Mottó: „A tehetség mindenkiben ott rejlik, de csak kevesekben van elegendő szorgalom, kitartás ahhoz, hogy tehetségüket felszínre is hozzák.” (Tóth Csilla)

 

Rimaszombatban és a gömöri régióban nem múlhat el kulturális rendezvény Páko Marika és gitáros neveltjei nélkül, tudtuk meg a Páko Marika életéről és zenei munkásságáról szóló kiállítás megnyitóján Rimaszombatban. A kiállítás Gecse Attila fotós munkái segítségével mutatja be Páko Marika zenei életét, rendezője a városi Turisztikai Információs Központ. A kiállítás június végéig tekinthető meg a városháza főépületének földszinti folyosóján.

 

 

 hirdetes_810x300  

 

 

A szép számú érdeklődő előtt a gitárművész tevékenységét Szántó István, a városi hivatal elöljárója méltatta. Megköszönte a fiatalok zenei oktatása terén végzett munkáját, jó egészséget és további sok új neveltet kívánt neki.

 

Páko Marika életéről Tóth Csilla, a Tompa Mihály Alapiskola igazgatóhelyettese, a Csemadok Területi Választmánya elnöke beszélt. Beszédében kiemelte, hogy Páko Mária emberi hozzáállásával, szakmai elhivatottságával, közéleti tevékenységével jó példával szolgál környezete számára. Ifjú pedagóguskora óta komoly hangsúlyt fektet a tehetségek felkarolására. A zene és az ifjúság iránti szeretet kísérte végig egész pályafutását. Több nemzedék nőtt fel a kezei között, akinek csak tehette, gitárt adott a kezébe.

 

 

 

 

Zeneszerető szüleitől kapta meg első gitárját. Ez a hangszer még ma is megvan, az azóta majd 150 darabos gitárgyűjteményének egyik legféltettebb darabja lett. Gitárjait fokozatosn gyűjtötte össze, ma már otthonának nincs olyan szeglete, ahol ne ütköznénk valamilyen értékes pengetős hangszerbe. Gitárok, lantok, balalajkák, citerák, benjók köszönnek vissza a falakról, állványokról. A hanszergyűjteményt a nagyközönség is megcsodálhatta, 2005-ben Sajószentpéteren, 2015-ben Rimaszombatban állították ki.

 

Kollégiumi nevelőnőként már nem csak a saját örömére zenélt, tehetségkutató versenyeket szervezett, tehetséges diákjaival együtteseket alapított. A Roma szívek nevű csoportjával bejárta a vidék iskoláit.

 

 

Néhány éve Páko Marika leghőbb vágya vált valóra, amikor létrehozta saját Örömzene műhelyét, ahol kicsikkel és nagyokkal egyaránt foglalkozik. Alapítója és vezetője több verséneklő csapatnak, mint a TOMPA VIRÁGAI, CSILLAGVIRÁG, VIHARVIRÁG az ÜTŐS ÖTÖS, MÁKVIRÁGOK, GITÁROS-SOKK, a NEFELEJCS ifjúsági együtteseknek, valamint a PEDAGÓGUSOKK tanári csapatnak is. Kis csapataival rendhagyó magyarórákon, falunapokon, kulturális rendezvényeken lépnek fel nemcsak országszerte, de Magyarországon is. Rendszeres kísérői a Pósa Lajos Társaság rendezvényeinek. Legszívesebben gömöri magyar költők verseit zenésíti meg, ezzel is népszerűsítve a régió nagyjait.

 

A beszámolóból megtudhattuk azt is, hogy Páko Marika 2014-ben polgármesteri elismerésben részesült a városért végzett áldozatos munkájáért. Ugyanebben az évben az SZMPSZ díját vehette át a tehetségek felkarolásáért és gondozásáért, 2015-ben pedig  aRégió Személyiségének kiáltották ki.

 

 

A kiállítás megnyitóján kultúrműsor keretében felléptek a Mákvirágok, és szólóban énekelt Kovács Dorina, Páko Marika egyik legtehetségesebb tanítványa.

Marika, köszönjük!

Mede Géza

képek Gecse Attila felvételei

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 51 olvasónak tetszik ez a cikk.