Nyitókép forrása: Canva.com

 

Finnország – amely nemrég lépett be a NATO-ba – kétoldalú katonai együttműködési megállapodást (DCA) kötött az Egyesült Államokkal, amit hétfőn írnak alá Washingtonban a két ország elnökei. A ratifikációról a finn parlament csak ezután dönt.

 

A megállapodásban külön említésre kerül 15 finn katonai objektum, amelyekhez az Egyesült Államok hadserege korlátlan hozzáférést kap, és ahol muníciót is tárolhat.

 

„Az, hogy nem kell mindenről külön megállapodni, megkönnyíti a békeműveletek szervezését, de mindenekelőtt a válsághelyzetekben lesz kiemelt jelentősége”

 

mondta a sajtónak nyilatkozva Elina Valtenová finn külügyminiszter.

 

 hirdetes_810x300  

Svédország – amely még nem NATO-tag, de már kérvényezte csatlakozását a szövetséghez – a múlt héten írta alá az USA-val saját DCA-szerződését, amelyben 17 katonai objektumhoz, köztük négy légibázishoz, egy haditengerészeti bázishoz és öt szárazföldi bázishoz adott teljes hozzáférést az amerikai hadseregnek.

 

A finn-amerikai DCA-szerződés azt is tartalmazza, hogy az USA nem tárolhat nukleáris fegyvereket vagy biológiai fegyvereket Finnországban.

 

TASR, Reuters, AP

 

 

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!