Az osztrák fővárosnak már sikerült egy-két szaftosabb dologgal is elintéznie, hogy a bécsi bál a köztudatba kerüljön. Nem éppen a pozitívabbik értelemben.

 

Vízkereszt és hamvazószerda között tart az egyik legrégebbi hagyományos „buliszezon“, vagyis a farsang. Itt nem csak a hölgyek versenyeznek a csodálatosabbnál csodálatosabb ruhakölteményekkel, de a városok is, kinek lesz nagyobb szabású a bálja, hova megy el a különlegesebb vendég. Igaz, Pozsony is próbálkozik, de azért valljuk be, a pesti Operabálhoz foghatónk még nem igazán van. Nálam viszont az abszolút győztes mindig is Bécs volt.

 

 

 hirdetes_810x300  

A tradicionális bécsi bálok története visszanyúlik még a 19. század elejére, mikor is a napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus ideje alatt mulatott először a nép igazán nagyokat. A hagyományos Operabált 1877 óta tarják az opera 2200 férőhelyes épületében, és 1935 óta Wienern Opernball a hivatalos elnevezése. Szóval igazán patinás eseményről van szó, aki valamit is ad magára és van pontosan 250 eurója a belépőjegyre, és további 320 egy kétszemélyes asztalra (esetleg 18.500 eurója egy páholy kibérlésére), az nem hiányozhat róla. A bál érdekessége, hogy egyedül itt nyitják a keringőt balról, és persze a  különc Richard Lugner is a bécsi exotikum kategóriába sorolható. A már jócskán a korban lévő építési vállalkozó 1991 óta minden évben egy-egy különleges vendéget hoz a bálra.

a 2012-es bál plakátja: egy felhúzható, tetovált balerinával


Konzervatív bálozók, exrém vendégek

Nem is volt ezzel gond, míg az oldalán olyan személyiségek voltak, mint Sofia Loren, Claudia Cardinale vagy Andie MacDowell. Egy ideje azonban már jóval alább adja a színvonalat – 2004-ben Paris Hilton, 2010-ben Lindsay Lohen volt a meghívott (ő végül az utolsó pillanatban lemondta).  Tavaly pedig végképp túllőtt a célon, olyannyira, hogy a bál főszervezője, Desiree Treichl-Stürgkh, akinek eddig kapóra jött Lugner buzgólkodása egyenesen ki akarta tiltani a következő évadról. Lugner vendége ugyanis nem más volt, mint Ruby, a marokkói „kislány”, aki leginkább Silvio Berlusconi olasz ex-elnök luxusbarátnőjeként vált híressé. Különös pikantériája a dolognak, hogy amíg Berlusconi anyagilag támogatta Rubyt, a lány mindössze 17 éves volt. Az operabál főnöknője először hallani se akart Lugner 2012-es részvételéről, de később persze megenyhült a szíve. Főleg, hogy idén Sir Roger Moore-t és Brigitte Nielsen dán modellt cipeli el az osztrák fővárosba a 80 éves vállalkozó.  Mindenestre a bál már rég nem sorolható be a konzervatív Bécs konzervatív programjai közé, hála Lugnernek.

Lugner és 18 éves sztárvendége a tavalyi bál sajtótájékoztatóján

 

Az UNESCO és a tolerancia (nem) betartása

A szép lányokon kívül még egy (elég szomorú) incidens is borzolta a kedélyeket. Bécsben a farsang utolsó hetében megtartott Operabál csak a szezon csúcsa, amolyan cseresznye a tortán, hiszen januártól kezdve szinte minden hétre akad egy-egy bál. Méltán híres még a Cukrászbál, a Virágbál, a Bécsi Filharmonikusok bálja, a Kávéházi bál, a Szivárvány bál, a Johann Strauss bál vagy éppen az Orosz bál. Ezek ugyanúgy hozzátartoznak Bécshez, mint mondjuk a fiákerek vagy Sissi, így nem csoda, hogy a Bécsi bál elnevezésű rendezvénysorozatokat benyújtották az UNESCO kulturális örökség listájára is. Pár hete azonban kiderült, az UNESCO-lista mégsem jön össze az osztrákoknak. Méghozzá azért, mert a WKR-bált, azaz a Wiener Korporations-Ballt is a hagyományos rendezvények közé sorolták. A bírálatok szerint azonban az estélyt adó szervezet szélsőjobboldali egyesületek "kirakata", az esemény pedig osztrák és német neonácikat vonz. Különös egybeesés, hogy a 2012. évi WKR-bál időpontja – január 27. – egybeesik a holokauszt nemzetközi emléknapjával, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulójával. Nincsenek véletlenek?
Némi reményre ad okot a bécsieknek, hogy ha a bécsi bál hagyományát és sajátos formáját osztrák kulturális örökségi rangra javasló szervezet, a Kontaktkomitee der Wiener Nobel- und Traditionsbälle nevű csoport felülvizsgálja a beterjesztett listát, és kihúzza az eseménynaptárból a nemkívánatos bál(oka)t, akkor újra visszakerülhet a Bécsi bál a kulturális világörökség jegyzékébe.

És ha már hagyományok, akkor Bécs se maradjon ki a környékünkön tomboló tüntetéslázból. 1968-tól szintén tradíció, hogy minden évben tüntetnek az Operabál ellen. A forradalmi gondolkodású tüntetőket főleg az zavarja, hogy a bál túlontúl „elit”, „önimádó” és hogy „maradi”. Szerintünk pedig csak simán irigyek, hogy ők nem juthatnak be rá.


Kellemes szórakozást a farsangra!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook-rajongói oldalához!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!