Nagy figyelmet kapott a szombati lövöldözés Olaszországban, ahol hat külföldit (más szóval migránst) lőtt meg egy 28 éves férfi. A sajtó és később a hatóságok is megerősítették, hogy „faji indíttatású” bűncselekményről volt szó. A lövöldözés sérültjei mind Maliból, Ghánából és Nigériából érkező afrikai migránsok voltak.

 

Az elkövetőt, Luca Trainit a rendőrség letartóztatta. Őrizetbevételekor állítólag karlendítéssel üdvözölte a rendőröket. Később az is kiderült, hogy Traini a szélsőjobboldali Északi Liga (Lega Nord) olasz párt színeiben indult a helyhatósági választásokon tavaly, de nem járt sikerrel.

 

A gyűlöletbűncselekménynek azonban előzményei is voltak. A 43 ezer lakosú Macerata városát megrendítette annak a 18 éves lánynak a tragédiája, akit egy 29 éves nigériai bevándorló, Innocent Oseghale gyilkolt meg, darabolt fel és rejtett el két bőröndben. Az áldozat, az olasz Pamela Matropietro egy rehabilitációs intézetből tűnt el. Oseghale közismert drogdíler volt, míg le nem tartóztatta a rendőrség a lány meggyilkolásának vádjával. Annak ellenére, hogy a rendőrség megtalálta lakásában az áldozat vérét és a fejszét, amivel feldarabolta a lányt, a férfi mindent tagad.

 

 hirdetes_810x300  

 

 

A politika adja az ügy hangsúlyát

 

Az ügy persze túlmutat a helyi leszámolási kísérleten, amit egy fehér lány brutális meggyilkolása idézett elő. Olaszország parlamenti választások előtt áll, és a hatóságok villámgyorsan az Északi Ligához kötötték a férfit. Ettől a pillanattól kezdve pedig nagyobb hangsúlyt kap majd az elkövető neonáci vonatkozása és Liga-beli kötődése, mint a migráció miatt megnövekedett bűnözés, ami törvényszerűen feszültséget okoz az őshonos népesség és a migránsok között.

 

Olaszországban pontosan egy hónap múlva, március negyedikén parlamenti választásokat tartanak, az Északi Liga pedig egy lehetséges kormánytényezőként vághat neki a választási hajrának. Így a lövöldözés gyanúsítottjának tette és indítéka másodlagossá vált azzal szemben, hogy milyen politikai kötődései és barátai vannak.

 

Olasz választási hajrá

 

A jelenleg kormányzó, Matteo Renzi vezette demokraták (PD) a második helyen állnak a versenyben.

 

A közvélemény-kutatások szerint azonban a fősodrású pártoknak alig van esélyük. A választást valószínűleg az euroszkeptikus Öt Csillag mozgalom (27,7 százalék) nyeri majd meg, amely korábban már incselkedett az uniós tagságról szóló olasz népszavazás gondolatával, de minimum az olasz eurozónás tagságot megkérdőjelezné.

 

Forrás: The Economist

 

Bye Bye, eurozóna

 

Az Északi Liga szintén azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén kivezetné Olaszországot a valutaövezetből. Matteo Salvini pártvezér pedig a Silvio Berlusconi vezette Forza Italiában talált szövetségesre, és bár van esély arra, hogy megszerzik a kormányzáshoz szükséges többséget, ezt a felmérések még nem igazolják.

 

Az olasz euróövezeti tagság tétje óriási: a Merkel-Schulz-Macron-Juncker féle, mélyebb Unióról szóló minden elképzelés szertefoszlana egy római hátraarc következtében, sőt, maga az EU léte is megkérdőjeleződne.

 

Berlusconi és Salvini között az a megegyezés, hogy miniszterelnököt az állíthat majd, aki több szavazatot kap. Mivel a Forza Italia alapvetően jobbközép párt, ha az Északi Liga győzne is a versenyben, Salvini helyett a párt mérsékeltebb politikusai lennének esélyesek a kormányfői székre. De már csak lettek volna. Salvini ugyanis januárban elkezdte lemorzsolni párton belüli esetleges ellenfeleit, köztük Roberto Maronit (egykori belügyminiszter), akit neves egyszerűséggel kizártak a Ligából.

 

Egy hónap van hátra az olasz választásokig, és igen kiélezett versenyre lehet számítani a hajrában. Annál is inkább, mert a jobbközép-szélsőjobbos koalíció aligha szerez többséget. Salvini hajlandó lenne együttműködni az Öt Csillaggal, de Berlusconi ezt elutasítja. Nincs tehát egyértelmű formula a végkimenetelre, valószínűleg bonyolult koalíciós tárgyalások zajlanak majd Rómában is.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

Nyitókép: reppublica.it

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!