Nyitókép: Sakis Mitrolidis/Agence France-Presse/Getty Images

 

Talpon van az egész tábor, újra útra készen állnak a migránsok Szalonikinél. Pénteken a táborból ugyan nem jutottak ki, de a migránsok többbször nekifeszültek a rohamrendőröknek a szaloniki táborban. A hatóságoknak könnygázt és hanggránátot is be kellett vetniük, hogy megfékezzék a mintegy 1500 fős tömeget. Az M1 tudósítójának elmondása szerint az első sorban nők és gyerekek voltak, a migránsok ugyanis azt remélték, hogy a rendőrök így nem lépnek majd fel ellenük.

 

A bevándorló-karaván továbbra is útra készen áll Görögországban. A hangadók pénteken kora délután úgy döntöttek, hogy elindulnak Európa belseje felé, ám a rendőrök meg tudták őket állítani – igaz, ehhez könnygázgránátokat is be kellett vetniük.

 

A köztelevízió helyszíni tudósítója szombat kora délelőtti bejelentkezésében elmondta: a táborban jelenleg a péntekihez hasonlóan zajlanak az események, a migránsok talpon vannak, csomagolnak, illetve csoportokba verődve várják a fejleményeket. Úgy tűnik, hogy nemzetiségek szerint verődnek csoportokba, amelyeknek „élén” vezetők állnak, akik a saját nyelvükön igazítják el, tájékoztatják és biztatják az útra kelni szándékozókat. Mint kiderült – közölte a tudósító – ma is kitörésre készülnek.

 hirdetes_810x300  

 

 

A riporter arról is tájékoztatott, hogy a görög migrációügyi miniszter tanácsosa a helyszínre látogatott, és azt kérte a migránsoktól, térjenek vissza a befogadóközpontjaikba vagy szállásaikra, mert ha ezt nem teszik meg, akkor semmilyen támogatásra vagy segítségre nem számíthatnak. Ezt a bejelentést a migránsok nyilvánvaló felháborodással fogadták – közölte a tudósító.

 

Úgy tűnik, a hatóságok abban eltökéltek – hangsúlyozta a tudósító –, hogy ne engedjék őket a határok felé, a gyülekezőhelyről legfeljebb a szálláshelyeikre térhetnek vissza.

 

Újabb migránsok csatlakozására nem sok esély látszik, hiszen a tábortól több kilométerre is rendőrségi ellenőrzési pontok vannak, és akinek nincs belépőkártyája a táborba, azt nem engedik át. A görögök nem csak a kitörés megakadályozására ügyelnek, hanem arra is, hogy ne gyarapodjon tovább a gyülekezők létszáma, mert egy nagyobb tömeget nehezebb lenne feltartóztatni.

 

M1/Hirado.hu

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!