Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alex Brandon

 

Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.

 

Joe Biden felhívta a figyelmet arra, hogy a román és az amerikai katonák egymás mellett szolgálnak, és az amerikai hadsereg mintegy 1800 tagja állomásozik Romániában, ami hozzájárul a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Az amerikai elnök kiemelte Románia szerepét a Fekete-tengeren, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatást, a többi között a menekültek befogadását, és az ukrán gabona szállításához való hozzájárulást.

 

Klaus Johannis a kétoldalú tárgyalás megkezdése előtt a kapcsolatok aktuális témái közül megemlítette a vízumkönnyítést a román állampolgárok számára. Hangsúlyozta ugyanakkor, ma a legfontosabb, hogy miként lehet helyreállítani a békét Európában, és célnak nevezte annak megakadályozását, hogy Oroszország győzzön a háborúban Ukrajnával szemben.

 

 hirdetes_810x300  

(Románia egyike az USA két legfontosabb európai szövetségesének, közvetlenül hozzáférést biztosít a NATO-nak a Fekete-tengerhez, és amerikai rakétavédelmi egységek is települtek Romániába. Klaus Iohannis nemrég bejelentkezett az októberben megüresedő NATO-főtitkári székért, így szinte biztos, hogy ez is téma volt a két elnök között – a szerk.)

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!