Nyitókép forrása: X

 

Hétfőre virradóra az iráni hatóságok hivatalosan is közölték, hogy Ebrahim Raiszi iráni és elnök és Hosszein Amir Abdollahján iráni külügyminiszter életét vesztette a vasárnap esti helikopter-balesetben. A két magas rangú iráni vezető Azerbajdzsánból utazott haza egy gát ünnepélyes átadásáról. Vélhetően az időjárási viszonyok miatt gépük lezuhant.

 

A helikopterrel nehéz, hegyvidéki területen haladtak, miközben sűrű köd rontotta a látási viszonyokat. Az első hírek ennek ellenére kényszerleszállásról szóltak, ám a nehezen megközelíthető terep és a baleset körülményei miatt fokozatosan pesszimistább jelentések érkeztek Iránból.

 

Az iráni sajtó szerint a mentőegységek megtalálták az elnök és a külügyminiszter testét. A baleset hivatalos oka még nem ismert.

 

Mindenesetre a két magas beosztású politikus halála nem épp a közel-keleti feszültség lenyugtatását fogja szolgálni. Több ország, köztük Irak és Szaúd-Arábia (ez utóbbi Irán regionális vetélytársa) is felajánlották segítségüket a kutatásban még vasárnap este. Hétfő reggel, a politikusok halálhírére reagálva Izrael jelezte, hogy nem ő áll a baleset hátterében.

 

A mentésben a hegymászócsapatokon kívül 65 mentőegység vett részt.

 

Az iráni elnökön és külügyminiszteren kívül a helikopter fedélzetén volt Malek Rahmati, Kelet-Azerbajdzsán kormányzója, Mohammad Ali Alehasem, az iráni legfelsőbb vezető kelet-azerbajdzsáni képviselője.

 

A bne Intellinews szerint Raiszi elnök legvalószínűbb utódja Mohammad Mochber lehet, az ország első alelnöke, akinek elnökké való kinevezése kizárólag Ali Khamenei ajatollah (Irán legfőbb vallási vezetője) jóváhagyásától függ.

 

Iránban az ország első számú vezetője az ajatollah. Az elnök, aki a kormány első embere is egyben, lényegében a második számú vezető, aki a napi ügyvitelért felel és képviseli az országot külföldön.

 

Raiszi halála az első alelnökre hárítja a feladatot, hogy valamiféle folytonosságot és stabilitást teremtsen a tragédia után – vagy épp levezényeljen egy politikai átmenetet, ha egyáltalán sor kerül ilyesmire.

 

Mokhber ugyanakkor csak 50 napot tölthet majd az elnöki hivatalban, ennyi ideje lesz (ha az ajatollah őt bízza meg az átmeneti időszakra) kihirdetni és megvalósítani az elnökválasztást.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!