Az alábbiakban Szeghő Sándor vendégszerzőnk írását közöljük:

Fiatal korában otthagyta szülőfaluját. Erdélyben kezdett dolgozni, majd a rendszerváltás után Magyarországra ment tanulni. A néprajztudományok doktora. Öt éve munkanélküli. Beinditotta szülőhelyén a falusi turizmust, és több mint 20 éve küzd a moldvai püspökségnél a magyar misékért – magyar papért – saját templomukba, egy olyan településen, ahol szinte mindenki beszéli – érti a magyart. Kérelmével a római pápához is elment, mindhiába. Eközben éli a csángók mindennapi életét. Nyisztor Tinka.

Április végén csángóföldön jártam. Kihasználva egy váratlan lehetőséget eljutottam Csíkszeredába autóval, majd onnét Lengyel Zoli barátom tanácsai alapján folytattam az utamat stoppal egészen Pusztinába. Szállásadóm Nyisztor Tinka PhD. volt. Tinka egy kivételes ember. Fiatal korában otthagyta szülőfaluját. Erdélyben kezdett dolgozni, majd a rendszerváltás után Magyarországra ment tanulni. A néprajztudományok doktora. Öt éve munkanélküli. Beinditotta szülőhelyén a falusi turizmust, és több mint 20 éve küzd a moldvai püspökségnél a magyar misékért – magyar papért – saját templomukba, egy olyan településen, ahol szinte mindenki beszéli – érti a magyart. Kérelmével a római pápához is elment, mindhiába. Eközben éli a csángók mindennapi életét. Minden fenntartás nélkül adott nekem szállást, és étkezhettem vele és édesanyjával egy asztalnál három napon keresztül, es fizetséget is csak nehezen fogadott el tőlem.

Mi az amitől ennyire szívélyesen tudod fogadni az embereket, beengedni az életedbe? Ez egy falusi turizmussal foglakozó ember profi hozzáállása?

Nézd, szerintem ezt nem mindenki gondolja így, mint te, és több mint valószínű, hogy mindenkivel nem is vagyok ilyen. Az ösztöneimre hallgatok, mint általában a természethez közel élő emberek. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy kidobtam volna őket. Volt egy olyan időszak – szerintem bennem nincs meg már -, hogy mindent kellett titkolni meg szégyellni, ami a sajátunk volt. A tanulás, az utazás hatására én már régen eldöntöttem, hogy nem fogom szégyellni azt, amim van. Ez vagyok, így élek. Ezt akkor is el kellett döntsem amikor a falusi turizmussal kezdtem foglalkozni – ami jól jön mert munkanélküli vagyok. Minden látogatónak elmondom, hogy mi itt nem rendelésre mosolygunk, hanem azt mutatjuk, ami van.

Nagyon erősen vallásosak errefelé az emberek a külső szemlélő számára. Még a kisgyerekek is keresztet vetnek, ha elmennek a templom vagy a temető előtt, az asszonyok összejárnak imádkozni, a pap szava szinte kőbe vésett szó. Nálad a hit mindig egy nagyon egyenletes dolog volt, vagy voltak benne mélypontok, eltávolodások az Istentől?

Ha arról a vallásosságról beszélünk, ami itt van, sokszor mondtam azt, hogy ez csak egy látszat és e mögött nincs is semmi. Elmentem Székelyföldre, Magyarországra, és ott láttam hogy van egy nagyon személyes, bensőséges dolog is. Én oda jutottam, hogy ha az emberek itt így hisznek akkor ez így jól is van nekik. Itt egyenletesen tartják az emberek a hitüket, eszükbe nem jutna az, hogy nem hinni, vagy hogy alternatívák vannak, vagy filozofálni kezdenének. A gyerekeket ebben szocializálják, ebből automatikusan szokás lesz, és a szokást meg is tartják.

 hirdetes_810x300  

Akkor neked sem volt soha megingásod, akkor te is olyan vagy mint az átlag pusztinai?

Nem, hogyne lett volna. Amikor elkerültem a falumból és gimnazista voltam, akkor azt gondoltam, hogy ez hülyeség, nem érdekel. Ez egy lázadás volt. De azt nem tudom, hogy mi lesz az itteni emberek hitével, ha kikerülnek a falujukból – sokan dolgoznak külföldön. Viszont most Párizsból tudok híreket, van ott a egy katolikus központjuk magyarországi magyaroknak, és a legtöbben pusztinaiak fizették be a tagdíjat. Ők tartják el az ottani papot. Amikor látogatóba ment egy püspök Magyarországról, akkor a csángók fogadták. Gondoltam, egyszer ezt meg is írom a moldvai püspöknek, aki azt mondja hogy nem kell magyar mise a csángóknak.

Nagyon ragaszkodsz a faludhoz és egyben világjárt ember is vagy. Hova szoktál menni amikor kicsit változásra van szükséged, amikor lazítani, feltöltődni szeretnél?

Hat ez nagyon függ attól, hogy éppen milyen változásra van szükségem, a szakmámból kifolyólag legtöbbet Budapestre járok – ott ki tudok kapcsolódni. Elmondtam a csoportnak akivel dolgozom itt Pusztinában – felnőtteknek -, hogy milyen jó nekik, mert ők mindent meg tudnak beszélni velem, de én sajnos nem tudok mindent megbeszélni velük. De ha elmegyek Budapestre, ott nagyon jó barátaim vannak, és ami esetleg itt felgyülemlik, azt velük meg lehet beszélni. De amikor éppen süllyed a hajó, akkor többnyire a Gyimesekbe kapaszkodom – „Nem baj majd jön a nyár, és elmegyek gombát szedni” – el szoktam menni egy évben legalább egyszer.

pusztina1Van-e, volt-e valaha példaképed?

Nincs, most hogy ezt így kérded, nincs. Nem hiszem hogy ezt szégyellni kellene.

Te hogy látod, miért látogatnak ide az emberek?

Leginkább azért hogy magyarokat lássanak Moldvában, mert csak magyarul beszélünk, akármit mondanak az ellenségeink. De azt látom, hogy ha nem magyar érkezik a faluba, azt is lenyűgözi az a valami, ami itt van. Van itt egy más világ, egy archaikum, egy régies formája az életnek, dolgoknak, ami megfogja az embereket. Meggyőződésem, hogy ugyanez van a román falvakban is. Közelség a természethez, egy jó értelemben vett primitivizmus, de beszélhetnénk a szociális szintről is, hogy milyen szegények itt az emberek, de erről azért nem szeretnék beszélni, mert mi, akik benne élünk, ezt nem úgy éltük meg soha, hogy szegények vagyunk.

Neked van e a csángóságon belül kedvenc csoportod?

Minden faluban én sem jártam, feltérképeztem nagyjából, hogy északi csángók, déli csángók, meg kell mondanom,  hogy a déli – székelyes csángók állnak hozzám a legközelebb, de kedvencem az nincsen.

Sokan azt mondják, hogy nem téved nagyot aki borúsnak látja a moldvai magyarság jövőjét. Hogy látod a saját jövődet?

Ezen nem töprengek. Úgyis ember tervez, Isten végez. 20 éve taposok valamiben, és nem látok nagy eredményeket – akkor most el kéne keseredni -, de nem szoktam. Biztos, hogy nem ad derűlátásra okot, hogy  a szemünk láttára történik egy erőszakos asszimiláció, de az a nagy igazság, hogy nincs olyan, hogy reggeltől estig és estétől reggelig minden csángó azon siránkozik, hogy most román lesz. Erről szó nincs, itt még mindig úgy élünk, hogy keményebb a küzdelem a mindennapi falatért. Nyugaton eljutottak az identitásig, a kultúra ápolásáig. Nem hiszem hogy itt már azt a szintet elértük, hogy már csak az hiányozzon, hogy a nyelvünket és a kultúránkat ápoljuk. Ezek fogalmak, amik megjelentek az idők folyamán nem volt ez így mindig.

 

Az írás megjelent a Cserkészben, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség havilapjában is. Kép és szöveg: Szeghő Sándor.

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!