Nyitókép: Körkép.sk

 

Rimaszombatban, a Csillagházban bemutatták Veres János: Válogatott versek című kötetét. A kiadványt és a költő életútját Kovács Magda, valamint a költő fia, Vörös Attila mutatta be. A mű a gömöri költő válogatott verseit tartalmazza, ebben az évben jelent meg a költő családjának gondozásában és szerkesztésében.

 

 

A könyvről

 

 hirdetes_810x300  

A könyv érett költő műve, aki saját élményanyagán túl népi, modern, magyar és európai hatásokat is bele tudott olvasztani egyéni veretű lírájába. Stílusában, képfantáziájában természeti motívumok alkotják az alapanyagot. Verseiből a szülőföld, a felvidéki, a gömöri magyarság, a nép szeretete köszön vissza.

 

Életéről és életművéről

 

Veres János 1930-ban született Vörös Zoltán János néven Tornalján, polgárcsaládban. 11 éves korában költöztek Rimaszombatba, ahol a gyerek Zoltánból költő lett, Veres János néven. Az 1969–1970-es „normalizáció” után meghurcolták, megromlott az egészsége is. 1999-ben halt meg.

 

 

 

Kovács Magda költőnő szerint Veres János termékeny irodalmár volt, aki hatalmas életművet hagyott hátra. Költészetén kívül ismert a dramaturgiai tevékenysége, levelezése a barátaival, többek között Fábry Zoltánnal, Ján Smrek szlovák költővel, akinek a műveit magyarra fordította, és ismert kapcsolattartása a gömöri költőtársakkal is.

 

Költeményeiből

 

Hogy költészetéről képet kapjunk, álljanak itt részletek a verseiből, amelyek – a teljesség igénye nélkül – bemutatják életének egy-egy szeletét:

 

Édesanyjához való viszonyát, szeretetét a betegágyán érzi át igazán, így fejezi ki Anyám című versében:

 

(részlet)

 

„…Átcsapdos rajtunk az évek hullámverése,

s te állsz, kezedben bögre,

szédelegve is kiegyenesíted a hátadat:

bánat szobra.

Mindig a meredély szélére rángattalak,

s mégis, még most is

te óvsz meg a lezuhanástól.”

 

Szerette Gömört. Hanva, Zeherje, Beje, Sajógömör, Runya, Melléte, Naprágy, Rakottyás, Kerepec, Bakti, Guszona, sorakoznak verseiben a számára kedves gömöri falvak. És persze Bást (értsd Egyházasbást), amelyről – a rózsaszín szoknyás lányokról – több versében is kedvesen emlékezik.

 

Íme:

 

„Újra Báston

 

Ceruzahegy a templom tornya,

a kocsmatornác csorba már,

új házra, széles ablakokra

csurog a fémes napsugár.

Tükrös patakban ludak járnak,

autótülök szól valahol,

mosolygó ősz van, szép vasárnap.

Csak a víg diák nincs sehol.

 

Némák a rokkant krumplipincék,

emléket óvó őrszemek,

a Medveshegyen lila tűz ég,

lángján a régi ősz remeg.

Vetkőzö ágra vadmadár száll,

az ég a tájjal összeforr,

rozsdafoltos a vén Pogányvár,

de a víg diák nincs sehol.

 

Szolgál-e még a kövér dunna,

a jó Géza bátryám él-e még?

Hív-e a hajlék kéményujja,

vagy eltűnt, mint a buborék?

Megvan a dunna, áll a porta,

ismert ízű a sárga bor,

friss még a tréfa csípős borsa,

csak a víg diák nincs sehol.

 

Veréb fürdik a meleg porban,

deres fejeken fény dalol,

de a víg diák, aki voltam,

felhőkbe olvadt, nincs sehol.”

 

 

A „Básti búcsú” című versének „Utóhangjával” így vesz búcsút Medvesaljától:

 

„Napos, vidám élet, messze estem tőled,

mint ki pokolba szállt

láthatatlan létrán.

Szerencsés komáim, halljátok-e hangom?

Kedves básti hajlék,

emlékszel-e még rám?”

 

Csemadokban (Fáklya Irodalmi Színpad) és egyéb közművelődési intézményekben végzett tevékenysége magas fokú magyarságtudatáról árulkodott. Sajnálta, hogy szülővárosa, Tornalja, amely gyerekkorában még színmagyar város volt, a század végére már félig megtelt szlovákokkal. Féltette a magyar anyanyelvét. Ezt fejezi ki „Őrizd nyelved tisztaságát” című versében.

 

(részlet)

„…A plántát a gyom elnyomja

s a szenny az édes anyanyelvet.

Kristályos tisztán szálljon  a dal,

melyet apáink énekeltek.”

 

 

A fejkendős, fekete szoknyás parasztasszonyok, mint mozifilm kimerevített záróképe maradt meg benne. Gömör palócságának asszonyi létét rajtuk keresztül erzékelteti:

 

Palóc madonnák – részlet

 

„…kidolgozott kezű palóc madonnák – jönnek, csak jönnek

áldozati oltáraik – sütőkemencék tüzétől,

katonavonatok árnyékából,

földönfutók menetoszlopából,

fülledt marhavagonokból,

sikált asztaltól, fonóból, betegágytól,

néma vasvirágok közül.

Add meg sors, hogy ott, ahová mennek,

ne legyenek táncoló bototvákból a hidak…”

 

A könyvbemutatón Rák Magda a költő megzenésített verseit énekelte és a közönség meghallgathatta verseit a helyi gimnázium diákjainak előadásában is.

 

Mede Géza

Képek: a szerző felvételei.

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.