A Králik TV videójával frissítve. Komáromban ezekben a percekben is zajlik az a tüntetés, melyet magyar egyetemisták, a Selye János Egyetem diákjai szerveztek a magyar anyanyelvhasználat érdekében.

Mi most a felszólalók egyikének, Czúth Csaba jogász és nyelvésznek, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnökének ott elhangzott beszédét közöljük teljes terjedelemben.

Tisztelt Egybegyűltek, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!

Először is engedjék meg/engedjétek meg, hogy megköszönjem a lehetőséget, hogy felszólalhatok az egyetemisták által rendezett megmozduláson, külön köszönöm már csak azért is, mert polgári társulásunk nevében hordozza a tüntetés célját.

Megtiszteltetés számomra az itteni lehetőség, és ezt nem csak a kötelező udvariasság mondatja velem, hanem az a hozzáállás iránti rokonszenv is, amellyel a szervezők ehhez a kétségtelenül kényes témához nyúltak.

Tüntetni valami ellen ugyanis nagyon könnyű, ennek komoly hagyománya van mifelénk, de egy kitűzött célért tüntetni, ezért dolgozni, már sokkal nehezebb feladat.

Az anyanyelvünkről van most szó. Azért vagyunk itt mi mindannyian, mert a szervezők úgy érezték, hogy valami nincs rendben az anyanyelvhasználati jogaink körül, azért vagyunk itt ennyien, mert sokan egyet értettek velük ebben.

 hirdetes_810x300  

Amikor a Civil Kerekasztal színeiben a Velencei Bizottság tagjaival találkoztunk, a jogászprofesszorok őszinte érdeklődéssel azt kérdezték tőlünk, mi változott az elmúlt időben, ami miatt ilyen komoly visszhangja van a szlovákiai eseményeknek.

A Velencei Bizottságnak először is el kellett magyaráznunk, hogy a szlovákiai magyarság nem az utóbbi évtizedekben vándorolt ide, mint a nyugat-európai bevándorlók jó része, nem egy erőszakos hatalmi betelepítés maradványai vagyunk, mint az észtországi orosz kisebbség, hanem a szlovákiai magyarság több száz éve él szülőföldjén. Félreértés ne essék, ezt a kijelentésemet nem nemzeti hivalkodásnak szánom, hanem egyszerű ténykijelentésnek, amit Európa-szerte sajnos nem feltétlenül ismernek.

El kellett mondanunk, hogy a szlovákiai magyar közösség nem militáns szellemű közösség. Nem fog robbantgatni, nem fogja erőszakos cselekedetekre ragadtatni magát és tulajdonképpen a szlovák és a magyar emberek békésen megférnek egymás mellett.

S hogy miért van mégis ilyen feszültség az anyanyelvhasználat körül?

A válasz természetesen egyértelmű: a nyelvtörvény szigorítása miatt. Az előszelét éreztük ugyan már más törvények kapcsán is, de a kormányzati szándék a szlovák államnyelvtörvény szigorításában teljesedett ki.

A szlovák államnyelvtörvényről van szó, amely hivatalosan az államnyelv védelméről szóló törvény címet viseli. De vajon mitől kell védeni egy nyelvet, ráadásul törvénnyel…

Egy nyelv veszélyeztetettségét, védelmét felfoghatjuk egyrészt úgy, hogy egyre kevesebben beszélik az adott nyelvet, azaz a kihalás fenyegeti, másrészt pedig úgy, hogy a nyelv tökéletességét kell megóvni a rá külsőleg leselkedő veszélyektől.

Kép: Bumm
Kép: Bumm
Az előbbi veszély potenciálisan akár igaz is lehet a kihalás szélére sodródott nyelvek esetében, azonban a szlovák nyelvet ebből a szempontból semmilyen veszély nem fenyegeti. A szlovák nyelvet Szlovákiában az élet minden területén használni lehet, kialakult az intézményrendszere, hivatalos nyelve többek között az Európai Uniónak is. Ha körbenézünk például itt, Komáromban, nem találunk olyan táblát, ahol ne szerepelne szlovákul is a szöveg, nincs olyan dolog, amit ne lehetne elintézni szlovák nyelven… Ha körbenézünk, rájövünk, hogy védelemre inkább a nemzeti kisebbségek nyelveinek lenne szüksége.

A második fajta veszély-felfogás szorosan kötődik a nyelvműveléshez. Eszerint egy nyelv egy adott állapotában tökéletes, ennek megőrzése kívánatos, ezért védelemre szorul. Felmerül azonban a kérdés, melyik volt ez a pillanat, melyik állapotát kell védeni a nyelvnek?

Egy nyelvet nem lehet vitrinbe tenni, a nyelv ugyanis folyamatosan változik, igazodik az új kihívásokhoz, önálló szabályokkal rendelkezik. A benne megjelenő új elemek rendszerint nyelvi igényeket elégítenek ki, amelyekről a nyelv használói idővel eldöntik, hogy szükségük van-e rá, vagy sem. Ezt törvényben szabályozni értelmetlen.

Egy esetlegesen nem a szlovák nyelv szabályai szerint alkotott mondat nem fogja elrontani a szlovák nyelvet. Az esetleg kétnyelvű feliratok, vagy a szlovákiai magyar ügyintézés úgyszintén nincs rá veszéllyel. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy mi, a szlovákiai magyar közösség, miért féltjük mégis anyanyelvhasználatunkat egy olyan törvénytől, amely célját tekintve az államnyelv védelméről szól.

Talán azért, mert hiába mondják azt az államnyelvtörvény védelmében, hogy nem érinti a kisebbségek nyelvhasználatát, számtalan esetben tapasztaljuk, hogy ez nem így van.

1.§
(4) Amennyiben ez a törvény másként nem rendelkezik, a nemzeti(ségi) kisebbségek és etnikai csoportok nyelveinek használatára külön előírások vonatkoznak.

Ez így rendben is lenne, csakhogy a törvény rendszeresen másként rendelkezik, ezért a törvénymódosítás óta kétségessé vált még a kisebbségi nyelvtörvény alkalmazhatósága is.

Ha megnézzük, hogy milyen területeket szabályoz az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvtörvény, akkor szembeötlő, hogy az államnyelvtörvény hatálya sokkal több területre kiterjed. A kisebbségi nyelvtörvény csupán a hivatalokban biztosít védelmet a kisebbségi nyelvhasználathoz, ott sem teljeset. A nyilvános nyelvhasználat esetén az egyedül irányadó jogszabály az államnyelvtörvény. És bár ez a törvény elvileg az államnyelv védelméről szól, rendszeresen kitér a kisebbségi nyelvek használatára, pontosabban azok használatának korlátozására.

Nem is beszélve arról, hogy olykor betéved a magánszférába is, amit normális demokráciákban nem szokás megengedni a törvényeknek.

De ha még mindig nem lenne egyértelmű, hogy az államnyelvtörvény szigorításának célja nem elsősorban a szlovák nyelv védelme volt, akkor álljon itt bizonyságul a minisztérium végrehajtási utasítása 17. cikkének második bekezdése:

„A kulturális minisztérium a Szlovák Köztársaság kormányának kétévente beszámol az államnyelv-törvény alkalmazásának helyzetéről a Szlovák Köztársaság területén, amelyben kiértékeli az előző időszakban kiszabott büntetések hatékonyságát, valamint az ebből következő intézkedési javaslatot, különösen azokon a területeken, ahol nagy számban élnek nemzetiségi kisebbségekhez tartozó polgárok.”

Itt bújik ki a szög a zsákból. A Kulturális Minisztérium szerint tehát elsősorban tőlünk kell védeni a szlovák nyelvet, eleve abból a feltételezésből indul ki, hogy nálunk lesz a legtöbb törvénysértés.

Ez olyan, mintha kimondanánk, hogy a korrupcióellenes törvény érvényesülését különösen Trencsénteplic, vagy Zsolna környékén kellene vizsgálni.

Hát ezért féltjük mi, szlovákiai magyarok, az anyanyelvünket.

Úgy érzem, hogy egy dolgot nem hangsúlyoztak kellőképpen a nyelvtörvénnyel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy természetes személyeket nem lehet büntetni a nyelvtörvény alapján. Ez azt jelenti a gyakorlatra nézve, hogy nyugodtan használhatjuk anyanyelvünket hivatalokban, boltokban, bátran állíthatunk emlékműveket, emléktáblákat, szervezhetünk kulturális rendezvényeket, vagy akár tüntetéseket. Magánszemélyeket megbüntetni nem lehet…

Mégis hiányérzete lehet az embernek, amikor ezeket a mondatokat mondja… Nem lehet az a megoldás, hogy büntethetetlenségünk mögé bújunk.

S hogy milyen megoldást szeretnénk?

Először is meg kell szüntetni az államnyelvtörvény és a kisebbségi nyelvtörvény hatályai közötti aránytalanságot, apróbb módosításokat kell tenni az államnyelvtörvény szövegében, amelyek tisztázzák a fent említett ellentmondásokat és amelyek eredményeképpen a törvények valóban arról fognak szólni, amit a nevükben is hordoznak:

az államnyelvtörvény védelme az államnyelvtörvény védelméről, a kisebbségi nyelvhasználati törvény a kisebbségi nyelvhasználatról. Nem többről és nem kevesebbről.

Nem kívánunk többet, mint bárki más Szlovákiában, csupán annyit, hogy ha már tisztes adófizetői vagyunk az országnak, teljes életet élhessünk anyanyelvünkön, hiszen lélekszámunk, múltunk, településszerkezetünk mind ezt indokolják.

Ennek biztosítására szükség van egy nemzeti kisebbségekről szóló átfogó törvényre, amely kizárja, hogy a nemzetiségi kérdés a politika játékszere legyen.

Annyi közös dolgunk lenne, ne hagyjuk hát, hogy holmi nyelvtörvények eltávolítsanak minket egymástól!

Beszédem végén hadd idézzek az ENSZ Közgyűlésének 1992-ben hozott 47/135. sz. határozatából, amely a Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól címet viseli. Ez kimondja, hogy

a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogainak előmozdítása és védelme hozzájárul azon államok politikai és társadalmi stabilitásához, amelyekben élnek. – Ámen.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

 hirdetes_810x300  

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!