„Fogyatkozva bár, de maradunk”. Ilyen volt 2013 IV. – a publicisták és újságírók szemszögéből

Molnár Norbert (Új Szó), Demeter Szilárd (Nethuszár, Longstep), Ablonczy Bálint (Heti Válasz), Samo Marec (a legolvasottabb fiatal szlovák blogger), Finta Márk (Bumm). A sorozat negyedik részében publicistákat és újságírókat kértünk fel, értékeljék az elmúlt évet.

A Körkép.sk 2011 és 2012 után is folytatja hagyományos évérteklő cikksorozatát. Jeles hazai és határon túli közéleti szereplőket, politikusokat, köztársaságielnök-jelölteket, újságírókat kértünk meg, hogy válaszoljanak az alábbi három kérdésünkre:

Hogyan értékelné az elmúlt évet?

Mit tart a 2013-as év legmeglepőbb eseményének?

Mit vár a 2014-es esztendőtől?

A sorozat negyedik részében határon innen és túli, magyar és szlovák újságírókat, publicistákat faggattunk.

   

Molnár Norbert (Új Szó)

1. Se jó, se rossz, de inkább az utóbbi, mint az előbbi. Ami elkeserít, az a Smer most már nyíltsisakos magyarellenes politikája. Fico a 2012-es választások után a jófiú szerepében tetszelgett, egy év után kimutatta foga fehérjét. S az is zavar, hogy Budapest mindezt tétlenül nézi.

2. Számomra a legmeglepőbb Marian Kotleba győzelme a besztercebányai megyei választásokon. Utólag sokan írták, mondták, hogy mi ezen a meglepő, de előtte nem találkoztam senkivel, aki úgy igazából Kotleba győzelmét jósolta. S az is meglepett, hogy a szlovákiai politikusok ezután sem kapták össze magukat. Megkezdődött az egymásra mutogatás, hogy kinek a bűne, de nem ültek le, nem keresték a konszenzust a romakérdés megoldásában, amit eddig elmulasztottak, s amire Kotleba győzelme rámutatott.

3. 2014-től azt várom, hogy Robert Fico megnyerje az elnökválasztást, (még ha nem is kívánom) s ezzel elinduljon a Smer eróziója (ezt viszont kívánom), mert Fico valamilyen szinten pótolhatatlan egy ezerféle érdeket becsatornázó pártban. És főleg azt várom, hogy az ellenzék kapja össze magát, az osztódással szaporodás véget érjen, s elkezdje lassan felszeletelni azt az ormótlan monstrumot, amit kormánypártnak nevezünk.

Demeter Szilárd (Nethuszár)

Most, amikor megtisztelő felkérésetek fölött törpölök, nem vagyok valami jó hangulatban. Huszonnégy évvel ezelőtt Romániában emberek haltak meg azért, hogy egy szabad, demokratikus országban élhessek, élhessünk. 2013-ban úgy érzem, hogy haláluk értelmetlen volt – és mi változtattuk azzá. Mi, a túlélők hagytuk, hogy Románia, benne szülőföldem, Székelyföld, otthonaim: Erdély és Partium jövőkép nélküli Európa-részek legyenek. Eddig hárommillióan hagyták el ezt az országot, felmérések szerint a lakosság több mint fele bármikor végleg elköltözne egy jobb élet reményében külföldre, és talán a lakosság azon fele maradna, akik egy másik felmérés szerint visszasírják a kommunista diktatúra időszakát.

No meg mi, erdélyi magyarok. Fogyatkozva bár, de maradunk.

Szeretném azt hinni, hogy a szülőföld szeretete, az „otthon lenni benne” életérzése marasztal bennünket – más racionális okot nem találok. A maradásunk jövővárás is egyben. Bizonyíték erre az idei két nagyobb székelyföldi megmozdulás, a tavaszi marosvásárhelyi autonómia-tüntetés a Székely Vértanúk Napján, illetve az őszi nagy menetelés Székelyföld területi autonómiájáért. Tízezrével, százezrével mentünk ki az utcára – annak ellenére, hogy az elmúlt szűk negyedszázadban leszoktattak arról minket, hogy önállóan gondolkozzunk, hozzunk döntéseket és tegyünk is valamit saját sorsunk érdekében. 1989 után a Román Kommunista Pártot gyorsan lecseréltük a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ), és vezetőit felruháztuk a hatalmi monopóliummal. Azóta is őket szidjuk, ha nem jó irányba mennek a dolgok. Úgy várunk el eredményeket a képviseleti demokráciától, hogy mi magunk vagy nem értjük a lényegét – hiszen soha nem kértük számon választottjainkat –, vagy önként lemondunk választópolgári jogainkról, távolmaradunk az urnáktól, oszt’ jöhet az özönvíz.

A saját felelősségünkről nem szívesen beszélünk, mintha tőlünk függetlenül történt volna meg mindaz, ami az 1989-es eszmék kudarcához vezetett.

Idén viszont több ízben is megmozdult az utca népe Romániában, a székely-magyarok mellett a Verespatakon tervezett cianidos aranykitermelés ellen tüntettünk sorozatban. A politikum erre válaszként a törvények fölé helyezné magát, a büntetőtörvénykönyv módosításaival, illetve abszurd törvénykezdeményezésekkel vonná ki magát a felelősségrevonás alól, és lehetetlenítené el a korrupcióellenes hatóságok munkáját.

Bár kínálja magát az értelmezés, de nem igaz, hogy mi lennénk a jók, a gonosz politikusok pedig a rosszak. Amit most megélünk, az nem a tiszta, lánglelkű polgárok és az inkompetens, korrupt politikusok harca.

A rendszerváltás csődjét éljük, és nemigen tudunk más alternatívát felmutatni. Európát gondoltuk annak, de Európa nyugati felét nem érdekli, hogy mi történt és történik a Vasfüggönyön innen, vagy ha érdekli, akkor félreérti a bajainkat, mi pedig – közös nyelv, azonos jelentésű szavak híján – nem tudjuk elmagyarázni, hogy mi is a gond.

Vagyis van alternatívánk, ezt sűrítjük az „autonómia” hívószavába.

Az a nagy kérdés azonban, hogy tudunk-e áldozatot hozni érte. Létezik Erdélyben az „ahogy lehet”-életérzése, Reményik Sándor fogalmazta meg a legpontosabban: „Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,/ Nem apáinknak tetsző életet. / De aki máskép tehetne helyünkben, / Az vesse reánk az első követ! / Minden percünk kínzó kiegyezés: / Ahogy lehet…”

Tehetünk-e másképp? Az erre adott válaszainktól függ a 2014-es és azt követő esztendők alakulása.

Személy szerint azt gondolom, hogy igen, tehetünk. A mit és a hogyan kérdésekre szerteágazó – és talán nem föltétlenül helyes – válaszokat tudnék itt sorjáztatni, de tény, hogy a lehetőség fennáll. Mindannyiunk választásán múlik a változás. Még huszonnégy év alibizést a gyermekeink nem fognak megbocsátani.

Lovász Attila (az RTVS kisebbségi adásának igazgatója, Pátria rádió)

– megkeresésünkre nem válaszolt

Ablonczy Bálint (Heti Válasz)

1. Ha nem a magánéleti örömökre, csak a közéletre koncentrálunk, számomra az ez év a lassú tápászkodásról szólt. Kínkeservesen, bukdácsolva, de az Európai Unió és Magyarország egyaránt elindult kifelé a válság alagútjából. Úgyhogy talán előbb-utóbb arra is lesz energia, hogy végiggondoljuk: mi mindent kell másképp csinálnunk, hogy ne kerüljünk még egyszer az eladósodottság csapdájába – egyéni és közösségi szinten egyaránt.

2. Számomra a legmeglepőbb és a legmegrendítőbb egyben az idei árvíz elleni magyarországi védekezés volt. Nekünk, magyaroknak egyik kedvenc foglalatosságunk saját magunk kritizálása, lebecsülése – miután persze megállapítottuk, hogy mi vagyunk a Jóisten kalapján a bokréta. A soha nem látott árvíz idején az ország tényleg erejét megfeszítve és vállvetve, és ami a legfontosabb: hatékonyan küzdött. Ez a mindennapokban is használható recept, gyakrabban alkalmazhatnánk.

3. Politikai újságíróként leginkább egy érdekes magyarországi parlamenti választást, meg persze európai parlamenti és helyhatósági voksolást várok. Remélem azt is, hogy az idei esztendőben megismert friss szemléletű kisebbségi jogvédő- és érvényesítő kezdeményezések még komolyabb hatást tudnak elérni. A Kétnyelvű Dél-Szlovákiáért Mozgalom, a hasonló elvekért küzdő erdélyi civilek aktivizmusára nagy szükségünk van a közösségi célok eléréséhez.

Samo Marec (samuelmarec.blog.sme.sk, takurcitee.sk)

A Körképen megjelent, magyarra fordított cikke itt olvasható.

1. A 2013-as események a társadalmi fejlődés szempontjából folytatásai voltak azoknak a történéseknek, amelyek a Gorilla tüntetésekkel kezdődtek el. A rossz hangulat romboló irányt vesz, és egyre több ember kérdőjelezi meg azokat az alapelveket, melyekre a bársonyos forradalom utáni Szlovákia épült.

2. Mariana Kotleba érvényesülése. Bár megvan a maga belső logikája, csak jópár évvel későbbre vártam.

3. Nagyon fontos lesz a köztársaságielnök-választás, amely felvázolja a parlamenti választások kiindulópontjait is. A Smernek éppúgy, mint az ellenzéknek. Az eredményeik így túlhaladnak a 2014-es éven. Egy dolog azonban biztosan megváltozik – Vladimír Mečiar után Ivan Gašparovič is befejezi a pályafutását.

Finta Márk (Bumm.sk)

3. 2014-ben, 2015-ben, és az elkövetkező években ezekkel a jelenségekkel kell kezdeni valamit.Nem hiszem, hogy ezek rövidtávú célok lennének, fel van adva a lecke hosszú-hosszú évekre. Van egy dolog azonban, amiben reménykedem: 2013-ban láttam egy végtelenül apró, talán mikronnyi szikrát felvillanni, egy ici-pici esélyt arra, hogy talán közeledni fog egymáshoz a lemorzsolódó szlovákiai magyarság. Ha ez a szikra az új évben növekedne, nagyon boldog lennék. De talán túlságosan is naiv vagyok.

Folytatjuk!

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

A sorozat korábbi részei:

Ilyen volt 2013 I. – a politikusok szemszögéből

Ilyen volt 2013 II. – a köztársaságielnök-jelöltek szerint

Ilyen volt 2013 III. – a civil szféra és a közszereplők szemével