Nyitókép: szinhaz.online

 

Ókovács Szilveszter magyar operaénekes, zenekritikus-publicista, rádiós és televíziós műsorvezető 2011-től a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, majd 2013-tól főigazgatója. Öt évig tartó hatalmas felújításon esett át a sok mindent látott és átélt Operaház, többek között erről is beszélgettünk az intézmény főigazgatójával.  

 

Interjúnból kiderül:

 

*  Miként lehet átvészelni az öt évig tartó felújítást egy olyan társulatnál, ahol több százan dolgoznak?

* Milyen munkálatok zajlottak?

 hirdetes_810x300  

* Milyen alternatív működési megoldást találtak ezalatt és miként hatott ez az alkotókra, művészekre?

* A felújítás során milyen ritkaságokra bukkantak?

*Mennyire okoz gondot a háború illetve az, hogy ukrán és orosz előadók, művészek is tagjai a társulatnak?

* Milyen a színpad túloldalán, új szerepkörben?

* Milyen csemegékkel várja az Opera a közönséget az új évadban?

* A nem éppen stresszmentes időszak után vajon jut-e idő pihenésre?

 

Nagy Erika kérdéseire Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója válaszol.

 

A tervezettnél tovább húzódott el a Magyar Állami Operaház átfogó felújítása, de nyilván ennek oka van. Csaknem öt év után viszont egy nagyszabású exkluzív gálaműsor keretén belül újra felgördült a függöny, márciustól pedig ismét teljes pompával várják a látogatókat. Hogy vészelte át ezt a nem könnyű időszakot főigazgatóként?

 

Egyetlen problematikus évadra készültünk, és arra meg is volt jó előre a terv. Nemcsak az Erkel Színházban játszani, hisz azt addig is tettük, hanem a szabaddá vált „vegyértékekkel“ olyasmit tenni, amit kétszínházas működési mód mellett sosem tudnánk: teljes értékű előadásokat turnéra vinni. Így jött létre a 17 helyszínes, 34 előadásos Kárpát-Haza OperaTúra, amelyen 400-nál is több kolléga vett részt, és amely kívülről kerülte meg a kismagyar határt. A 400 méter hosszú kamion- és buszkonvoj történelmet írt a határon túli magyarok körében és a hazai operatörténetben, ez ma már bizonyos. Remélem, Önök is így érzik ezt, hisz számos felvidéki városban is jártunk, és a Gördülő Operánk idén nyáron épp Önökhöz szándékozik visszatérni.

 

Amikor pedig 2018 elején derengeni kezdett, hogy hosszabb lesz az operaházi leállás, újabb kormányzati támogatással – hisz ezek kigazdálkodhatatlan költségek! – újabb terveket valósítottunk meg: egy hetet játszottunk New York szívében, a Lincoln Center egyik nagy színházában, majd a V4 országok fővárosaiba is elvittünk két-két előadást, sőt Tel-Avivban és az arab világban is több ízben vendégszerepeltünk, egy nagy japán turnét is lebonyolítottunk.

 

És el ne felejtsem, Operát az Operából! címmel belső utakat is szerveztünk 10+12 magyar nagyvárosban működött bérletünk az egyik évadban. Ezután sikerült próbaüzembe helyezni nagy fejlesztésünket, az Eiffel Műhelyházat, és beütött a vírus – azután pedig már itt is vagyunk, az Operaház átadásán…

 

A felújítás előtt is európai élvonalba tartozó Operaházba belépve azonnal szembetűnik a változás. Vagy inkább a színpadtechnika kapott nagyobb hangsúlyt a felújításban?

 

Az OPERA fókuszában a kezdetektől fogva a színpadtechnika megújítása és a színház működéséhez elengedhetetlen üzemi területek fejlesztése állt, ahol a közönségforgalmi terek elsősorban az akusztika szempontjából javultak – a zenekari árok bővítése, a kényelmesebb székek és a tömbösített, patkó alakú zsöllye kialakítása révén kaptak volna figyelmet.

 

Kép: Polyák Attila, Origo

 

A korszerűsítés alatt előtérbe került történelmi, műemléki rekonstrukció réven azonban valóban, már az Operaházba megérkezve is észrevehetők a változtatások: A homlokzat és restaurált díszeinek felfrissülése, az új díszkivilágítás, a belső terek élénkebb színeinek visszatérése, a felújított csillárok és falikarok mind-mind hozzátesznek ahhoz az emelkedettséghez, ami az előadások élvezetéhez is hozzájárul.

 

Ahhoz, hogy bezárjon az Operaház, nem kis gondot jelenthetett az a tény, hogy a társulatnak új helyszínt kellett találnia a fellépésekhez. Rányomta ez a bélyegét az előadásokra, a minőségre? S akkor még a pandémiáról nem is beszéltünk.

 

Igazgatói periódusom kezdetén látható volt, hogy az Operaház bezárása nem vészelhető át az Erkel Színház újranyitása nélkül, ami nem először bizonyult mentőhajónak az intézmény számára, hiszen itt játszott a társulat az 1980-84-es felújítás idején is. Az Erkel színpadának és zenekari árkának  méretei, valamint színpadtechnikájának korlátai azonban nem tették lehetővé több operaházi opera és balettprodukció előadását.

 

Az elmúlt öt évben itt színpadra állított darabok is szerényebb technikai eszköztárral valósultak meg, mintha az Operaházban mutatták volna be őket, de ezt leszámítva az alkotók és művészek szívüket-lelküket belehelyezték ezekbe a produkciókba is, ilyen formán a minőség nem szenvedett csorbát. A turnékat követően és pandémia időszakában pedig az OPERA az opera új logisztikai háttérbázisa, és kortárs, kísérletező repertoárjának játszóhelye, az Eiffel Műhelyház befejezése és beüzemelése, valamint az ottani online-közvetítések bizonyultak életmentőnek a társulat és együttesei számára.

 

Az a hír járja, hogy a felújítás során századforduló idejéből származó leveleket, iratokat, feljegyzéseket találtak. Mi lesz a sorsa ezeknek a ritkaságszámba menő dokumentumoknak?

 

Valóban, a kivitelezők a Királyi Páholyban találtak egy időkapszulát 1948-ból, amelyek századforduló idejéből származó leveleket rejtettek. Ezek szakértői feldolgozást és konzerválást követően valószínűleg a Nemzeti Levéltár birtokába kerülnek, a döntést az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozza majd meg.

 

Kép: Polyák Attila, Origo

 

Köztudott, hogy az opera orosz és ukrán művészekkel is dolgozik.  Okoz ez most a háború miatt gondot a társulatban?

 

A Magyar Nemzeti Balett tagjai között csaknem egy tucat orosz és ukrán művész van, az érdekesség azonban, hogy a vezető szólisták között több vegyes házasság köttetett. Szinte mindegyiküknek vannak ukrán családtagjaik, barátaik, így az orosz és ukrán művészek is mély empátiával viseltetnek egymás iránt és átérzik ennek a szomszédunkban dúló háborús események tragédiáját.

 

Újabban a rendezői székbe is beleült. Az újranyitás utáni második napon mutatták be Erkel Hunyadiját, az Ön rendezésében. Milyen volt a fogadtatás? És milyen volt a színpad túloldalán?

 

Rendkívül tanulságos a társulatot békaperspektívából megismerni úgy, hogy 20 éve elmúlt a belépésemnek, és már 10 éve főigazgató lehetek. Sokkal korábban meg kellett volna ezt lépnem, már csak az intézményi tanulságok miatt is. Sok mindent most értettem meg, ami eddig is hasznos lett volna. Amúgy magam is könnyen alkalmazkodom, de mintha a csapat is így lett volna: az elején talán még érdekes volt, hogy engem látnak ott nyüzsögni, instruálni, rövidesen viszont annyira megszoktuk egymást, mintha mindig ebben a szereposztásban működtünk volna.

 

Azért magam is énekeltem 13 operaszerepet színpadon, rendeztem is kamaradarabokat régebben, és a Hunyadi nagyon személyes ügy volt. Hogy valódi rendező vagyok-e, úgyis majd a második produkció dönti el. Ahogy az életet szemlélem, nem az első siker a nehéz vagy ritka (szerencsére a Hunyadi igen látványos – hála Lisztopád Krisztina világának! – és sikeres is a nagyszerű énekesek és a zenei anyag miatt), hanem a második, amikor már elvárások is jönnek szembe.

 

Milyen  csemegékkel várják az előttünk álló évadban a közönséget?

 

Az Operaház megnyitásával az OPERA ismét előveheti azokat a monumentális produkcióit, amiket megfelelő színpad hiányában az elmúlt öt évben nélkülöznie kellett. Visszatérnek a repertoárra Wagner és Richard Strauss monumentális művei. Tavasszal bemutatjuk a Parsifal és Az istenek alkonya új rendezését, ősszel pedig már teljes terjedelmében, magyar művészek tolmácsolásában adjuk elő a Ring-tetralógiát. A következő hetekben újra látható lesz Az árnyék nélküli asszony, visszatér a repertoárra a Mefistofele Erwin Schrott-tal a főszerepben, Plácido Domingo színpadi szerepben Simon Boccanegraként debütál az Operaházban, Sir Willard White pedig Porgyként és Kékszakállúként is bemutatkozik. A Magyar Nemzeti Balett eközben Sir Kenneth MacMillan Mayerlingjét, a nemzetközileg is elismert magyar koreográfus, Seregi László Rómeó és Júliáját, valamint John Cranko Anyeginjét tűzi műsorára.

 

Kép: Polyák Attila, Origo

 

A 2022-23-as Mítosz & történelem névre keresztelt tematikus évadban a mítoszok és a történelem egymásra épülő, oda-vissza érvényes kapcsolata került előtérbe. Szomorú aktualitást kapott Prokofjev Háború és béke című monumentális operájának bemutatója, amit Calixto Bieito rendezésében, a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban mutatunk be, Madarász Iván a mi felkérésünkre írt operát Az ötödik pecsét című Fábri-film forgatókönyvéből, aminek ősbemutatóját Szikora János viszi színre.

 

Almási-Tóth András két Mozart-operát is rendez, az Idomeneót és Az álruhás kertészlányt, utóbbit a San Diegó-i Opera Neóval együttműködésben, míg Szabó Máté Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a János vitézt állítja színpadra. Készülünk egy új Tosca-előadással is, de ez legyen egyelőre meglepetés. A Magyar Nemzeti Balett Boris Eifman 2019-es Pygmalion hatás című koreográfiáját mutatja be, valamint Velekei László és Venekei Marianna viszi színpadra Bartók két táncművét, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint.

 

Az évadot jövő májusban a Mítoszfeszt koronázza meg, ahol többségében az antik görög-római mitológiában gyökeredző operákat gyűjtjük egybe, így a Dido &Aeneas, az Elektra, az Íphigeneia Tauriszban, az Orfeusz & Euridiké, a Tankréd & Klorinda, Robert North Trójai játékok & Trójai játékok amazonokkal c. koreográfiái, és két hangverseny is szerepel a kínálatban.

 

Főigazgatóként, közszereplőként nyilván gyakran kerül célkeresztbe. Hogy kezeli az ilyen helyzeteket?

 

Nem maradok néma, ez az egyik reakcióm. Leginkább kiírom magamból, ritkábban kibeszélem, ha valaki méltatlanul vagy igaztalanul belém, belénk száll. A másik nem tudatos, pedig milyen keresztényi volna: egyszerűen kialszom magamból a sértéseket, halványulnak és el is felejtem utóbb azokat. Így mindig új esélye lesz mindenkinek, aki megérdemli, és nem ellenségek által körülvéve kell élnem az életemet. Hívhatjuk vallásos naivitásnak is.

 

A nem éppen stresszmentes időszak után lesz alkalma egy kis kikapcsolódásra, pihenésre, vagy ez még várat magára?

 

Jövő februárig be vagyok osztva, mindig van újabb nagyprojekt. Az Operaház mostani átadása és a Hunyadi után meg kell védenem a DLA-dolgozatomat, elkészítem a 2024/25-ös évad tervét, szereposztjuk a 2023/24-et, átadjuk az Eiffel új próbateremsorát, utána jön egy új rendezés, majd meg kell írnom a pályázatomat egy új ciklusra. Ekkor már ősszel járunk, és remélem, beköltözünk a Hajós utcai tízszintes Simándy épületünkbe, azután az Opera Campus, a nagy oktatási projektünk megvalósításán dolgozhatunk, és 2023 elején az Erkel Színház átépítésének koncepcióterveit kellene véglegesítenünk – közben persze, működtetve az Operaházat és az Eiffel Műhelyházat is.

 

2023 februárjától pedig vagy nagyon ráérek majd, vagy módom lesz a kollégákkal megalkotott új, európai színvonalú infrastruktúrát végre működtetni és a nemzeti felelősséggel vitt operakultúrát minőségében az európai nagy házak közé emelni. Rajtam nem múlik!

 

Nagy Erika

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.