljes programja itt tekinthető meg. 
 
Gyertek el minél többen!
/Őszi Károly/
 
A fotók a Komáromi Napok weboldáról származnak, Pézman Zoltán és Görözdi Szilárd művei.
 
Ha tetszett a cikk, csatlakozz  a Körkép Facebook-rajongói oldalához!
 
 
 
 
 
 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!