Nyitókép: mtva

 

A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző és zenepedagógus a Szakcsi Rádió szakmai grémiumának tagjaként elsősorban az új jazz-zenei tehetségek felfedezéséért felel – mondta az M5 Librettó című műsorának vendégeként. A zenész hangsúlyozta, szülőföldjén, a Felvidéken is terjeszti a közmédia új online rádiójának hírét.

 

„Egészen meghatott, amikor először meghallottam a Szakcsi Rádió próbaadását. Reggeltől estig gyönyörű, kristálytiszta zenék szólnak benne. Otthon, Szlovákiában dicsekszem vele, hogy hallgassák, mert ott nincs ilyen rádió. Mint zenepedagógus, úgy gondolom, a magas színvonalú magyar zeneoktatásnak is köszönhető, hogy megfogalmazódott a közönségigény egy közszolgálati jazzrádióra”

 

kezdte Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában.

 

A rádióadó a magyar jazzélet fóruma és virtuális találkozóhelye kíván lenni. A Szakcsi Rádió tanácsadójaként Szarka Tamás elsődleges feladata, hogy a különböző jazztanszakok oktatóival és hallgatóival tartson fenn közvetlen kapcsolatot, hogy az új tehetségeket, műveket szélesebb körben ismerhessék meg a műfaj kedvelői. A teljes beszélgetés újranézhető Librettó Médiaklikk-oldalán, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

 

A rádió próbaadásával párhuzamosan elérhetővé vált a Szakcsi Rádió Spotify-csatornája is, amelyen podcast tartalmak és folyamatosan frissülő zenei lejátszási listák közül lehet válogatni.

 

Szakcsi Rádió – a magyar jazz rádiója – a próbaadás elérhető a szakcsiradio.hu oldalon.

 

MTVA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!